Több, mint 100 évvel ezelőtt J.S. Haldane kifejlesztette az első dekompressziós modellt, amely nagyon sokáig volt használatban. A modell a következő elgondolásokon alapult:
- A gázok elnyelődése és kiürülése a szövetekben exponenciálisan történik
- A különböző szöveteknek különböző szaturációs rátája van
- A dekompressziónak be kell következnie, ha a környezeti nyomás lecsökken
- A gázfeszültség nem haladhatja meg a környezeti nyomás kb kétszeresét
A modellt jó hatvan évvel később R. Workmann fejlesztette tovább, majd később A. Bühlmann finomtott rajta. Az e modell alapján készült táblázatok közös jellemzője, hogy a dekompressziós megállókat viszonylag sekély mélységekbe helyezik, hogy minél hamarabb megkezdődhessen a gázok kiürülése.
A 80-as években Richard Pyle kezdett el mély megállókat (deep stops) alkalmazni merülései során, hogy kiürítse az általa a mélyben fogott halak úszóhólyagjait. Az ilyen merüléseket követően jóval kevésbé tapasztalt fáradtságot és rossz közérzetet, mint amikor nem fogott halat. Pyle 2-3 perces megállókat iktatott be a maximális mélysége és az első dekompressziós megálló közé kb félútra és ha szükséges volt, megismételte az előző mély megálló és az első dekompressziós megálló között. Ezeket a megállókat ő “deep stop”-oknak, azaz mély megállóknak nevezte el. E gyakorlat elég hamar népszerűvé vált, főként a technikai búvárok közösségében olyannyira, hogy több búvákomputerben is megjelent beállítható lehetőségként. A tudósok is ringbe szálltak, elkezdték tesztelni az ötletet, és természetesen akadt bőven tanulmány, amely alátámasztotta helyességét. A tudományos magyarázat az, hogy a szöveteinkben lévő gázok a merülés megkezdésekor összenyomódnak, majd emelkedéskor az eredeti méretükre tágulnak. Ez így is van, ha a merülés rövid. Viszont hosszabb fenékidő esetén az összezsugorodott buborék szép lassan az eredeti (felszíni) méretére hízik, így emelkedéskor jóval nagyobb lesz, mint kezdetkor. Ebből az következik, hogy a mély megálló beiktatása előnyös lehet a buborékfejlődés kordában tartása érdekében.
De az elmélet helyességéhez megállapításához először is azt kell tisztázni, hogy mi számít “mély”-nek. Mitől lesz a mély megálló mély? A válasz egyszerű: attól, hogy mélyebben van, mint az általánosan javasolt megállók. Ebből viszont az következik, hogy ha a mély megálló működik, akkor az eredetileg használt modell hibás. Természetesen senki sem szeretne hibás modell alapján merülni. Sokkal inkább szeretnénk olyan modellt használni, mely “optimális” mélységbe teszi a megállókat és nem számít, hogy az a mélyben vagy a sekélyben van. Másodszor azt kell megvizsgálni, hogy mi számít rövid vagy hosszú merülésnek. A lemegyünk és rögtön jövünk is fel típúsú merüléseket lehet rövidnek hívni és a teljes szaturációs merüléseket pedig lehet hosszúnak. De mi van a kettő között? Itt jegyezném meg, hogy Pyle a 2 óra fenékidőt rövid merülésként határozta meg. Ebből az következik, hogy a Pyle által leírt, mélyben tartott rövid megállók nem mások, mint a hagyományos dekompressziós görbék alsó farkincái. Ennek fényében viszont a mély megállók már sokkal inkább emlékeztetnek a VPM (Varying Permeability Model) és RGBM (Reduced Gradient Bubble Model) modellek által leírt dekompressziós görbék alsó szakaszához.
A fentiek alapján a következők állapíthatók meg: a hétköznapi, kedvtelési célból végrehajtott mély technikai merüléseken, amelyeknél a 2 óra fenékidő már extrémnek számít, nem hosszúak. Ezért az általánosan javasolt megállókhoz képest mélyebben kezdett dekompressziós megállók alatt csak további beoldódás történik és nem gáz-kiürülés, ezért a megálló tartása felesleges, sőt a kívánt céllal ellentétes hatású. 2 órát meghaladó fenékidő esetén indokolt lehet a használata, de ezeket a manapság elterjedt VPM és RGBM modellek amúgy is javasolják.
Befejezésként idézném Pyle ajánlását: Ha úgy döntesz, hogy követed a javaslatomat és beiktatsz mélyebb biztonsági megállókat a merüléseiden akkor az jó. Ha úgy döntesz, hogy követed a komputered által generált dekompressziós profilt, akkor az is rendben van. De bármelyiket is választod, teljes mértékben te vagy a felelős magadért, bármi is történjen veled a víz alatt. Az ég szerelmére – szárazföldi emlős vagy, először is semmi keresnivalód a víz alatt! Ha nem tudod vállalni ezt a felelősséget, akkor inkább be se menj a vízbe!