Búvároktatás

 

Sorozatunkban olyan emberekről írunk, akik közvetlenül vagy közvetetten hozzájárultak a búvárkodásban alkalmazott tudományok, törvények, szabályok, felszerelések, stb megszületéséhez. A most bemutatott személy: Paul Bert.

A francia Paul Bert bár eleinte mérnök, majd jogász szeretett volna lenni, de végül a fiziológiánál (élettan) kötött ki, aminek professzora is lett a híres párizsi Sorbonne Egyetemen. Az 1870-es francia forradalom után különböző politikai szerepekben is kipróbálta magát. 1881-ben még egy rövid ideig oktatási miniszter is volt.

A híres könyv

Széles körben végzett tudományos tevékenységet, de a búvárkodás fejlődéséhez hozzájáruló legfontosabb munkája az 1878-ban megjelent “La Pression barometrique” című könyve, a nyomás élettani hatásait mutatja be mind az atmoszférikus nyomás alatt, mind felett.

Figyelme eredetileg a hegymászókra és ballonosokra ható alacsony légnyomásra irányult (ezért is tekintik a modern repülési élettan atyjának is), és  keresztül jutott el a búvárokra és keszonmunkásokra ható magasabb nyomásra is.

Bert rájött, hogy a nyomás nem csak fizikailag, hanem kémiailag is hat ránk az oxigén vérben lévő arányának változásaként. Kimutatta, hogy nem csak a túl kevés, de a túl sok oxigén is problematikus olyannyira, hogy magas nyomáson még halálos is lehet a Központi Idegrendszerre (CNS) ható mérgezésen keresztül. Ezért hívják a CNS oxigénmérgezést “Paul Bert effektus”-nak is.

Rajz a “La Pression Barométrique”- ből

Másik fontos felfedezése, hogy kutyákon végzett kísérletekkel meg tudta magyarázni a dekompresszió működési mechanizmusát és megállapította, hogy a nitrogénből álló gázbuborékok okozzák a problémát azáltal, hogy elzárják a vér útját a testben. Tanulmányai eredményeként azt javasolta a keszonban dolgozó munkásoknak, hogy hagyjanak időt a nitrogénnek távozni a testükből, azaz csökkentsék a nyomást lassan és egyenletesen.

Rájött arra is, hogy a dekompressziós tüneteket mutató munkásokat vissza kell küldeni, és a nyomást a korábbinál is lassabban kell csökkenteni – ami a rekompressziós kezelések alapja lett. Bert javaslatára kezdtek el az építkezéseken a keszon-betegséget mutató munkások kezelésére nyomáskamrákat használni. Az első ilyen nagy siker 1879-ben volt, a New York-ot és New Yersey-t összekötő Hudson-folyó alatt épített alagút építésekor, mivel az oda telepített rekompressziós kamra jelentősen csökkentette a keszonbetegségben elhunyt munkások számát. Viszont a siker ellenére sem tudták az összes balesetet megelőzni, mert továbbra is maradtak munkások, akik tüneteket produkáltak. Ezért általánosan elterjedt az a nézet, hogy elérték az emberi test által elviselhető nyomás határát, az 5 ATA-t, azaz 40 métert.

Ezen túl még azt is kimutatta, hogy tiszta oxigén lélegzésével csökkenthetők a dekompressziós betegség tünetei, mivel vélte – helyesen -, hogy a nitrogént nem tartalmazó gáz belégzésével a gáz kiürülése sokkal gyorsabban végbemehet.

Javasolta az oxigénes rekompressziót is, de ezen tanácsa sajnos csak sok évvel később került át a gyakorlatba, és csak a XX. században vált mindenhol elfogadottá.

Paul Bert ugyan nem tudott a gyakorlatban is használható pontos számokat mondani a dekompressziós betegség legyőzésére, de megállapításainak alapelvei a mai napig érvényesek, és sok esetben korát jóval megelőzték. Munkássága lehetővé tette, hogy pár évtizeddel később J.S. Haldane már ezen tudás birtokában létrehozhassa az első búvártáblázatokat.