Mindennapi búvártudomány – John Scott Haldane

Sorozatunkban olyan emberekről írunk, akik közvetlenül vagy közvetetten hozzájárultak a búvárkodásban alkalmazott tudományok, törvények, szabályok, felszerelések, stb megszületéséhez. A most bemutatott személy: John Scott Haldane.

John Scott Haldane
John Scott Haldane

Méltán nevezhetjük a modern dekompressziós tudomány atyjának a skót fiziológust, John Scott Haldane-t. Olyan nemesi családba született, akik a 13. század óta Gleneagles lordjai voltak és ahol a családtagok között rengeteg híresség volt található. Skót függetlenségi szabadságharcos, orvosi intézeti vezető, skóciai királyi megbízott, parlamenti képviselő, államtitkár, hogy csak néhányat említsek. Az orvosi egyetem elvégzése után a Queen’s College-ban, majd az Oxfordi Egyetemen tanított. 1906-ban John Gillies Priestley -vel, felfedezte, hogy a légzési reflexet nem az oxigénszint csökkenése indítja be, hanem a vérben felhalmozódó szén-dioxid. Rengeteg tüdőt érintő betegséget írt le, mint például a szilikózist. Az ő tanulmányai alapján kezdtek el a bányászok egereket és kanárikat – levegőminőség jelzőként – használni a bányákban. Az első világháború alatt a németek által bevetett harci gázokat is vizsgálta – sokszor saját magán is -, ennek eredményeképp új típusú gázmaszkokat alkotott, amellyel ezrek életét mentette meg. Sokszor végzett kíséleteket magán és családtagjain, például saját gyermekkorú fián is.

Haldane a dekompressziós kamrájában
Haldane a dekompressziós kamrájában

De ami a legszélesebb körben ismertté tette – különösen a búvárok között – az a dekompressziót érintő felfedezései. A témát, azaz a keszonbetegséget, a Brit Királyi Haditengerészet megbízásából kezdte el tanulmányozni.

Már régóta megfigyelték, hogy a hidak és alagutak építésénél a “caisson”-okban dolgozó munkások néha egy titokzatos betegség tüneteit produkálják. Minél mélyebben és minél hosszabban voltak lenn, a tünetek annál súlyosabbak voltak. Hasonló tünetek voltak megfigyelhetők a haditengerészet búvárai között is. Az akkori búvárok úgy vélték, hogy csökkenthető a kockázat ha az emelkedést lassan kezdik meg és a felszín közelében felgyorsulnak. Természetesen ma már tudjuk, hogy nagyobbat akár nem is tévedhettek volna. Egy másik akkoriban általánosan elfogadott nézet szerint 40 méternél mélyebben képtelenség, hogy bárki is munkát végezzen.

Unknown
Kecskék a tudomány szolgálatában

Haldane munkájában segítségére volt dr. Teddy Boycott kutató, továbbá a haditengerészet búvárai és néhány kecske. Haldane ötlete volt az is, hogy tekintsük a testet különböző típusú szövetek csoportulásának, amelyek különböző arányban nyelik el és ürítik ki a gázokat. Ennek kapcsán bevezette a félidő koncepcióját is modelljébe (félidő az az idő, ami ahhoz szükséges, hogy egy adott szövet félig telítődjön gázzal). Öt szövetcsoportot használt, az 5, 10, 20, 40 és 75 perces félidőkkel. A kutatásai során azt is felfedezte, hogy a búvárok a sisakjaikat elégtelenül szellőztetik át, és ez szintén problémát okoz, mivel jelentős mennyiségű szén-dioxid gyűlt fel bennük, ezért új, magasabb átfolyási rátát állapított meg számukra.

Screen-shot-2012-05-03-at-12.42.26-PM
A kísérleti eredmények egyik táblázata

Haldane volt az első, aki a gyakorlatban is használható búvártáblázatokat alkotott. Kutatási eredményeit 1908-ban publikálta az általa alapított “Journal of Hygiene”-ben.

Haldane táblázatai majd 30 évig szolgáltak a búvártevékenységek alapjául, és módosított verziókban még azon túl is, továbbá a búvárműveletek mélységi tartománya az akkori 40 méterről 70 méterre növekedett.

Véleményem szerint Haldane elég jól megtestesítette a sztereotipikus “örült tudós” karakterét, viszont nagyon sokat köszönhet neki a tudomány, különösen mi, búvárok.