A GUE stílusú felszerelés II. rész

A szeptember 2-i bejegyzésemet ott hagytam abba, hogy a GUE stílusú merülési filozófiának három fő eleme van, azaz az egységes csapat, merülésre való felkészülés és a GUE stílusú felszerelés-konfiguráció.

Egységes csapat

Szokták mondani, hogy egy lánc csak annyira erős, mint a leggyengébb láncszem. Ez igaz a búvárkodásban is aképpen, hogy egy csapat csak annyira erős, mint a leggyengébb csapattag. A merülő csapat nem különálló személyek együttese, hanem egy csoport, amely céljai elérése érdekében összehangoltan tevékenykedik. Ez nincs ellentétben azzal, hogy mindenkinek külön-külön is hozzáértőnek kell lennie. A búvároknak kötelességük tájékoztani a többieket, ha úgy érzik, hogy képességeiket meghaladó, vagy a komfortzónájukon kívül eső merülést terveznek. Persze az ego ezt sokszor nem engedi elmondani.

Merülésekre való felkészülés
A legtöbb búvár úgy gondolja, hogy a merülésre való felkészülés órákkal vagy legfeljebb napokkal a merülés előtt kezdődik. Az igazi felkészülés ennél összetettebb, egy folyamatos elkötelezettséget jelent mentális, fizikai és búvár-tapasztalati értelemben. Az a búvár, aki figyelmen kívül hagyja bármelyiket is, az nem tekinthető felkészültnek.

Aki mentálisan nem összpontosít a merülésre, az nem lehet felelősségteljes merülőtárs. Jól felkészült összpontosítással a búvárok élvezik a merülést, miközben bármikor készen állnak, hogy reagáljanak a környezetük által teremtett problémákra. Példa lehet a mentális összpontosítás hiányára, ha nem vesszük észre a fordulási pontot (gázkészlet, mélység, távolság, idő, stb), vagy eveszítjük a merülőtársakat.

A nem fitt búvárok nem csak magasabb egészségügyi kockázatnak vannak kitéve, hanem a rövidebb és rosszabb minőségű életre is számíthatnak. Ők sokkal nagyobb valószínűséggel szenvednek búvárkodással összefüggő betegségektől és nehezebben boldogulnak fizikailag megterhelőbb környezetben. Ráadásul nem csak magukat hozzák nehezebb helyzetbe, de társaikat is. A fittségi felkészülés a következőket kell tartalmazza: ép szív- és érrendszer (cardio), erő, rugalmasság, megfelelő étkezés, drogoktól, dohányzástól, túlsúlytól való mentesség és legfeljebb minimális alkoholfogyasztás.

Nagy mélységet vagy hosszú távolságot elérni relatíve könnyű. Akik ezt tapasztalat, tudás és sokszor megfelelő felszerelés nélkül teszik, azok óriási kockázatnak teszik ki magukat. Ezek megszerzéséhez időt és energiát kell áldozni. Gyakori hozzáállás-beli probléma, hogy a búvárok miközben rengeteget költenek felszerelésre és utazásra, a megfelelő képzésért viszont sajnálnak pénzt kiadni.

GUE stílusú felszerelés-konfiguráció
Ez az a rész, amely a legtöbb érdeklődést és egyben a legtöbb vitát szokta kiváltani. De rögtön leszögezném, hogy akik csak ezt a részt adaptálják, és figyelmen kívül hagyják az egységes csapat és a felkészülés koncepcióját, azok teljesen féleértették a rendszert. Az egyes elemek persze könnyen átemelhetők más rendszerkbe, de azok attól még nem válnak sem GUE stílusúvá, de még DIR-essé sem. Ez a megállapítás igaz a felszereléseken belül értelmezve is. Például ha ugyanolyan dupla-palackot használ valaki, mint mi, de nem érti a szeleprendszer működését vagy nem ismeri a problémamegoldási eljárásokat az talán még nagyobb problémát okoz magának, mintha mono palackkal merülne.
A másik probléma, amit a felszerelést nem igazán értők gondolnak, hogy ez egy techikai felszerelés, ami hosszú és mély barlangi merülésekre találtak ki. Ez nem igaz. A rendszer megalkotói között szép számmal találhatunk nem-barlangi búvárokat is, és ezért elképesztően rugalmas a felépítése. Kiválóan használható nyíltvízi merüléseken, jég alatt, roncsmerülések alkalmával, vagy egy relaxáló zátony melletti merülésen 15 méteres mélységben. Igazából lehetetlen összehasonlítani bármely más rendszerrel, ugyanis nem létezik “másik rendszer”. Nem létezik mégegy ennyire kidolgozott, koncepcionálisan megalkotott és extrém körülmények között is nagy számban tesztelt rendszer. Mi nem mondjuk azt, hogy a mi rendszerünk tökéletes, csak azt, hogy jelenleg nem létezik ennél jobb. Persze nem kizárt, hogy egy nap valaki kitalál egy jobbat, de addig is ezt használjuk.