GUE Cave2 Mexikóban – Kovács Krisztián írása

A közelmúltban volt szerencsém részt venni egy GUE Cave2 tanfolyamon Mexikóban. Ezt az élményt szeretném most megosztani veletek.

Maga az utazás a búvárkodás szempontjából nem volt érdekes, így azzal nem is untatnék senkit, hogy hányszor pakoltatták ki velem a kézipoggyászként szállított lámpámat és reduktoraimat, de mindig mindent biztonságosnak találtak, és kedves mosolyom elkergette a terrorista-gyanús gondolatokat a biztonsági szolgálat embereiből. Megérkezésünk után átvettük a bérelt autónkat, és elrobogtunk a szállásunkra, mely

A bázison

Puerto Aventuras-ban volt, stílusosan és praktikusan a ZeroGravity GUE bázison. A hely minden olyan funkcióval fel volt szerelve, ami az ide érkező búvárt a lehető legkönnyebb logisztikával juttatja tudáshoz (tantermek), felszereléshez (dive shop és palacktöltő), vagy épp elfáradt eszközeit bírja ismét munkára (javító műhely), valamint kipihenhesse magát (apartman lakások, kávézó).

A lakásban volt jól felszerelt konyha, hálószoba egy francia és két szóló ággyal, valamint egy fürdőszoba is. A tanfolyamon részvevőket már ismertem régebbről, mert volt szerencsém velük átélni egy GUE Cave1 tanfolyamot a festői szépségű Franciaországban – úgyhogy nem volt újdonság a horkolás…

Az első napon megismerkedtünk a bázissal és a házirenddel, átnéztük és összeszereltük a felszerelésünket. De ha már összeszereltük, akkor miért ne merülnénk egyet?! Hiszen a csapat-egység nagyon fontos! A Cave1-es képzés óta minden érintettel merültem többet-kevesebbet, de így együtt sajnos még nem jött össze a dolog, úgyhogy belevágtunk, és kerestünk egy közeli cenotét. A messzi Európából érkező embernek, mint nekem, már ez is a “fullos kategória” volt, de megnyugtattak, hogy lesznek ennél szebbek is… (a második héten meg is tapasztaltuk). Egy kristálytiszta meleg-vizű tavacska, körbe pálmafákkal, ilyet otthon nem nagyon lát az ember… A merülést minősítésünknek megfelelően készítettük elő, és hajtottuk végre, de itt éreztük igazán, hogy a Cave1-es végzettség ide nem az igazi… nagyon nem… A merülés végén egyöntetűen vártuk, hogy másnap kezdetét vegye a képzésünk!

Mint minden (általam ismert) GUE tanfolyam a bemutatkozással és a saját célok ismertetésével kezdődik. Beszélgetünk az erősségeinkről, gyengeségeinkről; és mivel itt már mindenki ismert mindenkit, nagyon nem lehetett mellébeszélni a képességeinket illetően. Zsolt (az oktató) beszélt a tanfolyam menetéről, amely nagyon egyszerű volt: (Az egyszerű menetrend annyit takart, hogy napi 10-12 órában nem kell majd sokat  agyalnod a világ dolgain… de aki már vett részt GUE képzésen, annak nem hiszem, hogy újat mondtam.)

1. reggel 8-ra legyél merülésre kész állapotban… a felszerelésed összerakva, összekészítve, gázok analizálva.

Reggel 8-kor, merülésre készen

2. utazás a merülőhelyre (általában 30-40 perc autókázással az összes merülőhely elérhető volt)

3. merülőhelyen száraz gyakorlatok, és merülések

4. elméleti képzés a merülések után a bázis tantermében

5. házi feladat estére (hogy ne unatkozzál)

Szóval bele is vágtunk…

Egy tudásszint-felméréssel kezdtünk… hogy is fejezzem ki magam… megméretettünk, úgyhogy fókuszálni kellett még egy kicsit a nyílt vizi gyakorlásra…

Nem mondok újdonságot senkinek azzal sem, hogy a GUE Cave2 képzés a GUE Cave1 képzésen megszerzett tudásra épít, így a felszerelés-meghibásodások, vészhelyzetek, komfortzónából való kizökkentések, alapjai ennek a tanfolyamnak is.

Továbbfejlesztettük orsózási kézségeinket, mert itt bizony voltak olyan barlangok, ahol a főkötél 80-100 méterre kezdődött a nyíltvíztől. (Ennek biztonsági okai vannak, hogy a megfelelő búvárminősítéssel nem rendelkezők ne találják meg a főkötelet.)

Persze egyből indultak a komplexebb navigálási feladatok is, mert a tanfolyam alkalmával megtanultuk, hogy a barlang nem ér véget a második elágazásnál, továbbá nem minden jump van jelölve és, hogy a jelöletlen jump utáni szakaszok az igazán látványosak! Megtapasztaltuk, hogy nem csak a jelölt leágazásokat kell figyelni, de a barlang profilja is fontos segítség a tájékozódásban, hiszen néha a jelölések el szoktak tűnni, és ha csak ezekre figyelnénk, akkor nem biztos, hogy oda jutunk, ahova terveztük. Néha olyan lendülettel vetettük bele magunkat a merülésekbe, hogy nem is számoltuk a leágazásokat, csak mentünk és mentünk… és egyszer csak a félhomályból jött az intő jel… “emlékezz” hányadik leágazás? Te most hol vagy? Hát igen: pedig nem volt nehéz a feladat: a 2. elágazásnál jobbra, a 4. nyílnál jump balra lefelé, ott a kanyar előtt, ahol a terem összeszűkül… Ezt nem megjegyezni?! Nem is értem… szerencsére ott volt Zsolt…

Dekópalackos szárazgyakorlat

Számomra újdonság volt a dekó és stage palackok kezelése is. Egy rövid, de annál alaposabb elméleti felkészülést követően, ha a dekó palack nem is, de a stage palack elválaszthatatlan társunk lett a tanfolyam ideje alatt. Megtanultuk, hogyan kell a duplán felüli gázokkal tervezni, és “vészhelyzeteket” kezelni. Mert vészhelyzet az volt dögivel… “Természetesen” minden egyes merülésen elromlott valami… a főlámpa csak dísznek volt az embernél…

Ó, és azok a fránya reduktorok és szelepek! Sorra adták fel a harcot, pedig GUE-kompatibiliseket vittünk…

Egy idő után már nem csak 1 meghibásodás/csapat, hanem 2-3-4 meghibásodás/csapat volt a jellemző. Na ott aztán rendesen észnél kellett lenni! Kinek mije jó, kinél van még légzőgáz, vagy tartalék felszerelés? Valós vészhelyzetben talán egyértelműbb lenne, mert ami elromlott az nem fog gázt adni, vagy buborékolna, amíg csak van minek buborékolnia, de gyakorlás közben, a meghibásodás lereagálását követően természetesen minden szelep nyitott állapotban lesz, így fejben tudod, hogy minden jól működik, de észben kell tartanod, hogy a “játék kedvéért” mi működik és mi nem, mert ha ismét bejön egy meghibásodás (és miért ne jönne?) akkor tudd, hogy miként kell reagálni.

A tanfolyam felétől a látótávolság is rendre elromlott, persze nem csak úgy magától, hanem mindig volt valami előzménye, általában egy jó kis reduktor-, vagy szelep meghibásodás előzte meg. Ha a látótávolság elromlott, akkor az úgy nagyon elromlott. Teljesen vakon voltunk a barlangban végig a visszaúton, ahol csak befelé uszonyoztunk vagy 40 percet… na de ha Zsolt úgy döntött, hogy elromlott, akkor vak-maszk fel, és irány a kijárat! Ami akkor már elromlott vagy elfogyott, az úgy is maradt (a játék kedvéért). Általában azért helyesen tettük amit tenni kellett, amire tanítottak.

Természetesen volt elveszett merülőtárs keresés is. Itt a klasszikus felállást vettük át ismét: Zsolt egyik tartalék lámpája volt a 4. búvár, aki a merülés egyik pontján eltűnt. Ám de mi megtaláltuk elveszett merülőtársunkat, és kivezettük a barlangól.

Ismét kihagyhatatlan élményt nyújtott az “elveszett kötél keresése” gyakorlat is. Itt én voltam az utolsó, aki kereste a kötelet, így volt szerencsém társaimat végignézni. Látni, ahogy milyen határozottan keresik a kötelet – a rossz irányban… látni, ahogy a keresett kötél előtt fél méterre irányt váltanak – mert arra már úgysem lesz semmi… Persze én sem voltam szuper-nova, mert bizony én is elindultam a rossz irányba, de végül csak megtaláltam a kötelet, mint a többiek is, és senki sem adta fel.

Megtanultunk mi az a kör-, és mi az a traverz merülés, nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban is…

Egy merülés erejéig betekintést kaptunk a barlangi térképezésbe.

A merülések végén mindig volt értékelés is. Mi általában meg voltunk elégedve saját magunkkal, de tudtuk, ha Zsolt pozitívumként úgy kezdi “nagyon szép barlang volt”, akkor ott nem az elvárt teljesítményt nyújtottuk…

Persze a napi minimum két merülés után, melyek közül egyik sem sikerült 1 óránál rövidebbre (mert hát merülni jöttünk ide vagy sem?!), még jött egy kis elmélet. Az elmélet hasonló a Cave1-en elhangzottakkal, de a képzés után (legalább is én) nem merültünk el jobban a témában, így az agyunk rejtett zugaiból kellett előkaparni mik is azok a speleo-témák, milyen barlangfajták léteznek, miként keletkeznek… Bár nem volt régen az előző tanfolyam se, de hát az ember nem ezzel kel és fekszik, ezért bizony erőltetni kellett az agyat. Aztán ott voltak azok a fránya gázszámítások: ha “A” búvár ilyen meg olyan palackkal merül, “B” búvár meg nem, akkor “A” búvár mit mond otthon az asszonynak, “B” búvár miért vett újabb búvárfelszerelést, és miért nála tárolja…? Na jó, ez most a vicc része volt, de a végén már kínunkban mindent kitaláltunk, csak valamiként könnyebbé tegyük a tanfolyami feladatokat.

Történtek valódi meghibásodások is, például egy főlámpa meghibásodott, amelyet rezzenéstelen arccal vettük tudomásul, de az egyik stage palack meghibásodásakor sem ráncolta senki a homlokát.

A tanfolyam mindhármónknak sikeresen zárult: mindenki megszerezte az új minősítést, tanult sok újat, és átismételt egy csomó olyan dolgot, amelyektől ismét magabiztosabban tud majd merülni.

A tanfolyam végeztével adtunk magunknak egy pihenő napot, és megnéztük a helyi nevezetességeket, elvégre nem sűrűn járunk ide… Láttunk piramist meg romokat… ezek a felszínen voltak, úgyhogy búvár-szemmel nézve nem okoztak olyan nagy élményt… A pihenőnap elég volt arra, hogy egy kicsit függőlegesben is legyünk, de mindannyian vágytunk vissza a vízszinteshez közeli testtartásba, és a vízzel teli barlangok mélyébe.

A Coba-i piramis

A második héten a tanfolyamon megszerzett tudásunkat felhasználva, már oktatói támogatás nélkül kettesben – hármasban merültünk. A barlangok változatossága, a hangár méretű termektől – amelyeket megszámlálhatatlan cseppkő díszített – a résnyi járatokig, melyeket néhol sötét, néhol vakítóan világos színű kőzetben alakított ki a természet, lenyűgözött minket. Nem csak a behatolási távolság, hanem a komplexitás is hajtott minket. Például az egyik merülésen kifogytunk a jump orsókból (pedig fejenként kettőt vittünk), és ezért kellett visszafordulnunk.

Zsolt elvitt minket egy olyan helyre merülni, ahol másfél órán keresztül csak befelé uszonyoztunk. Ennél a merülésnél fejenként 2 stage palackkal merültünk. Az elején még nagyon menőnek éreztem magam a sok palackkal az oldalamon, de kifelé, a 160. perctől, a már üres palackokkal az oldalamon, megkérdőjeleződött bennem a tanfolyam elején még oly világosan a szemem előtt fénylő cél: Kell ez nekem?!

Jártunk olyan helyen merülni, ahol a víz olyan tiszta volt, hogy a halocline feletti részben úgy érezte az ember, egy tó felett lebeg. A merülőhelyek környezete általában tiszta és rendezett volt, de az sem számított extrémnek, ha a nyúlketrec és a kutyaól karnyújtásnyira volt a barlang bejáratától.

Most ahogy ezt írom, így több hónap elteltével is ugyan azok a jó élmények jönnek vissza, melyek elkísértek a kalandos túrán.

Kovács Krisztián

GUE Cave2 búvár