Az ismeretlen barlang

Még tavaly ősszel, amikor Pag-szigeten tartottam egy GUE Fundamentals tanfolyamot a Dive Station Dive Centre-nél, Bálint, a bázis vezetője mesélt egy állítólagos órási üregről a környéken. Meg is beszéltük, hogy tavasszal visszatérünk és utánajárunk a történeteknek.

Idén tavasszal tehát visszatértünk. Filip – egy helyi horvát búvár -, aki szintén csak hallomásból ismerte a helyet, helyi halászok, búvárok kikérdezésével segített az üreg pontosabb helymeghatározásában. Ami, mint utólag kiderült, nem is volt egyszerű, mert egy homokos, lapos aljú, jellegtelen nyíltvízes területről van. Az elbeszélések alapján a parttól kb. 100 méteres távolságban és 12 méteres mélységben kellett keresgélnünk egy olyan nagy bejáratot, amit a felszínről is könnyedén látni (lehetett volna, ha a látótávolság szezonálisan több, mint 8-9 méter). Emiatt viszont csak a csónak szonárjára támaszkodhattunk a kutatásban. Kb. 1 órás felszíni keringés után a műszer hirtelen mélységváltozást jelzett, ami azt jelentette, hogy valószínűleg megtaláltuk az üreget. A vízi járműveken nincs kézifék, így nem tudtunk pontosan ráállni a helyre, ezért nem volt mit tenni, keresgélni kellett. Merülőtársammal Zolival, a körkörös módszert választva, röpke 30 perc alatt meg is találtuk a bejáratot. 

Bár, hogy őszinte legyek, amikor óriási bejáratról beszéltek, akkor némileg nagyobb lyukat képzeltem el egy 2 négyzetméteres asztallap méretnél – merthogy csak ekkora volt -, amiben egy függőleges járat ment lefelé. Bóját engedtünk fel, hogy a csónakban várakozó másik csapat könnyen megtalálhassa a helyet. Rögzítettük a vezetőkötelet és elindultunk lefelé. Kb. 17 méteres mélységben a járat elkezdett szűkülni, de azért még járható méretű maradt. Az egyik lekötözési pontnál, a fej elől, szinte teljesen függőleges és nem túl kényelmes pozícióban – nagyon szégyellem – de kep2 (1)kicsúszott a főorsó a kezemből, ami azon nyomban bele is esett egy szűk résbe, ahová nem tudtam utánanyúlni. Kénytelenek voltunk kimenni és kihúzni. Míg én a zsinórt húztam felfelé, tereptárgy híján, amire rátekerhettük volna, nehogy beleakadjunk, Zoli inkább elkezdett feszesen tartva elúszni vele. Hamarosan meglett az orsó, amit elkezdtem feltekerni, viszont egy ponton, az addig könnyen csévélődő zsinór megfeszült, és nem lehetett tovább tekerni. A közben megérkező másik csapatból István vállalta, hogy elmegy Zolihoz segíteni az elakadt zsinórt feltekerni, addig én Péterrel és egy másik orsóval felvértezve újabb kisérletet tettünk a behatolásra.

Ezúttal szerencsésebben haladva kb. 20 méteres mélységben kitágult a járat, majd kisvártatva megpillantottunk egy, a barlangokban jellemző telepített vezetőkötelet. Ránézésre régóta ott lehetett, mert elég elvékonyodottnak tűnt és rengeteg tengeri élőlény nőtte be. Viszont volt kristálytiszta víz, rengeteg cseppkő, tágas járat, óriási izgalom – és sajnos – a használt gázunkhoz túl nagy mélység. Nem volt mit tenni, ki kellett menni. Később a mélységhez megfelelő gázokkal felkészülve visszajövünk. Kinn a bejáratnál Zoli és István vártak, és nem értettem, hogy miért nincs még feltekerve a zsinór. Mutogatják, hogy valami nagy van arra, amerre a zsinór fekszik, és menjek, nézzem meg. Az izgalmukból már sejtettem, hogy mit akarnak mondani: arrébb lehet a keresett nagy bejárat. És valóban, kb. 50 méternyire egy méretes lyuk tátongott az aljzaton. Sajnos hosszas kutatásra ekkor már nem maradt sok gázunk, épp csak benéztünk, majd felemelkedtünk a felszínre. Természetesen még aznap délután visszatértünk töltött kelp4palackokkal a nagy lyukat átvizsgálni. Ránézésre itt egy óriási terem lehetett valaha, ami beomlott. Két irányban is találtunk járatokat cseppkövekkel, de a tengeri üledék miatt hosszasan egyik sem volt járható.

Másnap István és én, trimix-szel felvértezve megnéztük a szűkebb bejáraton keresztül elérhető mélyebb részt. Egy nagyon szép, cseppkövekkel gazdagon borított járatban kb. 80-100 métert tudtunk beúszni, de utána sajnos egy kőomlás zárta el a továbbjutást. Visszafele még bekukkantottunk néhány reménytelibb oldaljáratba, de komolyabb eredmény nélkül. István készített néhány snittet egy GoPro-val, ezekből láthattok itt kivágott képeket.

Utólag belegondolva, hogy milyen szerencsés véletlenek sorozataként találtuk meg mindkét bejáratot, igazán mondhatom, hogy Fortuna kegyeibe fogadott. Hiszen kellett hozzá az időszakosan gyengébb látótávolság, ami miatt keresgélnünk kellett. Mert ha jó lett volna a látás, és tényleg látható a nagy bejárat a felszínről, akkor nem valószínű, hogy keressük a szűkebbet, ugyanis az elbeszélések nem szóltak róla. Továbbá kellett hozzá, hogy az orsó kiessen a kezemből, és ne legyen tereptárgy amire rá tudjuk tekerni a zsinórt valamint, hogy Zoli pont azt az irányt válassza, amit választott. Ezek nélkül elkönyveltük volna, hogy persze, volt némi túlzás az elbeszélésekben, de ekkora a lyuk, nincs itt sok látnivaló, mehetünk haza, és nem keressük a nagyobb bejáratot. De szerencsések voltunk, ami feltüzelte bennünk a kutatás iránti vágyat.

UnkonwCaveTovábbi kérdezősködés után kiderült, hogy a helyiek szerint még vannak más lyukak is a környéken. Ezek, valamint, hogy két bejáratot is találtunk, tágas járatokkal, úgy vélem, hogy egy ősi, mára már részben beomlott, részben tengeri üledékkel feltöltődött barlangrendszerre utalnak. Ezt szemlélteti az itt bemutatott egyszerűsített fantáziarajz. Ennek pontos feltérképezése egy másik alkalommal fog megtörténni.