Probably all of us have already been in show caves, where beautiful stalactites, stalagmites and many other different kind of speleothems are in the giant halls. I am sure, that many of you have already imagined, what a great thing it would be, if you were flying smoothly, effortless, freely throughout these halls, close to the ceiling to see everything from above. That is exactly what you can do in the Mexican caves. The cave divers, who use underwater diving vehicles (DPV) have the privilege to experience this. Of course there is a price of this experience. I’ll introduce you that an extremely dangerous activity, which requires years of training if you want to do it safely, can be a lifetime fabulous adventure.

Among divers it is believed that riding on a DPV in a cave, is one of the most dangerous forms of diving. The overhead environment, the lack of natural light, and the fact that you can not breathe from the water like fish, make the cave diving itself challenging, but if we add a DPV to this mix, creates a new level of danger. This device is like a magnifying glass: makes your weaknesses bigger, and if you have an issue, far back in the cave, and you need to swim out on fins, I do say: that is a problem.

In order to walk on this dangerous way safely, proper training is necessary. Of course nobody was born with perfect diving skills, we need to learn them. Divers usually spend hundreds of hours underwater, before they enter to a cave diving course and spend other hundreds in water-filled caves to develop and master their cave-related skills. For a cave DPV ride, you need to be solid in the water because, as the GUE DPV1 Study Guide says: “If you are going to get into trouble, a DPV will easily let you get there quicker.” But everything can be learnt, and if we draw on the knowledge of experienced divers, we can do it safely.

Although it is unavoidable, but the persistent learning has a prize. Probably caves are one of the nicest natural phenomena on Earth. Millions of people are marvelling at them throughout the world, but only very few of us have the possibility to fly in them. The DPVs allow us to move on with minimal effort and enjoy the sight from bird’s-eye view over long distances. Than we feel, it was worth to work for so long.

I believe the DPV diving in caves has an inherent risk, that we need to accept, but with perseverance and diligence we can learn how to do it safely. At the end we can have amazing experiences, that very few people can own. Later, on the boring days, you can be immersed in these memories and prepare for the next flying.

Tavaly júniusban egy Mexikóban élő barátom meghívására érkeztünk meg a Yucatán-félsziget legfelkapottabb városába Cancunba. Az időjárás elképesztő, trópusi forróság fogadott minket, ahogy kiléptünk a terminálból.

A kéthetesre tervezett utunk nagy részét kirándulásokkal terveztük eltölteni, mivel családdal mentünk, így nem a búvárkodásé volt a főszerep, de természetesen feladott poggyászomban ott lapult a búvárfelszerelésem nagy része, kézitáskámat pedig víz alatti fényképezőgépem és tartozékai töltötték meg. Érkezésünket színesítette, hogy Frankfurt és Cancun között 3 feladott poggyászunkból kettő elkallódott, és csak másfél nappal később kaptuk meg őket, ezért javaslom mindenkinek, hogy minden csomagjába pakoljon mindenféle ruházatból pár darabot, készülve az ilyen meglepetésekre, mert állítólag ez sajnos elég gyakran előfordul.

Az első napokat akklimatizálódással töltöttük, barátom autójával körüljártuk a közelben lévő nevezetességeket, magunkba szívtuk a mexikói életérzést, megismerkedtünk a maya kultúra egy részével. Vendéglátónk, Tamás jó barátságban van a kiváló barlangi búvároktatóval, Kamarás Norbival, aki szintén Cancunban lakik, és mostanság inkább idegenvezetőként tevékenykedik, de szívesen szervezett nekem néhány merülést. Sokan ismerhetitek is, mivel DiveMexico nevű cégével sok magyar honfitársunknak szerzett már csodálatos merülési és szárazföldi élményeket a Yucatánon. Mivel főként fotózni szerettem volna, így nyílt vízi merülést nem, csak néhány cenote meglátogatását terveztük. Kiindulási bázisunk a búvárok által kedvelt Zerogravity GUE-s búvárközpont volt, ahol béreltem néhány dolgot, amit nem hoztam magammal (pl. Jetfin uszony), de akár zsebre dugott kézzel is érkezhettem volna, mert nagyon jól felszerelt búvárközpontról lévén szó, komplett technikai felszerelést is bérelhettem volna.

Első merülési napunknak ketten vágtunk neki Norbival, és a Ponderosa rendszer Eden-cenote -ját vettük célba. Gyönyörű hely, nagyon szép cavern résszel, így nem csak a barlangi búvárok számára elérhető. Egyébként jó tudni, hogy aki a cenoték felfedezésére adja a fejét, készüljön rá, hogy rengeteg a szúnyog, így nem árt felszerelkezni szúnyogriasztóval, mert az öltözésnél érhetik kellemetlen csípések. Mivel én szárazruhát vittem magammal, így az aláöltözet nagyjából védett, így csak a meleggel kellett megküzdenem.

Második nap Norbi magával hozta barátját, Gustavo Fragosot aki amellett, hogy TDI Full Cave oktató, GUE Cave 2-es búvár, így merüléseinket az én GUE Cave 1-es minősítésem határozta meg. Bár kommunikációnk angolul nem volt probléma, de így is hihetetlen élmény volt az az összhang, ami közöttünk volt, pontosan, gyorsan, gördülékenyen haladtunk végig a GUE EDGE lépésein, és a merülések alatt is teljes összhangban voltunk, kiválóan dolgoztunk össze mindenféle fennakadás nélkül. Így Gustavoval merültem a továbbiakban, míg Norbi a felszínen felügyelt. Így merültük meg az Angelita-cenote -t, amelynek különlegessége a 25-28 méteren levő 1,5 méter vastag szulfid réteg, ami a haloklínán (édes és sós víz találkozásánál létrejövő választórétegen) terül el, varázslatos hangulatot adva a cenote -nak, mivel a beszakadásakor fák is süllyedtek be, amik sejtelmesen állnak ki felhő hangulatot kölcsönző szulfidrétegből. Palackcsere után átmentünk a Car Wash-cenote -be, avagy helyi nevén Aktun Ha-hoz. Itt a Room of Tears termet merültük meg, amire ahogy a nevéből következtetni is lehet, gyönyörű könnyszerű cseppkövekkel van tele. Gázkészletünk fogyásakor

visszavonulót fújtunk, bár még szívesen időztem volna a csodás teremben. Merülésünk így is 101 percesre sikeredett a maximális mélység 18,5 méter volt. A barlangból kiérve a cenote nyílt részében még elidőztem az élővilág fotózásával.

Merüléseink alkalmával természetesen mindig 32%-os NITROX-ot használtunk. A víz hőfoka 26-28 C°, ami elég melegnek mondható, de a hosszú merülések miatt jó szolgálatot tett a szárazruha, bár sokak neoprénben merülnek.

Mivel érkezésünk környékén indult a cetcápa szezon, így beiktattunk egy cetcápa lest is. Mexikóban csak snorkellel lehet a cetcápákkal úszni, és egyszerre csak 2 ember lehet a vízben egy cápával. Ez a program vegyes érzéseket keltett bennem. Egyrészt nagyon nagy élmény volt cetcápát látni, mivel ezelőtt ez még sosem adatott meg, de rossz érzéseim is voltak, mert nem volt jó szerencsétlen állatot látni, amint 15 hajó kőröz körülötte és folyamatosan ugrálnak kettesével az emberek a vízbe.

A cenoték csodálatos élményekkel ajándékoztak meg, némely nyíltvízi részeken csodálatosan színes élővilággal, a zárt terekben kristálytiszta vízzel, óriási látótávolságokkal, csodás és érdekes haloklína rétegekkel, gyönyörű cseppkövekkel.

Ezúton is köszönöm a csodás élményeket Tamásnak, Norbinak és Gustavonak.

A barlangok szépségei örökre rabul ejtettek, hazafelé úton egyetlen érzés kavargott bennem, ide vissza kell jönni merülni.

Így csak egy dolgot tudok mondani …

Hasta luego!

Schäffer Ádám Dávid, GUE Cave1 búvár

Az idén már harmadik alkalommal vettem részt a GUE “Project Baseline: EKM” (Estremenho Karst Massif) portugáliai projektjében. Az első két alkalommal nem voltunk szerencsések és nem tudtunk sokat haladni a munkával. A történethez tudni kell, hogy arrafelé a barlangi körümények nagyon függnek az időjárástól. Sokéves megfigyelés szerint a nyár vége, ősz eleje a legstabilabb időszak az évben, ezért mi is mindig ekkor próbálkuzunk. (A két évvel ezelőtti alkalomról  szóló beszámolót a 2013. október 8-i bejegyzésben olvashatjátok).

Az Estremenho karsztvidék közepén található a Minde-polje, melynek kulcsfontosságú szerepe van a környék igen bonyolult vízmozgásaiban. A folyásirány szerint a polje fölött található a Regatinho barlangrendszer (Mindinho, Olho de Mira, Moinhos Velhos, Pena, Contenda és Lomba barlangok), míg lejjebb a három fő forrás (Alviela, Vila Moreira és Almonda). A helyi barlangász szövetség az SPE (Sociedade Portuguesa de Espeleologia) már több mint 60 éve kutatja, tanulmányozza a környéket, – amely Portugália legnagyobb karsztvidéke – hogy megértse az igen bonyolult vízmozgások természetét. A mi tevékenységünk is az ő égiszük alatt zajlik.

Az idei projektben négy országból voltak búvárok: Portugália, Spanyolország, Svájc és természetesen személyemben Magyarország képviseltette magát.

Az idei évben a polje alatt taláható forrásokra koncentráltunk, és az alábbi tevényekségeket végeztük el:

• Hőmérő szenzorok kihelyezése (Almonda-barlang északi járat -60 méter, és Alviela-barlang G járat -80 méter)
• Alviela-barlang térképezése -60 méteres mélységig
• Fotó és Video-dokumentáció készítése Almonda és Alviela barlangokban
• Előkészítő merülések a további kutatásokhoz az Alviela-barlangban (G járat -122 méter)
• Egyéb, apróbb feladatok

A csapatok mind víz alatt, mind víz felett rendkívül hatékonyan és jókedvűen működtek együtt. Mindenki képzettségének és tudásának megfelelő szinten tett hozzá a kutatáshoz. Volt Cave1-es, Cave2-es és egy RB80-as csapat. Én ez utóbbiban merültem. A 60 és 80 méteres 3-4 órás merüléseket már mondhatni rutinból merültük, de a projekt “fénypontja” a 122 méteres 6 órás merülés volt, amire azt kell, hogy mondjam fárasztó volt, annak ellenére, hogy víz alatti vontatókat is használtunk. Fenékgáznak 8/75-ös trimix gázt kevertünk, a stage-ekben Tmx12/65, Tmx21/35, Ean50 és Oxigén volt. A legmélyebb pont nincs túl messze a bejárattól, mindössze csak 600 méterre. A visszafelé úton, mivel a dekompresszió -66 méternél kezdődött, hogy elfoglajuk magunkat még egy kis térképezési munkát is csináltuk -40 méterig. Így a -40 méteres mélységet a 100. perc után értük el, ami után jött az unalmas rész, a több mint 4 órás tétlen dekompresszió. Voltak körülöttünk segítő búvárok, akik elvitték tőlünk a már szükségtelenné vált felszerelési tárgyainkat és némi vízalatti activity-vel dobták fel a nem túl izgalmas várakozás idejét.

Mondom néktek, hogy 6 órát eltölteni egyhuzamban a víz alatt nem kényelmes. Ilyenkor már a csutora is ellenséggé válik az ember szájában, érzel minden egyes gyűrődést a ruhádon, szorít az uszony, és megéhezel fenemód, hogy csak néhány apróságot említsek.

A merülés után megbeszéltük a tapasztalatainkat és úgy döntöttünk, hogy a további kutatásokhoz már ki kell építenünk egy víz alatti állomást, ahol a dekompressziót kényelmesebben el lehet tölteni. Így most a következő évben a kutatást valószínű ezzel fogjuk kezdeni. Folytatás jövőre…