Barlangi búvárkodás

Eagle’s Nest – azaz Sasfészek – csak egy, a több mint 380 ismert, merülhető floridai barlang egyikének, de mégis igazi bakancslistás hely.

Sokféleképpen szokták nagyszerűségét jellemezni. Hívják a barlangok “Grand Kanyon”-jának, utalva az egyedülálló látványra és az óriás méretekre. De szokták “áruló”-nak is nevezni, a veszélyessége miatt. 1981 óta, 8 balesetben már 12-en haltak meg itt, köztük

tapasztalt barlangi búvárok. Egyszer, 1999 és 2003 között, a hatóságok le is zárták a területet. Az NSS-CDC (Nemzeti Barlangi Szövetség – Barlangi Búvár Szekció) szerint a “full cave” és “trimix” minősítések, és barlangi mélymerülési tapasztalat a MINIMUM beugró követelmények, és javasolt, hogy elsőre egy, a helyet már jól ismerő búvárral menjünk oda. Ráadásul a barlang a főutaktól távol lévő, népszerű vadászterület kellős közepén van, ami a külső segítségnyújtást is nehézkessé teheti.

A kaszás figyelmeztető tábla

A CaveFest esemény kapcsán jártam Floridában, amikor Kirill Egorov barátom – aki jól ismeri a helyet – beszélt rá néhányunkat, hogy látogassuk meg a Fészket. A felszínről nézve a helyben nincs semmi különös, egy szépnek semmiképp sem nevezhető kis tó közép-nyugat Floridában. Van ilyen másik százszámra a környéken, nincs is itt semmi különös látnivaló. 

Megkezdjük a merülést, a víz alatt a látótávolság sem túl fényes, 10-12 méteresre saccolom. 6 méteren letesszük az oxigéneket. A tó tölcsérszerűen mélyül 12 méteres mélységig, ahol a barlangi búvárkodás veszélyeire felhívó tábla mellett, egy függőleges, szilvamag formájú járat indul lefelé, 21 méteres mélységig. 1 búvár kényelmesen, 2 már szűken férne el benne. Aztán 21 méteres mélységben hirtelen eltűnnek a falak. Bár a víz már érezhetően tisztább, de a látótávolság még továbbra sem nevezhető kiválónak. A barna-fekete tanninos vízben a legerősebb búvárlámpák fénye is elhal, és nem látni a falakat. Nem is nagyon lehetne.

A Bálterem kijárati kürtője

A Ballroom -ban – azaz Bálteremben – vagyunk. Ez egy kb. 100 méter átmérőjű, 60 méter mély kupolás terem, aminek a legsekélyebb pontja az épp elhagyott 21 méteren lévő kijárati kürtő.

Közepén egy hatalmas kőkupac található, amit az idők folyamán a kintről bepotyogó üledék és kövek hoztak létre. A kupac csúcsa eléri a 40 méteres mélységet. Itt tudjuk letenni az 50-es nitroxokat. Az upstream (áramlásiránnyal szembeni) járat irányába indulunk. Még mindig a teremben vagyunk, de már 56 méteren, ahol leváltunk az utazó trimixről és a fenék stage-re váltunk. Elhaladunk a második figyelmeztető tábla mellett, a tér kezd szűkülni, négyen már be tudjuk világítani a járatot.

A barlang vázlatos térképe

A szélesség 10-30 méter, a magasság 2 és 10 méter között váltakozik. A mélység már 80-on túl jár, amikor elkezd emelkedni a járat, időnként eléri a 70 métert is. Ebben a mélységben szinte látni, ahogy a stage palack nyomásmérője minden lélegzetvételnél egyre kevesebbet mutat. Jó lenne az újralégző, de az most otthon pihen, hirtelen ötlet volt ez a merülés. Nem is bírja soká a palack, 12 perc után koppan a mutató. Gyors váltás a dupla 16-os hátkészülékre, abból még futja kicsit befelé. Nézelődünk, nem sietünk. Rengeteg a jó állapotú fosszília, és valami furcsa anyagból való tűszerű formációk az aljzaton, ami leginkább goethitre emlékeztet. Megérkezünk a Super Room-ba, ami nevét valószínűleg a méretei alapján kapta, mivel megint nem látni a falakat. De most már fordulni kell. Kb. 200 métert jöhettünk a Bálteremtől. Eseménytelenül telik el a visszaút. 50 percet töltünk a 10/75-ös fenékgázon, mire visszaérünk az 56-on hagyott dekógázzá avanzsált utazó gázhoz. A fenéken töltött átlagmélységet 73-75 méterre saccolom. Hosszú lesz a dekó. Nem is kell sokat várni az első megállóra, már itt is az első, 54-en. Csak 1 perc, de sajnos még 201 másik unalmas is követi, kisebb mélységekben. Az egyhangúságot csak az oxigén-törések dobják fel kissé, bár nem túl szórakoztatóan.

Óriás méretű járatok

Kétségtelen, hogy van itt bőven látnivaló, de ha valaki úgy igazán, rendesen szeretné megmerülni a helyet, nem úgy mint mi, akik csak bekukkantottunk az elejére, az készüljön irgalmatlanul sok dekóra.

Viszont amit nem értek: hogy mitől halnak meg itt olyan sokan? Értem én, hogy a nagy terek, a kilométeres hosszúságú, olykor 100 métert is meghaladó mélységű járatok csábítják a búvárokat a világ minden tájáról, de a legnagyobb kockázat mégis a figyelmetlenség lehet. Ha nem figyel az ember, és elhagyja a merülőtársát, vagy a kőzet szinét hamar átvevő kötelet, még jó látótávolság mellett is, az óriás termekben, 80 méteren nem vicces a keresgélés. És ha meg is lesz a merülőtárs vagy a kötél, a gáz már vészesen kevés lehet, akár még újralégzővel is, mivel a megnyúlt dekóra már azok sem biztos, hogy biztosítanak elegendő tartalékot.

Őszintén bevallva, rám nem tett mély benyomást a hely. A mélység miatt komoly merülőhely, persze ezt elismerem, de Petőfi szavaival élve tán csodállak, ámde nem szeretlek.

(A vízalatti fotókat Kirill Egorov készítette egy korábbi merülésén.)