GUE Oktatóvá válni

2010 – ben, még PADI oktató jelöltként találkoztam először a GUE-val. Egészen pontosan az oktatói tanfolyam egyik uszodai foglalkozásán lettem figyelmes egy érdekes „dologra”. Mint később megtudtam a víztér közepén, stabilan lebegő „dolog” egy GUE búvár volt. Akkor ez a jelenség teljességgel értelmezhetetlen volt számomra és láthatóan a többi résztvevő számára is. Ezért, hogy többet megtudjak erről, az azt követő évben részt vettem életem első GUE képzésén egy Fundamentals tanfolyam keretében.

Közelebbről is megismerve a rendszert, úgy gondoltam jobb szeretném, ha az általam tanított búvárok is megismerhetnék azokat az ismereteket és gondolkodásmódot, amelyet a GUE képvisel. Bár sokan azt gondolják a GUE csak azoknak a búvároknak való, akik nagyon magas szinten, komoly merülések végrehajtására vagy hivatásos szintre, kutató munkákra készülnek, de én azt hiszem a hobby búvárok is számtalan hasznos tudásra tehetnek szert. Ezért elhatároztam, hogy GUE oktató leszek.

ITC-1
Az oktatói tanfolyam részvevői

Az oktatói tanfolyamra, – ITC – 2012. májusában, a hollandiai Tilburgban került sor. A tanfolyamon tizenöten vettünk részt, köztük csupán két lány. Előadásokat hallgattunk, és gyakorlati oktatásokra jártunk, amelyeket többek között Jarrod Jablonski, a GUE egyik alapítója, valamint Jesper Berglund, Richard Walker, Dorota Czerny és Panos Alexakos tartott számukra. Azt hiszem, felejthetetlen élmény marad számomra az, amilyen szerénységgel, illetve a tanítás iráni tisztelttel és alázattal képeztek bennünket ezek a mérhetetlen nagy tudással és tapasztalattal rendelkező szakemberek.

Az időbeosztás feszített volt, akárcsak minden más GUE tanfolyamon és nyolc napon át tartott. Mint mindig, reggeltől késő délutánig elméleti és gyakorlati képzés volt, szárazon – vízben egyaránt. És persze, rengeteg házi feladat is volt. A barátaim itthon, kérdezgették: milyen Hollandia, a híres kávéházak, meg a többi? – de nem tudtam válaszolni, mert számomra Hollandia csupán egy tanteremet és egy tavat jelentett. Kisebb csoportokra osztva dolgoztunk, 1 – 1 „nagymesterrel”, akik a teljesítményünkről folyamatos visszajelzéseket adtak, rávilágítottak a kritikus pontokra és tanácsokkal segítették a fejlődésünket.

Az utolsó napon végül kaptunk egy részletes, személyre szabott értékelést, amelyben kiderült, hogy megfelelünk-e a GUE által támasztott elvárásoknak, illetve összegezve a 8 nap eseményeit, elmondták, hogy mely tulajdonságaink gyengék, hol és milyen pontokon kellene még csiszolnunk a tanultakon. Javaslatot tettek arra vonatkozóan, hogy feltehetően mennyi gyakornokságra lehet szükségünk ahhoz, hogy érdemes legyen megpróbálkozni a tényleges oktatóvá válással. Ugyanis ebben a rendszerben nem elegendő elvégezni az oktatói tanfolyamot, hanem úgynevezett mentor szintű oktatóknál gyakornokoskodni kell.

Ennek során a gyakornok valós tanfolyamokon figyelheti meg, hogy a mentor miként tanít, illetve kisebb témákban az oktatói szerepkörben is kipróbálhatja magát. Ezt követően a mentor értékeli a gyakornokot és ellátja tanácsokkal a fejlődése érdekében.

A személyes véleményem az, hogy ha valaki jó oktatóvá szeretne válni, akkor a gyakornokság a lehető legnagyobb segítség, amit csak kaphat. Az ember akár tanulóként, akár oktatóként vesz részt egy tanfolyamon, mindig van benne egy kis izgalom, és emiatt megesik, hogy nem figyel kicsi, apró ámde nagyon is fontos részletekre. Ha viszont, csak csendben ül hátul, mint egy kívülálló szemlélő, ezek az apró dolgok nagyító alá kerülnek, és mint egy puzzle darabjai a megfelelő helyre csúsznak. Biztosan mondhatom, hogy ezen időszak alatt tanultam a legtöbbet. Számos praktikát lestem el a sokat látott tapasztalt oktatóktól, amelyek később a saját tanításaim alkalmával nagy hasznomra váltak.

első vizsga
Az első vizsga közben

A gyakornokságok végeztével, 2013. augusztusára megszerveztem az első vizsgámat igazi tanulókkal, amelyre meg kellett hívnom egy vizsgáztatásra feljogosított oktatót. Ők olyan oktatók, akik dönthetnek arról, hogy a jelölt alkalmas-e, azaz készen áll az oktatásra. Ez alkalommal a döntés, Szilágyi Zsolt kezében volt. A tanfolyam végig az ő személyes jelenlétében, felügyelete alatt történt, és az ő értékelésével zárult mind a tanulók, mind az én számomra.

Egy ilyen körülmények között zajló tanfolyam a jelölt és a tanulók számára is rendkívül érdekes, némiképp talán több izgalommal is jár, de mindenképpen több tapasztalatot, tudást eredményez. Hiszen a „vizsgáztató” nem csupán felügyel és minősít, hanem helyenként kiegészítésekkel teszi még színesebbé a tudnivalókat.

második vizsga-1
A második vizsga részvevői (balról jobbra): Feri, Attila, Mario és én

Azonban az oktatóvá váláshoz két egymástól független oktatónak kell alkalmasnak találnia a jelöltet, ezért 2014. júniusában egy újabb tanfolyamot szerveztem, két tanulóval. Ezúttal a vizsgáztató Mario Arena volt, aki egyébként a technikai merülések nagymestere.

Ez alkalommal is, akár csak az előzőn, minden nap végeztével kaptam egy kis visszajelzést az aznapi munkámról. Ezekből a beszélgetésekből, újfent nagyon sokat tanultam és megerősítéseket is kaptam. A tanfolyam végén, megkaptam a végső értékelésemet és az útravaló jótanácsokat.

Így ma már büszkén mondhatom, hogy GUE Fundamentals oktató vagyok.

Nagy Kata