Szilágyi Zsolt vagyok, nemzetközi GUE oktató (Global Underwater Explorers) és barlangász.

1975-ben születtem Budapesten és 1999 óta hódolok a búvárkodásnak és 2002 óta a barlangászatnak – mindezt munkám mellett. Az egyetemi évek alatt kezdtem el búvárkodni a PADI képzési rendszerében. Számos oktatási rendszert megjártam ilyen vagy olyan okokból kifolyólag, azonban fő szervezetem már 2003 óta a GUE, melynek nemcsak tagja, oktatója és instructor trainer-e is vagyok. A GUE Minőségellenőrzési Bizottságának tagja voltam 2012-től 2017-ig.

Első merülésem az egyik lupa-szigeti bányatóban volt 1999-ben. Annyira beleszerettem és annyira akartam a fejlődést, hogy 2000-ben már merülésvezető (divemaster) lettem, 2001-ben pedig UEF oktató. Szakmai életem fordulópontja volt, amikor 2001-ben öt napra bennragadtam a bódvarákói Rákóczi-barlangban. Ez a baleset rádöbbentett az addig megszerzett búvárismereteim hiányosságaira, és egyben elindított a biztonságra való törekvés és a tökéletes oktatási rendszer megtalálása felé.

2003-ban találkoztam először a GUE-val, egyik ismerősöm invitált egy német oktató magyarországi tanfolyamára. A GUE-ról előtte csak szórványos információim voltak, de mondhatni szerelem volt első látásra. Az első perctől tudtam, hogy megtaláltam a szervezetemet, úgyhogy 2003-ban újból az alapoktól kezdem el a búvárkodást.
2004-ben Tech1, 2006-ban Cave1-es vizsgát tettem, ez utóbbit Daniel Riordan oktatónál, aki nagy hatással volt rám. Szintén 2006-ban Thomas Dederich ajánlására meghívást kaptam egy GUE oktatói tanfolyamra, melyet Jarrod Jablonski, David Rhea, Richard Lundgren és Bob Sherwood tartottak. Mind nagy nevek a szakmában, rengeteget tanultam tőlük. 2008-ban lettem én is GUE oktató amelyben nagy segítségemre volt még Chris Le Maillot és Mario Arena. Szintén 2008-ban végeztem el a Tech2 tanfolyamot Mario Arena vezetésével, valamint a Cave2-t Chris Le Maillot-val – újra a legnagyobbaktól tanulhattam, majd 2009-ben Halcyon RB80 újralégzős tanfolyamot végeztem David Rhea-nál. 2016-ban újra tanulóvá váltam és elvégeztem a Cave DPV tanfolyamot Chris Le Maillot-nál és az Underwater Cave Survey tanfolyamot Fred Devos-nál. 2018-ban új eszköz került az eszköztáramba, miután GUE JJ CCR búvár lettem.

Az akív merülések, oktatások és kutatói munka mellett tovább képeztem magam: 2012-ben Rec1 és DPV1 oktató minősítés mellé megszereztem a rendkívül magas presztizsű Cave1 oktatói minősítést is. Ezt követően 2013-ban GUE Fundamentals és Rec1 Instructor Trainer valamint Dokumentációs Búvár Oktató lettem. 2013-ban beválasztottak a GUE Minőségi Ellenőrzés Bizottságába, melyben 2017 voltam benne.. 2014-től Rec2 és Rec3 szintű oktatásokat is tartok. 2015-ben, egy újabb hosszú tanulási folyamat révén Tech1 oktatói fokozatot szereztem. 2017-ben, szintén nem kevés tanulás árán, Cave2-es oktató lettem. A Cave2-es szint kiterjesztéseként, 2019-től már a Cave Sidemount oktató is vagyok.

2002-től a búvárkodás mellett találtam egy másik szenvedélyt is, a barlangászatot. Ennek egyszerű oka volt: a barlangi búvárkodást csak úgy lehet magas szinten művelni, hogy értünk a szárazbarlangászathoz is. 2004-ben alapfokú barlangász, 2010-ben technikai 2-es minősítést szereztem. 2011-ben lettem barlangi túravezető és végül 2014-ben barlangi kutatásvezetői minősítést szereztem.

Egyéb minősítéseim: Barlangi búvár merülésvezető, Búvár-sportoktató Szilágyi Zsolt

Eredményeim számokban: merülések száma: 2800+ ebből barlangi merülések száma: 1300+ mély-merülések száma (›45m): 250+ dekompressziós merülések száma: 450+, újralégzős tapasztalat: 150+ óra

A GUE szellemiséget képviselem a régióban azzal, hogy első magyarországi GUE oktatóként a legprofibb oktatási rendszert kínálom a búvároknak. Több oktatási rendszerben (PADI, SSI, UEF, IANTD, TDI, DAN) szereztem különböző szintű oktatói minősítéseket, de végül a GUE mellett tettem le voksomat. Ha kérdésed lenne, hívj vagy írj: Szilágyi Zsolt |+36302678385 | zsolt@gue.com