GUE HUNGARY

+36 30 267 8385 / gue.hungary@gmail.com

Author Archive

Wednesday

6

September 2017

0

COMMENTS

Szemelvények a barlangi búvárkodás történelméből – Fontaine de Vaucluse

Written by , Posted in Uncategorized

Új sorozatunk indító témája nem véletlenül esett erre a forrásra, ugyanis erről a helyről maradt fenn az első dokumentált barlangi merülés.

440px-Fontainedev

Szárazság idején

Mindig is kíváncsiság tárgya volt a nagy, tisztavízű és hívogató Vaucluse-forrás, Franciaország déli részén. Edouard Alfred Martel, a modern szpeleológia atyja úgy vélte, hogy ez a legerőteljesebb forrás a Földön. Valószínűleg nem tévedett, mert az éves 630 millió köbméter vízhozamú forrás Franciaország legnagyobbja, és bár csak az ötödik a világon, de ennek a mennyiségnek a nagy részét 5 hét alatt produkálja minden év márciusa környékén, azonkívül csak egy kis, állandó vízhozammal táplálja a Sorgue folyócskát – de azt még a legnagyobb szárazság idején is. Az érdekesség magyarázatára a legegyszerűbb elmélet az, hogy valahol a föld mélyén egy hatalmas víztározóban összegyűlik a víz, és egy bizonyos pontot elérve, kiszívódik, mint egy wc-tartályból. Az elmélet gyenge pontja, hogy az esőzések mennyisége egyáltalán nem változtat azon, hogy a vízkitörések emberemlékezet óta menetrendszerűen, mindig, csak és kizárólag márciusban történnek.

Áradás idején

Áradás idején

1878 márciusában Nello Otonelli a Standard Felszerelést (felszínről táplált nehézbúvár felszerelés) használva 23 méter mélyre süllyedt. Otonelli próbálkozása sokáig követő nélkül maradt. 1938-ban egy bizonyos Señor Négri hatalmas felhajtás keretében merült 28 méteres mélységig, szintén a Standard Felszerelést használva, de felszerelése nem tette lehetővé a további kutatást.

Az első önálló légzőkészülékkel történő merülést, még tengerészként, a Francia Tengeri Kutatások Hivatala keretein belül nem más, mint maga Cousteau és csapata hajtotta végre 1946-ban. A merüléshez a fél falu kivonult bámészkodni. Még a pap is eljött, hogy kéznél legyen ha szükséges…

Előszőr kötelet dobtak le, egy nehezékkel a végén, hogy az legyen a vezetőjük. Cousteau és Dumas kezdték a merülést. Egymáshoz kötötték magukat, mint az alpinisták, és jó sok súlyt pakoltak magukra, hogy biztosabban álljanak a lábukon. Megegyeztek a felszíniekkel, hogy a nehezék kötelén egy rántás: megfeszíteni a kötelet, három rántás: utána engedni, hat rántás: vészjelzés, felhúzni amilyen gyorsan csak lehet.

Túlsúlyozva, ahogy próbálták fékezni a süllyedést, véletlenül kőgörgetegeket indítottak be és lezuhantak. Hirtelen 30 méter mélyen találták magukat, de Dumas csak gurult tovább. A járat is egyre meredekebb lett, és a szokásosnál is súlyossabb narkózis és rosszullét lett úrrá a búvárokon. Dumas búvárruhája is kezdett feltöltődni vízzel. A mélységmérő 46 métert mutatva berepedt, ami azt jelentette, hogy annál már mélyebben voltak. Cousteau próbált feljebb úszni, hogy a boltozatot követve kijussanak, de lehetetlen volt, mert a hozzákötött, túlsúlyozott és feltöltődőtt ruhájú Dumas, mint egy horgony húzta vissza. Dumas – akire jobban hatott a narkózis – szájából kicsúszott a csutora, amit csak nagynehezen tudott visszatenni, szinte teljesen kimerült. Valahogy rátaláltak a nehezékre és a felvezető kötélre. Cousteau elkezdett mászni rajta, de az esetlen mozdulatokat a felszín úgy értelmezte: adj még kötelet! Vagy száz méter kötél ereszkedett le és halmozódott fel a lejtős oldalfalon. Elkeseredésében megkísérelt saját erejéből felmászni a meredek falon, de Dumas súlya húzta visszafelé. Hiába próbálta, a laza kötélen teljesen elveszett minden, a felszín felé indított vészjelzés. Épp amikor Cousteau elhatározásra jutott és megragadta tőrét, hogy levágja magáról Dumas-t, a fentieken rossz érzés lett úrrá és saját szakállukra úgy döntöttek, hogy kihúzzák a kötelet. Megmenekültek.

fontaine55

Cousteau és csapata 1955-ben a forrásnál

A második csoport merülése is hasonló zűrzavarokkal volt tarkított, és hasonló extrém bódultságról számoltak be a búvárok. Később fény derült a szokatlan rosszullét okára: a palackokat töltő kompresszor beszívta az azt működtető motor kipufogó gázát. Cousetau később úgy jellemezte ezt a kalandot, hogy csapatának legrosszabb élménye volt az 5000 merülésükből. Talán ez is közrejátszott abban, hogy később elsődlegesen tengeri kutatásokra fókuszáltak és nem nagyon foglalkoztak barlangi merülésekkel. 1955-ben azonban mégis visszatértek és most már sikeresebben, a búvárok 74 méteres mélységet értek el, de még mindig nem volt nyoma a fenéknek, viszont felfedeztek oldaljáratokat.

A Francia Tengeri Kutatások Hivatala 1967-ben újra próbálkozott, amikor egy Telenaut készülékkel (távírányított, képet is szolgáltató robot) 106 méteres mélységet értek el, de a kamera mutatta, hogy a mélység még folytatódik. A titok nem került megoldásra, annak ellenére, hogy éveken keresztül, rengeteg, tapasztalt, jól felszerelt búvár ostromolta a forrást. Így volt ez 1981-ig.

Claude Touloumdjian végre engedélyt kapott a kutatásra, és a Comex búvárvállalat támogatásával kezdett bele a merülésbe. A merülés során felfedezte, hogy valaki már betett egy kötelet kb. 143 méteres mélységig. A kötél berakója nem volt más, mint a híres német felfedező: Jochen Hasenmayer, aki titokban merülte meg a helyet, amivel egyébként új mélységi rekordot is beállított. Nem sokat tudni erről a merülésről, csak annyit, hogy Hasenmayer egy maga által tervezett újralégzőt használt. Touloumdjian felszínről táplált készülékkel merült és csak egy vészhelyzeti szettet vitt magával. Természetesen csakazértis továbbvitte a kötelet (később kiderült, hogy csak 153 méterig), de a fenék még mindig nem látszódott.

WEBBOARD-2f1268ace50

Hasenmayer és a “könnyűbúvár” felszerelése

Hasenmayer továbbra sem kapott engedélyt a merülésekre, de titokban újra visszatért 1983-ban. Egy éjszaka során, kizárólag a felesége segítségével, 400 kilónyi felszereléssel, 205 méterre merült. Annak ellenére, hogy korábban újralégzőt használt, úgy ítélte meg, hogy biztonságosabb nyílt rendszerrel továbbmenni. Hátára 4 db 20 literes palackot tett, és még további ötöt húzott egy speciális, erre a célra épített “palackhúzó hajón”. Műszerek garmadát vitte magával és még egy kamerát is, hogy dokumentálja az eseményt. Titok, hogy milyen gázokat használt. A 9 óráig tartó merülésen ő fedezte fel, hogy Touloumdjian kötele csak 153 méterig ment. De az aljzat még mindig nem volt sehol.

4

A barlang fantáziarajza

Hasenmayer próbálkozása az emberi teljesítőképesség és a korszak technikai lehetőségeinek a határát súrolta. Innen már a technológia vette át a szerepet. A Regie Renault de Cleon vállalat kifejezetten erre a helyre épített berendezése a “Sorgonaute” még ebben az évben 245 méteres mélységet ért el, de mivel az irányítókábel csak 400 méteres volt, nem jutott tovább. Az utolsó rögzített képek szerint még mindig nem látszódott a fenék. 1984-ben a csoport visszatért hosszabb kábellel, de a próbálkozás kudarcba fulladt, mivel egy robbanás tönkretette a hajtómotort, és emiatt elvesztették a kapcsolatot a készülékkel.

1985-ben egy Modexa ROV-val (távirányítású búvárjármű) végül elérték a feneket 315 méteres mélységben, de a továbbjutást hatalmas sziklák zárták el. Ez a mélység jóval a tengerszint alatt van. 1998-ben, a még mai is aktív búvár, Pascal Barnabe (aki egyébként sokáig tarotta a 330 méteres mélységi rekordot) 250 méteres mélységbe merült itt.

A Cousteau-csapat által felfedezett oldaljáratokat 2004-ben kutatták fel.

Bár voltak a világ más részein mélyebb merülések, de itt a víz hőmérséklete csak 12 Celsius fok, ami összehasonlíthatatlanul megnehezíti a próbálkozásokat, mint a melegebb területeken végrehajtott hasonló merülések. Az, hogy folytatódik-e a barlang a 300 méteres mélységben, azt még a mai napig is homály fedi.

Források:

Cousteau – Dumas: A csend világ (Gondolat kiadó, 1958)

Martyn Farr: The Darkness Beckons (Diamond Books, 2003)

és más internetes cikkek

Saturday

26

August 2017

0

COMMENTS

A Nagy Csendes-óceáni Hulladékfolt

Written by , Posted in Uncategorized

Mindennek mennie kell valahová

Hol van a világ legnagyobb hulladéklerakója? Valószínűleg kevesen tudják a választ. Sokunknak biztos lenne tippje például, hogy Kínában vagy esetleg az USA-ban. De a válasz meglepően kiábrándító, ugyanis még csak nem is a szárazföldön van. Ez a Nagy Csendes-óceáni Hulladékfolt, vagy szokták szemétszigetnek is hívni. Bár nem szándékosan lett létrehozva, de ettől még létezik.GPmap_2012_NOAAMDP

Már az elnevezés is rossz, mivel igazából ez nem is egy nagy egybefüggő, látható sziget, hanem sokkal inkább egy laza szemétmező. Méretét örjítően nehéz meghatározni. Egy 2009-es becslés szerint valahol 700000 (kb. Franciaország területe) és 15 millió négyzetkilométer között lehet. A kiterjedése  meghatározásának nehézségét az is fokozza, hogy jó része a víz alatt van. Ha áthajózunk rajta, szabad szemmel nem látható, műholdakkal, repülőgépről nem érzékelhető. A becslésbeli különbségek abból adódnak, hogy nincs éles határvonal a különböző szemétszint koncentrációk között.

De a méretétől függetlenül a lebegő szemétfoltról kijelenthető, hogy nem kellene az óceánokban lennie, hiszen nem tartozik oda.

A szemétsziget azért alakult ki, mert a Csendes-óceán északi medencéjében egy körkörös áramlási rendszer található, ami a közvetlenül a tengerbe szórt, illetve a  folyóvizek által az óceánba hordott hulladék nagy részét összetereli. A szemétsziget két, egymással lazán összekapcsolódó nagyobb részből áll. Ezek a Keleti és a Nyugati hulladékfoltok. Habár a Csendes-óceáni hulladékfolt volt az első, amit felfedeztek, de mára találtak másokat is, például az Atlanti-óceánban. Egy 2015-ös tanulmány szerint évente 8 millió tonna hulladék kerül a tengerekbe. Természetesen nem minden hulladék lesz rögtön a sziget része, sokszor évekig is utaznak, míg elérik azt. Az egyik leghíresebb szennyezési eset volt amikor 28 ezer gumikacsa esett egyszerre a vízbe 1992-ben.Rubber_Duck_Sea_by_whispering_hills-1

Nincs ingyen ebéd

Az Egyesült Államok-beli Ocean Conservancy nonprofit környezetvédelmi szervezet szerint a szemét 60 százalékáért 5 ország felelős: Kína, Indonézia, Fülöp-szigetek, Thaiföld és Vietnám. De nem lehet újjal mutogatni ezekre az országokra, hiszen az itt előállított termékeket főleg nem maguk számára gyártják, hanem a gazdagabb európai és észak-amerikai piacokra. Nem lehet azért sem kárhoztatni azokat az embereket akik itt élnek mert szeretnének ők is nyugati világban megszokott életszínvonalon élni és fogyasztani.

A szemétszigetben található hulladék kb. 80 százaléka a szárazföldről származik, annak is a tengerparti 30-50 kilométeres sávjából, kb. 10 százaléka lebegő halászháló, míg a maradék utasszállító hajókról, olajfúró platformokról beszóródó szemét és szállítmányozó hajókról beesett konténerekből áll össze. Csak ez utóbbiból évente kb. 10 ezer darab esik a vizekbe tele mindenféle termékekkel, pl: számítógép monitorokkal, LEGO-val vagy épp baseball kesztyűkkel. De annak ellenére, hogy rengeteg fém, üveg, fa, gumi van a szigetben, a nagy része mégis műanyag.

Minden kapcsolódik mindenhez

A vízbe kerülő szemétben a nehezebb anyagok előbb-utóbb elsüllyednek, vagy lebomlanak, de a műanyagot, nem úgy mint a más, biológiai módon lebomló szemetet a mikrobák nem tekintik tápláléknak ezért érintetlenül hagyják. A Nap sugárzása végül megbontja a műanyagban lévő polimerek kötéseit, ezáltal ugyan kisebb darabokra esik szét, de ez inkább csak tovább ront a helyzeten. Az apróbb darabokat a tengeri élőlények már képesek megenni, ezáltal belekerülnek a táplálékláncba. A színezőanyagok, kemikáliák, és más veszélyes anyagok a tengeri halak fogyasztása révén végül az emberek szervezetébe is bekerülnek.

További problémát okoz a beakadás veszélye. Gyakran kerülnek delfinek, fókák, teknősök a szellemhálókba, megfullasztva őket. A teknősök ráadásul gyakorta tekintik a műanyag zacskókat medúzának és ezért lenyelik őket.turtle-plastic

A felszínen lebegő műanyag-granulátum golyócskákat a tengeri madarak ikrának nézik és más szemetekkel együtt, pl. cigarettacsikk – összelapátolják és ezeket viszik a fiókáik számára, akik lényegében az éhezés miatt pusztulnak el.

Eddig csak azért nem okozott ez a rengeteg szemét még nagyobb mértékben érzékelhető problémát, mivel ezek a szennyezett területek az óceánok tápanyagban legszegényebb vizei – úgynevezett “tengeri sivatagok”, amelyek távol vannak az élővilágban gazdag partoktól.

A természet jobban tudja

Egy másik 2014-es tanulmány szerint a Föld óceánjai 5 trilliárd darab műanyag szemetet tartalmaznak, amely eltántorít mindenkit a teljes megtisztítástól, beleértve az Óceán-tisztító Alapítványt is (OCF), amely szervezetnek is csak hosszú távú tervei léteznek. Ez egy akkora mennyiség, hogy átlagosan 1 tonna szemét jut 3 tonna halra. Ha a jelenlegi tendenciák nem változnak, akkor 2050-re több szemét lesz a tengerekben, mint hal.

A tisztítást nehezíti, hogy megtisztítandó terület folyamatosan mozgásban van. A szemét óriási kiterjedésű, nem oszlik el egyenlően, továbbá apró darabokból áll, és rettentő sok energiát (pl.: üzemanyag) igényelne a tisztítás, ami újabb környezetszennyezést okozna.

Nyilván a legfontosabb dolog az utánpótlás megszüntetése lenne azzal kezdve, hogy mi magunk ne szórjunk el szemetet. A legjobban úgy tudunk nem-elszórni szemetet, ha nem is gyártunk szemetet. Használjunk többször használatos termékeket!

Kicsit nagyobb mértékben gondolkodva is lehet tenni a probléma ellen. A parta mosott szemetet össze lehet gyűjteni, mielőtt újra visszakerülne a vízbe.

Nagyon népszerűvé vált egy hollandiai fiatalember – Boyan Slat – ötlete, az Óceántakarító Rendszer. A szemét összegyűjtését az áramlatok segítségével egy speciális, vízen lebegő akadályrendszer végezné, amely megfelelő beállítása lehetővé teszi, hogy a műanyaghulladékok egy toronynál gyűljenek össze. Itt egy szállítószalag kiemeli a szemetet a vízből, és a toronyban található tárolóba viszi. A rendszer további előnye, hogy energia-semleges, azaz nem szükséges hozzá külső energiaforrás. Ami elektromos energia kell hozzá, azt a tetőn lévő napelemek szolgáltatják.Ocean-Cleanup-by-Boyan-Slat-Jan-de-Sonneville-Erwin-Zwart_dezeen_468_8

A figyelem felhívása a probléma  létezésére is sokat segíthet. De miként lehet legjobban felhívni sok millió tonnányi szinte láthatatlan szemétre a figyelmet? Például 12500 db 2-literes PET-palackból épített hajóval, amelyet frappánsan Plastiki -nek neveztek el. A palackban lévő üzenetet egy San Francisco-ból Sydney-be történő látványos utazással próbálták eljuttatni a készítők a nagyközönségnek, előadásokat tartva több helyszínen is a szemétfoltokról.

A legjobb megoldásnak viszont a biológiailag lebomló anyagok térnyerése lehet, hiszen ha a megtisztítás szinte lehetetlen feladat, és az emberek gondolkodásának átformálása meg csak nagyon hosszú időn keresztül érhető el, akkor alakítsuk át a szemetet magát!

Barry Commoner “Bezáruló kör” című könyvében felállította a ökológia négy törvényét, amelyet az előző fejezetek címei fejeznek ki. Ezek rámutatnak arra, hogy hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni azt, hogy a természetben minden mindennel összefügg. A természet nem gyárt olyat, hogy hulladék, mivel minden, ami valamely élőlény számára “output” az a másik számára “input”. Ebbe a rendszerbe zavarunk bele mi emberek, szinte mindannyiszor csak kárt okozva. A beavatkozásnak pedig ára van, valahol, egyszer valaki majd megfizeti az árát, és  sajnos nem csak mi, hanem a természet ezernyi más ártatlan élőlénye is viselni fogja a költségeket, hacsak nem teszünk ellene valamit.

Források:

Russel McLendon: What is the Great Pacific Ocean Garbage Patch?
www.mnn.com/earth-matters
Patrick Winn: 5 countries dump more plastic into the oceans than the rest of the world combined – www.pri.org/stories
Great Pacific Garbage Patch – https://www.nationalgeographic.org
www.marinedebris.noaa.gov
www.theplastiki.com
The four laws of ecology – www.farnamstreetblog.com

Tuesday

20

December 2016

0

COMMENTS

Egy új kezdeményezés – egy nagyszerű bejelentés a GUE-tól

Written by , Posted in Uncategorized

news-from-hq-header

Kedves GUE közösség!

A Global Underwater Explorers nagy izgalommal jelenti be a DiveGUE.tv elindulását, amely a GUE új, videó-alapú oktató oldala, ahol képzési anyagok széles skálájához férhettek hozzá, hogy csiszolhassatok alapszintű készségeiteken, felkészülhessetek tanfolyamokra, vagy csak azért, hogy kényelmesebben és gyakorlottabban érezzétek magatokat a vízben. Az oldal folyamatosan növekvő videó-tára a szárazgyakorlatoktól kezdve a vízalatti demonstrációkig, a GUE projektek dokumentumfilmjeivel mind azt a célt szolgálja, hogy bevigye a kedvtelési búvárkodást, a gyakorlatokat, az inspirációt közvetlenül az új és tapasztalt búvárok otthonaiba.

Hiszünk abban, hogy a képzési anyagok hozzáférhetővé tételével – de továbbra is ragaszkodva a GUE alapelveihez – a DiveGUE.tv segíthet felszabadítani a bennetek rejlő búvár-lehetőségeket azáltal, hogy elűzi a szorongást, növeli a tanfolyamokra való felkészültséget, támogatja a készségek megőrzését valamint, hogy bepillantást enged a továbbképzések lehetséges irányaiba. Mindezek mellett azt is le kell szögezni, hogy a videó-tanulás nem helyettesíti a képzett GUE oktatók hozzáértő segítségét.

Havidíj ellenében hozzáférhettek az összes tartalomhoz, a GUE-tól elvárható csúcsminőségben, bármilyen internetezérse alkalmas eszközön. Tudjuk, hogy szeretni fogjátok, de ettől függetlenül biztosítunk mindenki számára egy 3 napos ingyenes kipróbálási lehetőséget, hogy eldönthesse, hogy ez az-e, amit szeretett volna vagy sem. Nincs elkötelezettség, bármikor visszamondhatjátok az előfizetést. Továbbá, ha aktív GUE tagok vagytok, akkor December 23-ig 50% kedvezményt kaphattok az első havi előfizetésből, köszönetképp a támogatásért. A kedvezményre jogosító kódot a www.gue.com oldalon a “My Membership Benefits” menüpontban találhatjátok, vagy ha nincs ott, akkor küldjetek e-mail -t az info@gue.com címre.

A lehetőség, hogy fejleszd magad, most ott van a kezedben, bárhol is vagy. Már alig várjuk, hogy láthassuk mire vagy képes!

A DiveGUE.tv csapata

Global Underwater Explorers Központ

Saturday

10

December 2016

0

COMMENTS

Flying in caves

Written by , Posted in Uncategorized

Probably all of us have already been in show caves, where beautiful stalactites, stalagmites and many other different kind of speleothems are in the giant halls. I am sure, that many of you have already imagined, what a great thing it would be, if you were flying smoothly, effortless, freely throughout these halls, close to the ceiling to see everything from above. That is exactly what you can do in the Mexican caves. The cave divers, who use underwater diving vehicles (DPV) have the privilege to experience this. Of course there is a price of this experience. I’ll introduce you that an extremely dangerous activity, which requires years of training if you want to do it safely, can be a lifetime fabulous adventure.

Among divers it is believed that riding on a DPV in a cave, is one of the most dangerous forms of diving. The overhead environment, the lack of natural light, and the fact that you can not breathe from the water like fish, make the cave diving itself challenging, but if we add a DPV to this mix, creates a new level of danger. This device is like a magnifying glass: makes your weaknesses bigger, and if you have an issue, far back in the cave, and you need to swim out on fins, I do say: that is a problem.

In order to walk on this dangerous way safely, proper training is necessary. Of course nobody was born with perfect diving skills, we need to learn them. Divers usually spend hundreds of hours underwater, before they enter to a cave diving course and spend other hundreds in water-filled caves to develop and master their cave-related skills. For a cave DPV ride, you need to be solid in the water because, as the GUE DPV1 Study Guide says: “If you are going to get into trouble, a DPV will easily let you get there quicker.” But everything can be learnt, and if we draw on the knowledge of experienced divers, we can do it safely.

Although it is unavoidable, but the persistent learning has a prize. Probably caves are one of the nicframe-14-12-2016-02-44-19est natural phenomena on Earth. Millions of people are marvelling at them throughout the world, but only very few of us have the possibility to fly in them. The DPVs allow us to move on with minimal effort and enjoy the sight from bird’s-eye view over long distances. Than we feel, it was worth to work for so long.

I believe the DPV diving in caves has an inherent risk, that we need to accept, but with perseverance and diligence we can learn how to do it safely. At the end we can have amazing experiences, that very few people can own. Later, on the boring days, you can be immersed in these memories and prepare for the next flying.

Tuesday

22

November 2016

0

COMMENTS

A GUE Oktatóvá váláshoz vezető út (Wagner Emőke és Cseh László írása)

Written by , Posted in Uncategorized

2015-ben életünk első GUE tanfolyama után teljesen megváltozott az addig kialakult kép bennünk a búvárkodásról. A GUE, mint szervezet magas sztenderdjeivel, biztonságos és gyakorlati eljárásaival, szemléletével teljesen lenyűgözött minket. Rekreációs búvároktatóként még fontosabbá vált számunkra a biztos alapokkal rendelkező búvárok képzése illetve hatékony készségek oktatása. Ebben az időszakban került méginkább középpontba a kezdő illetve tapasztaltabb búvárok alapkészségeinek hiánya. Nap mint nap tapasztaltuk, hogy a búvárszakma hatalmas problémákkal küszködik és a búvárok oktatásában a legfőbb motiváló erő a pénz. Ekkor határoztunk úgy, hogy GUE oktatók szeretnénk lenni, és mi is a világ legmagasabb minőségű tanfolyamjait szeretnénk kínálni.

A GUE oktatói tanfolyamot megelőzően részt kell venni egy Fundamentals tanfolyamon, mint külső megfigyelő (observation). Mi ezt Hans Drexlernél Németországban végeztük el 2016. júniusában és már ekkor sok minden más szemszögbe került.

itc-1

Az GUE ITC részvevői

A Fundamentals/Rec1 oktatói tanfolyamon ez év augusztusában vettünk részt Szilágyi Zsoltnál Horvátországban. 4-en voltunk jelöltek és a tanfolyam 7 napig tartott. Minden napra fel kellett készülnünk különböző elméleti előadásokból, száraz gyakorlatokból illetve vízi oktatási feladatokból. Közben rengeteg új dolgot tanultunk magáról a GUE szervezetről, az oktatási módszerekről, tippekről és minden rész után részletes értékelést kaptunk a teljesítményünkről. Úgy gondoljuk az, hogy többen voltunk jelöltek egy csoportban nagyon sok előnnyel járt. Nemcsak egy jó csapat alakult ki a hét folyamán, de egymás hibáiból vagy éppen oktatási tippjeiből is sokat tanultunk. Lehetőségünk volt a tanfolyam összes komponensének gyakorlására és oktatására. A hét egy részletes értékeléssel zárult, ahol áttekinthettük az addigi teljesítményünket, erősségeinket, gyengeségeinket és további tanácsokkal lettünk ellátva, melyek mindenkinek a fejlődését szolgálták.

Azt tudni kell, hogy a GUE oktatói képzés egy két lépcsős aláírási rendszerre épül. A gyakornokoknak két független Instructor Trainer-től illetve Instructor Examiner-től kell megszerezni a szükséges aláírásokat a különböző komponensekre az oktatóvá váláshoz.

Bár az ITC vagyis az oktatói tanfolyam lehetőséget ad rengeteg aláírás begyűjtésére, de ezután a hiányzó komponensekre további aláírásokat kell megszerezni.

Az oktatójelölteknek erősen ajánlott további tanfolyamokon is részt venni, mint gyakornokok, hiszen igazi tanfolyamokon lehet csak a gyakorlatot megszerezni, új trükköket ellesni és a meglévő tudást kiszélesíteni.

Mi a gyakornokoskodásunkat Szilágyi Zsoltnál illetve Hans Drexlernél töltöttük, akik hatalmas hatással voltak a fejlődésünkre.
Lehetőségünk volt a tanfolyam bizonyos részeinek leoktatására igazi diákokkal, miközben folyamatos visszajelzést kaptunk arról, hogy mit és hogyan csináltunk illetve nagyon sokat meríthettünk a gyakorlottabb oktatók tapasztalataiból. Érdemes a gyakornokoskodás alatt többféle oktatónál asszisztálni és a különböző oktatási stílusokat megismerni.

itc-3

Szárazgyakorlat demonstrálás közben

A gyakornokoskodás végeztével megszerveztük saját vizsga-tanfolyamunkat igazi diákokkal.

Mindketten Jesper Berglund segítségével váltunk Fundamentals illetve Rec1 oktatóvá 2016. októberében illetve novemberében. Ezek alatt is rengeteget tapasztaltunk, tanultunk és új élményekkel gazdagodtunk.

Sokaknak meglepő, hogy ilyen gyorsan csináltuk mindezt, de a mi példánk bizonyítja, hogy ez nem lehetetlen.  Szükséges hozzá egy tapasztalt búvármúlt, kitartás, rengeteg tanulás, gyakorlás és nem utolsósorban szorgalom.

Ezúton is szeretnénk megköszönni  Szilágyi Zsoltnak, Hans Drexlernek, Jesper Berglundnak, Nagy Katának és mind azoknak akik támogattak minket az oktatóvá váláshoz vezető úton és segítettek minket abban hogy ez az álmunk valóra váljon!

Wagner Emőke és Cseh László

Saturday

19

March 2016

0

COMMENTS

Mexikói élmények (Schäffer Ádám Dávid írása)

Written by , Posted in Uncategorized

Tavaly júniusban egy Mexikóban élő barátom meghívására érkeztünk meg a Yucatán-félsziget legfelkapottabb városába Cancunba. Az időjárás elképesztő, trópusi forróság fogadott minket, ahogy kiléptünk a terminálból.

A kéthetesre tervezett utunk nagy részét kirándulásokkal terveztük eltölteni, mivel családdal mentünk, így nem a búvárkodásé volt a főszerep, de természetesen feladott poggyászomban ott lapult a búvárfelszerelésem nagy része, kézitáskámat pedig víz alatti fényképezőgépem és tartozékai töltötték meg. Érkezésünket színesítette, hogy Frankfurt és Cancun között 3 feladott poggyászunkból kettő elkallódott, és csak másfél nappal később kaptuk meg őket, ezért javaslom mindenkinek, hogy minden csomagjába pakoljon mindenféle ruházatból pár darabot, készülve az ilyen meglepetésekre, mert állítólag ez sajnos elég gyakran előfordul.

Cenote környezet – alulról

Az első napokat akklimatizálódással töltöttük, barátom autójával körüljártuk a közelben lévő nevezetességeket, magunkba szívtuk a mexikói életérzést, megismerkedtünk a maya kultúra egy részével. Vendéglátónk, Tamás jó barátságban van a kiváló barlangi búvároktatóval, Kamarás Norbival, aki szintén Cancunban lakik, és mostanság inkább idegenvezetőként tevékenykedik, de szívesen szervezett nekem néhány merülést. Sokan ismerhetitek is, mivel DiveMexico nevű cégével sok magyar honfitársunknak szerzett már csodálatos merülési és szárazföldi élményeket a Yucatánon. Mivel főként fotózni szerettem volna, így nyílt vízi merülést nem, csak néhány cenote meglátogatását terveztük. Kiindulási bázisunk a búvárok által kedvelt Zerogravity GUE-s búvárközpont volt, ahol béreltem néhány dolgot, amit nem hoztam magammal (pl. Jetfin uszony), de akár zsebre dugott kézzel is érkezhettem volna, mert nagyon jól felszerelt búvárközpontról lévén szó, komplett technikai felszerelést is bérelhettem volna.

Első merülési napunknak ketten vágtunk neki Norbival, és a Ponderosa rendszer Eden-cenote -ját vettük célba. Gyönyörű hely, nagyon szép cavern résszel, így nem csak a barlangi búvárok számára elérhető. Egyébként jó tudni, hogy aki a cenoték felfedezésére adja a fejét, készüljön rá, hogy rengeteg a szúnyog, így nem árt felszerelkezni szúnyogriasztóval, mert az öltözésnél érhetik kellemetlen csípések. Mivel én szárazruhát vittem magammal, így az aláöltözet nagyjából védett, így csak a meleggel kellett megküzdenem.

_SAD1419

A szulfidréteg és a kiálló fák

Második nap Norbi magával hozta barátját, Gustavo Fragosot aki amellett, hogy TDI Full Cave oktató, GUE Cave 2-es búvár, így merüléseinket az én GUE Cave 1-es minősítésem határozta meg. Bár kommunikációnk angolul nem volt probléma, de így is hihetetlen élmény volt az az összhang, ami közöttünk volt, pontosan, gyorsan, gördülékenyen haladtunk végig a GUE EDGE lépésein, és a merülések alatt is teljes összhangban voltunk, kiválóan dolgoztunk össze mindenféle fennakadás nélkül. Így Gustavoval merültem a továbbiakban, míg Norbi a felszínen felügyelt. Így merültük meg az Angelita-cenote -t, amelynek különlegessége a 25-28 méteren levő 1,5 méter vastag szulfid réteg, ami a haloklínán (édes és sós víz találkozásánál létrejövő választórétegen) terül el, varázslatos hangulatot adva a cenote -nak, mivel a beszakadásakor fák is süllyedtek be, amik sejtelmesen állnak ki felhő hangulatot kölcsönző szulfidrétegből. Palackcsere után átmentünk a Car Wash-cenote -be, avagy helyi nevén Aktun Ha-hoz. Itt a Room of Tears termet merültük meg, amire ahogy a nevéből következtetni is lehet, gyönyörű könnyszerű cseppkövekkel van tele. Gázkészletünk fogyásakor

Car Wash-cenote bejárat

Car Wash-cenote bejárat

_SAD1528

Car Wash-cenote nyíltvízi élővilág

visszavonulót fújtunk, bár még szívesen időztem volna a csodás teremben. Merülésünk így is 101 percesre sikeredett a maximális mélység 18,5 méter volt. A barlangból kiérve a cenote nyílt részében még elidőztem az élővilág fotózásával.

Merüléseink alkalmával természetesen mindig 32%-os NITROX-ot használtunk. A víz hőfoka 26-28 C°, ami elég melegnek mondható, de a hosszú merülések miatt jó szolgálatot tett a szárazruha, bár sokak neoprénben merülnek.

Mivel érkezésünk környékén indult a cetcápa szezon, így beiktattunk egy cetcápa lest is. Mexikóban csak snorkellel lehet a cetcápákkal úszni, és egyszerre csak 2 ember lehet a vízben egy cápával. Ez a program vegyes érzéseket keltett bennem. Egyrészt nagyon nagy élmény volt cetcápát látni, mivel ezelőtt ez még sosem adatott meg, de rossz érzéseim is voltak, mert nem volt jó szerencsétlen állatot látni, amint 15 hajó kőröz körülötte és folyamatosan ugrálnak kettesével az emberek a vízbe.

A cenoték csodálatos élményekkel ajándékoztak meg, némely nyíltvízi részeken csodálatosan színes élővilággal, a zárt terekben kristálytiszta vízzel, óriási látótávolságokkal, csodás és érdekes haloklína rétegekkel, gyönyörű cseppkövekkel.

Ezúton is köszönöm a csodás élményeket Tamásnak, Norbinak és Gustavonak.

A barlangok szépségei örökre rabul ejtettek, hazafelé úton egyetlen érzés kavargott bennem, ide vissza kell jönni merülni.

Így csak egy dolgot tudok mondani …

Hasta luego!

Schäffer Ádám Dávid, GUE Cave1 búvár

Tuesday

23

February 2016

0

COMMENTS

Mindennapi búvártudomány – Henry törvénye

Written by , Posted in Uncategorized

Sorozatunkban olyan emberekről írunk, akik közvetlenül vagy közvetetten hozzájárultak búvárkodásban alkalmazott tudományok, törvények, szabályok, felszerelések, stb megszületéséhez. A mostani témánk: Henry törvénye.

A XIX. század elején a kémia területén dolgozó William Henry alkotta meg azt a törvényt, amely a gázok folyadékban való oldhatóságát írja le.

220px-William_Henry

William Henry

Henry eredetileg orvosnak tanult, de érdeklődése a kémiai kutatások irányába mozdította el, ahol ezen a területen belül is főleg a gázokkal foglalkozott. Mindamellett, hogy jelentős sikereket ért el életében, kitünteséket gyűjtött be, de 62 évesen mégis önkezével vetett véget életének.

1800-ban állapította meg a később róla elnevezett Henry törvény. E szerint egy gáz oldhatósága egy folyadékban, adott hőmérsékleten egyenesen arányos a gáznak a folyadék feletti parciális nyomásával. Érdekes, hogy a törvényt még, a modern kémiai egyensúlyra vonatkozó elméletek megszületése előtt állította fel. Szimplán logikai úton levezette, hogy ha egy gáz nyomását kétszeresére növeljük, akkor kétszer annyi molekula fog nekiütődni a folyadék felszínének egységnyi idő alatt, így kétszer annyi fog csapdába esni, és beoldódni a folyadékba.

2010-0019_Vizkemia_I

Ahogy növekszik a folyadék felett a gáz nyomása, egyre több gáz oldódik bele

Mivel az emberi test jelentős részben vízből áll, így ha minél mélyebbre merülünk (nagyobb nyomású gázokat lélegzünk be), akkor több gáz oldódik be a szervezetünkbe, amelyet természetesen emelkedéskor ki kell üríteni.

Habár Henry törvénye segít megmondani, hogy mennyi gáz oldódik be a folyadékba, de az még nem minden. A különböző gázok különböző a beoldódási képességgel rendelkeznek, ami hatással van a beoldódás sebességére. Minden gáznak megvan a maga beoldódási állandója (konstansa), amit még pluszban figyelembe kell venni. Példának okáért a szén-dioxid kb. 22-szer gyorsabban oldódik be az emberi szervezetbe, mint az oxigén.

A hab a tortán, hogy ez az állandó függ még az adott folyadéktól (az emberi test esetén ezalatt szövetet értünk) és a hőmérséklettől is.

water-hydration

Fontos, hogy hidratáltak maradjunk

Ez a gyakorlatban sok helyen jelentkezik. Például a zsíros szövetek képesek jóval több gázt megtartani, mint a vizes szövetek, ezért ők lassabban telítődnek, de lassabban is engedik ki a semleges gázokat. Ez az egyik oka annak, hogy a túlsúlyosság növeli a dekompressziós betegség kockázatát. Másik példa a vér folyékonysága (viszkozitása). A merülések alatt rengeteg folyadékot veszítünk (kilégzéssel, pisiléssel). A merülés végén, amikor a vérnek a felesleges gázokat el kell szállítania a szövetektől, a sűrűbb állapotába már nehezebben oldódnak be a kiürülésre váró gázok, és természetesen nehezebben is jönnek ki belőle a tüdőnél. Ezért nagyon fontos a megfelelő hidratáltság.

A hőmérsékleti tényezőt is figyelembe kell venni, mivel ahogy csökken a hőmérséklet úgy növekszik az oldhatóság. Például ha elkezdünk vizet felmelegíteni, akkor látható, ahogy kis buborékok jelennek meg benne (még a forrás előtt), azaz a gázok kezdik elhagyni a folyadékot.

Tehát ha olyan merülést hajtunk végre, ahol a beoldódás melegben, míg a kioldódás hűvösebb környezetben történik (pl. egy Hévizi merülés lehet ilyen), akkor ennek extra dekompressziós kockázatai vannak. (A hőmérséklet és dekompresszió összefüggéseiről olvashattok még a 2014. február 17-i bejegyzésben.)

Sokszor talán nem is tudatosul bennünk, hogy Henry törvénye milyen gyakran és változatos formában kerül elő a merüléseken. Viszont ha értjük és alkalmazzuk, akkor nem kevés problémát tudunk vele elkerülni.

Sunday

27

September 2015

0

COMMENTS

Portugáliai barlangi merülések – 2015

Written by , Posted in Uncategorized

Az idén már harmadik alkalommal vettem részt a GUE “Project Baseline: EKM” (Estremenho Karst Massif) portugáliai projektjében. Az első két alkalommal nem voltunk szerencsések és nem tudtunk sokat haladni a munkával. A történethez tudni kell, hogy arrafelé a barlangi körümények nagyon függnek az időjárástól. Sokéves megfigyelés szerint a nyár vége, ősz eleje a legstabilabb időszak az évben, ezért mi is mindig ekkor próbálkuzunk. (A két évvel ezelőtti alkalomról  szóló beszámolót a 2013. október 8-i bejegyzésben olvashatjátok).

Az Estremenho karsztvidék közepén található a Minde-polje, melynek kulcsfontosságú szerepe van a környék igen bonyolult vízmozgásaiban. A folyásirány szerint a polje fölött található a Regatinho barlangrendszer (Mindinho, Olho de Mira, Moinhos Velhos, Pena, Contenda és Lomba barlangok), míg lejjebb a három fő forrás (Alviela, Vila Moreira és Almonda). A helyi barlangász szövetség az SPE (Sociedade Portuguesa de Espeleologia) már több mint 60 éve kutatja, tanulmányozza a környéket, – amely Portugália legnagyobb karsztvidéke – hogy megértse az igen bonyolult vízmozgások természetét. A mi tevékenységünk is az ő égiszük alatt zajlik.

_MG_6873

Ricardo Constantino eligazítást tart a térképezéshez

Az idei projektben négy országból voltak búvárok: Portugália, Spanyolország, Svájc és természetesen személyemben Magyarország képviseltette magát.

Az idei évben a polje alatt taláható forrásokra koncentráltunk, és az alábbi tevényekségeket végeztük el:

  • Hőmérő szenzorok kihelyezése (Almonda-barlang északi járat -60 méter, és Alviela-barlang G járat -80 méter)
  • Alviela-barlang térképezése -60 méteres mélységig
  • Fotó és Video-dokumentáció készítése Almonda és Alviela barlangokban
  • Előkészítő merülések a további kutatásokhoz az Alviela-barlangban (G járat -122 méter)
  • Egyéb, apróbb feladatok
_DSC1948

Fotó és videókészítés

A csapatok mind víz alatt, mind víz felett rendkívül hatékonyan és jókedvűen működtek együtt. Mindenki képzettségének és tudásának megfelelő szinten tett hozzá a kutatáshoz. Volt Cave1-es, Cave2-es és egy RB80-as csapat. Én ez utóbbiban merültem. A 60 és 80 méteres 3-4 órás merüléseket már mondhatni rutinból merültük, de a projekt “fénypontja” a 122 méteres 6 órás merülés volt, amire azt kell, hogy mondjam fárasztó volt, annak ellenére, hogy víz alatti vontatókat is használtunk. Fenékgáznak 8/75-ös trimix gázt kevertünk, a stage-ekben Tmx12/65, Tmx21/35, Ean50 és Oxigén volt. A legmélyebb pont nincs túl messze a bejárattól, mindössze csak 600 méterre. A visszafelé úton, mivel a dekompresszió -66 méternél kezdődött, hogy elfoglajuk magunkat még egy kis térképezési munkát is csináltuk -40 méterig. Így a -40 méteres mélységet a 100. perc után értük el, ami után jött az unalmas rész, a több mint 4 órás tétlen dekompresszió. Voltak körülöttünk segítő búvárok, akik elvitték tőlünk a már szükségtelenné vált felszerelési tárgyainkat és némi vízalatti activity-vel dobták fel a nem túl izgalmas várakozás idejét.

Merülés Halcyon RB80-as újralégzővel

Merülés Halcyon RB80-as újralégzővel

Mondom néktek, hogy 6 órát eltölteni egyhuzamban a víz alatt nem kényelmes. Ilyenkor már a csutora is ellenséggé válik az ember szájában, érzel minden egyes gyűrődést a ruhádon, szorít az uszony, és megéhezel fenemód, hogy csak néhány apróságot említsek.

A merülés után megbeszéltük a tapasztalatainkat és úgy döntöttünk, hogy a további kutatásokhoz már ki kell építenünk egy víz alatti állomást, ahol a dekompressziót kényelmesebben el lehet tölteni. Így most a következő évben a kutatást valószínű ezzel fogjuk kezdeni. Folytatás jövőre…

Tuesday

11

August 2015

0

COMMENTS

Mindennapi búvártudomány – John Scott Haldane

Written by , Posted in Uncategorized

Sorozatunkban olyan emberekről írunk, akik közvetlenül vagy közvetetten hozzájárultak a búvárkodásban alkalmazott tudományok, törvények, szabályok, felszerelések, stb megszületéséhez. A most bemutatott személy: John Scott Haldane.

John Scott Haldane

John Scott Haldane

Méltán nevezhetjük a modern dekompressziós tudomány atyjának a skót fiziológust, John Scott Haldane-t. Olyan nemesi családba született, akik a 13. század óta Gleneagles lordjai voltak és ahol a családtagok között rengeteg híresség volt található. Skót függetlenségi szabadságharcos, orvosi intézeti vezető, skóciai királyi megbízott, parlamenti képviselő, államtitkár, hogy csak néhányat említsek. Az orvosi egyetem elvégzése után a Queen’s College-ban, majd az Oxfordi Egyetemen tanított. 1906-ban John Gillies Priestley -vel, felfedezte, hogy a légzési reflexet nem az oxigénszint csökkenése indítja be, hanem a vérben felhalmozódó szén-dioxid. Rengeteg tüdőt érintő betegséget írt le, mint például a szilikózist. Az ő tanulmányai alapján kezdtek el a bányászok egereket és kanárikat – levegőminőség jelzőként – használni a bányákban. Az első világháború alatt a németek által bevetett harci gázokat is vizsgálta – sokszor saját magán is -, ennek eredményeképp új típusú gázmaszkokat alkotott, amellyel ezrek életét mentette meg. Sokszor végzett kíséleteket magán és családtagjain, például saját gyermekkorú fián is.

Haldane a dekompressziós kamrájában

Haldane a dekompressziós kamrájában

De ami a legszélesebb körben ismertté tette – különösen a búvárok között – az a dekompressziót érintő felfedezései. A témát, azaz a keszonbetegséget, a Brit Királyi Haditengerészet megbízásából kezdte el tanulmányozni.

Már régóta megfigyelték, hogy a hidak és alagutak építésénél a “caisson”-okban dolgozó munkások néha egy titokzatos betegség tüneteit produkálják. Minél mélyebben és minél hosszabban voltak lenn, a tünetek annál súlyosabbak voltak. Hasonló tünetek voltak megfigyelhetők a haditengerészet búvárai között is. Az akkori búvárok úgy vélték, hogy csökkenthető a kockázat ha az emelkedést lassan kezdik meg és a felszín közelében felgyorsulnak. Természetesen ma már tudjuk, hogy nagyobbat akár nem is tévedhettek volna. Egy másik akkoriban általánosan elfogadott nézet szerint 40 méternél mélyebben képtelenség, hogy bárki is munkát végezzen.

Unknown

Kecskék a tudomány szolgálatában

Haldane munkájában segítségére volt dr. Teddy Boycott kutató, továbbá a haditengerészet búvárai és néhány kecske. Haldane ötlete volt az is, hogy tekintsük a testet különböző típusú szövetek csoportulásának, amelyek különböző arányban nyelik el és ürítik ki a gázokat. Ennek kapcsán bevezette a félidő koncepcióját is modelljébe (félidő az az idő, ami ahhoz szükséges, hogy egy adott szövet félig telítődjön gázzal). Öt szövetcsoportot használt, az 5, 10, 20, 40 és 75 perces félidőkkel. A kutatásai során azt is felfedezte, hogy a búvárok a sisakjaikat elégtelenül szellőztetik át, és ez szintén problémát okoz, mivel jelentős mennyiségű szén-dioxid gyűlt fel bennük, ezért új, magasabb átfolyási rátát állapított meg számukra.

Screen-shot-2012-05-03-at-12.42.26-PM

A kísérleti eredmények egyik táblázata

Haldane volt az első, aki a gyakorlatban is használható búvártáblázatokat alkotott. Kutatási eredményeit 1908-ban publikálta az általa alapított “Journal of Hygiene”-ben.

Haldane táblázatai majd 30 évig szolgáltak a búvártevékenységek alapjául, és módosított verziókban még azon túl is, továbbá a búvárműveletek mélységi tartománya az akkori 40 méterről 70 méterre növekedett.

Véleményem szerint Haldane elég jól megtestesítette a sztereotipikus “örült tudós” karakterét, viszont nagyon sokat köszönhet neki a tudomány, különösen mi, búvárok.

Sunday

14

June 2015

0

COMMENTS

Nuttlar-i bányamerülés

Written by , Posted in Uncategorized

“Műveléssel felhagyott bányába nem menj be!” Lehet, hogy nem idézem pontosan, de ez volt a mondanivalója annak a régi, bányamérnököknek szóló könyv első mondatának, amely még évekkel ezelőtt a kezembe akadt. Ehhez képest a barlangi búvárok körében elég népszerűnek számítanak a műveléssel felhagyott és vízzel elárasztódott bányák Európaszerte. Persze a barlangi búvárok nem felelőtlenek és nagyon megválogatják, hogy mely bányákba mennek merülni. Feltétel, hogy a bánya befogadó kőzete legyen stabil és állékony, valamint legyen jó a látótávolság a vízben.

7

Palával burkolt épület

Hogy őszinték legyünk, nem sok bánya felel meg e kritériumoknak. A szerencsés kivételek közé tartozik a németroszági Észak-Rajna-Vesztfália tartomány, Bestwig körzetében található Nuttlár-i palabánya is. A pala különböző vastagságban jól fejthető és méretre szabható, nem csoda, hogy a környékbeli településeken kedvelt anyagnak számít ha tetőcserépről, épületburkolásról, vagy járólapról van szó.

A hely nemrég nyílt meg a nagyközönség számára és a merülés-szervezés az elejétől a végéig németes precizitással zajlik. Egy internetes felületen (bergwerktauchen.de) kell regisztrálni, de nem árt, ha az ember jó előre tervez, mert a népszerű merülőhelyre limitált a helyek száma. A regisztrációt követően rögtön átküldik a merülési díjról a számlát amit előre át kell utalni, és csak ezután válik érvényessé a jelentkezés. Szintén előre át kell küldeni szkennelve az érvényes biztosításról és egészségügy alkalmasságról szóló dokumentumokat, valamint a baralngi búvár minősítést is, hogy a helyszínen már ne kelljen bíbelődni az ilyen adminisztratív dolgokkal. Így persze elkerülhetőek az olyan kínos helyzetek is, amikor otthonfelejt az ember ezek közül valamit.

6

Tessék, lehet menni merülni

A megérkezést követően kedvesen tájékoztatnak a baleset- és búvárbiztonsági előírásokról, aláiratják a felelősségvállalási nyilatkozatot, megmutatják az öltöző- és szerelőszobát, a vizet, a térképet a járatokról, és mégkedvesebben elbúcsúznak. Tessék, lehet menni merülni!

4

Szükség lehet saját vezetőkötélre

A járatrendszerek komplexitását tekintve a nuttlar-i bánya a közepesen bonyolultak közé tartozik: a 12 kilométer hosszú, három mélységszinten lévő járatokban bőven vannak az elágazások, zsákutcák és körjáratok ezért alapvető fontosságú a precíz tájékozódás. Az első látogatáskor amúgy is csak a legsekélyebb, 14 méteres mélységű járatokat lehet merülni, többször vissza kell térni ahhoz, hogy engedélyt kaphassunk a mélyebb részeken való kalandozáshoz. A főbb járatokban fixen telepített vezetőkötelek és irányjelzők ellenére azért néha használni kell a saját orsókat és jelzőket is.

2

A száraz búvárruha elengedhetetlen

A víz kristálytiszta, de csak addig, amíg ügyesen mozog a búvár, mert a mindenhova lerakódott üledék rossz technikával könnyen felkavarható. A víz hőmérséklete a kellemesnek nem mondható 7-8 Celsius fok – de ahogy mondani szokták: hideg víz nem létezik, csak rosszul megválasztott búvárruha van. Nem is kérdés, hogy itt csak száraz búvárruhában és jó vastag aláöltözetben lehet merülni.

5

Bennhagyott csíle

Az 1878-ben megnyitott Nuttlar-bánya művelésével csak 1985-ben hagytak fel, így a bennhagyott eszközök, berendezések és infrastruktúra még viszonylag jó állapotban vannak. Ahogy a búvár elúszik a csílék mellett, szinte kedve lenne arrébb gurítani őket, és mintha a világítási rendszer is csak arra várna, hogy feléledjen álmából. Könnyedén el lehet képzelni, hogy néhány éve itt emberek dolgoztak napi rendszerességgel. De vajon milyen lehetne egy bányásznak ide búvárként visszajönni és látni, hogy egykori munkahelye szép lassan az enyészetbe vész? Valószínűleg szívszorító érzés, de talán vígasztalást adhatna, hogy a búvárok nem hagyják a hely szellemét a feledésbe merülni.