Habár nagyon sok női búvár van, mégis könnyen kijelenthető, a búvárkodást zömmel féfiak űzik. A különbség még szembetűnőbbé válik, ha a technikai és barlangi búvár közösséget nézzük, mivel ebben a csoportban csak nagyon kevés hölgyet találunk. Mi lehet ennek az oka a nyilvánvaló fizikai különbségeken túl? A válasz szerintem a motivációban és a gondolkodásban rejlik.

De nézzük először a fizikai különbségekből származó eltéréseket. A búvárfelszerelés nem könnyű, különösen ha duplapalckokról, stage palackokról és víz alatti vontatókról van szó. Tény, hogy a nők fizikai felépítésükből adódóan nem olyan erősek, mint a férfiak. Viszont ebből a hátrányból gyakran kovácsolnak előnyt, mivel tudatában vannak ebbéli hátrányuknak, ezért gyakrabban találkozni női búvárokkal fitnessz termekben, mint férfiakkal. És ez az edzettség nem csak a felszerelés cipelésekor jön jól, hanem hasznos a lábgörcsök elkerülésekor és hatékonyabb vele a dekompresszió is.

Hosszabb merüléseken megfigyelhető egy másik különbség is, ez pedig az, hogy a nők kitartóbbak. További érdekesség még, hogy habár a nők hamarabb érzik a hideget, mint a férfiak, sokkal később válnak hipotermiássá, mivel a testük – valószínűleg a testösszetételükből adódóan – sokkal stabilabban tartja meg a maghőmérsékletüket.

Talán a legáltalánosabban megfigyelt fizikai adottságból eredő különbség a gázfogyasztásban jelentkező előny. Mivel a nők testtömege sokkal kisebb, ezért sokkal kevesebb gázt fogyasztanak, így sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy férfi fogja jelezni a merülés végét.

A fizikai különbségeken túl a gonolkodásbeli és motivációs különbségek is megmutatkoznak. A nők jellemzően lassabban haladnak a fokozatokban felfelé, mivel kevésbé rohannak és nagyobb hangsúlyt fektetnek a már meglévő készségeik és tudásuk csiszolására, mint a férfiak. Gyakran kell őket győzködni arról, hogy alkalmasak már a következő szintre. A férfiaknál ez pont fordítva van, mivel őket gyakran inkább arról kell meggyőzni, hogy nem alkalmasak a következő szintre. Elmondható továbbá, hogy a nők sokkal kockázatkerülőbbek és nem csak a merülés-tervezést veszik komolyabban, hanem a terv végrehajtását is. Saját megfigyelés, hogy még sosem találkoztam magányosan merülő nővel (ami persze nem jelenti azt, hogy ilyenek nem is léteznek), viszont annál több férfival, ami megerősíti azt a másik megfigyelésem, hogy sokkal precízebbek a csapatmunkában és szeretik közösen megbeszélni, átbeszélni az élményeiket.

A nők gyakran célpontjai szexuális jellegű megjegyzéseknek és hallani olyanról is, hogy kizárólag a nemük miatt diszkriminálják őket, főleg ha meg merik kérdőjelezni egy-egy “macsó” búvár képességeit. Azért mert egy férfi könnyebben felkap egy duplapalackot a parton, az még nem jelenti azt, hogy könnyebben is manőverez vele a víz alatt. Ebből a szempontból a búvárkodás nagyon is egyenlőségpárti, amely komoly fenyegetés is lehet egyes párkapcsolatokra, főleg az olyanokra, ahol a felek egyszerre kezdték a tanulást. Ilyenkor a búvárkodás gyakran nagyítóként mutat rá olyan dolgokra, amelyeket a felszínen az egyik fél (jellemzően a férfi) dominanciája elnyom, de a víz alatt megmutatkoznak a valódi képességek. Viszont jól működő párkapcsolatokban a közös merülés olyan összhangot, együttműködést tud eredményezni, amely azonos neműek között csak ritkán alakul ki.

A fentiekből talán lehet érezni, hogy oktatóként mindig nagy öröm számomra, ha női tanítványom van, mivel hatékonyabb, precízebb és színesebb velük a merülés ami végső soron nagyobb biztonságot jelent.