“Műveléssel felhagyott bányába nem menj be!” Lehet, hogy nem idézem pontosan, de ez volt a mondanivalója annak a régi, bányamérnököknek szóló könyv első mondatának, amely még évekkel ezelőtt a kezembe akadt. Ehhez képest a barlangi búvárok körében elég népszerűnek számítanak a műveléssel felhagyott és vízzel elárasztódott bányák Európaszerte. Persze a barlangi búvárok nem felelőtlenek és nagyon megválogatják, hogy mely bányákba mennek merülni. Feltétel, hogy a bánya befogadó kőzete legyen stabil és állékony, valamint legyen jó a látótávolság a vízben.
Hogy őszinték legyünk, nem sok bánya felel meg e kritériumoknak. A szerencsés kivételek közé tartozik a németroszági Észak-Rajna-Vesztfália tartomány, Bestwig körzetében található Nuttlár-i palabánya is. A pala különböző vastagságban jól fejthető és méretre szabható, nem csoda, hogy a környékbeli településeken kedvelt anyagnak számít ha tetőcserépről, épületburkolásról, vagy járólapról van szó.
A hely nemrég nyílt meg a nagyközönség számára és a merülés-szervezés az elejétől a végéig németes precizitással zajlik. Egy internetes felületen (bergwerktauchen.de) kell regisztrálni, de nem árt, ha az ember jó előre tervez, mert a népszerű merülőhelyre limitált a helyek száma. A regisztrációt követően rögtön átküldik a merülési díjról a számlát amit előre át kell utalni, és csak ezután válik érvényessé a jelentkezés. Szintén előre át kell küldeni szkennelve az érvényes biztosításról és egészségügy alkalmasságról szóló dokumentumokat, valamint a baralngi búvár minősítést is, hogy a helyszínen már ne kelljen bíbelődni az ilyen adminisztratív dolgokkal. Így persze elkerülhetőek az olyan kínos helyzetek is, amikor otthonfelejt az ember ezek közül valamit.
A megérkezést követően kedvesen tájékoztatnak a baleset- és búvárbiztonsági előírásokról, aláiratják a felelősségvállalási nyilatkozatot, megmutatják az öltöző- és szerelőszobát, a vizet, a térképet a járatokról, és mégkedvesebben elbúcsúznak. Tessék, lehet menni merülni!
A járatrendszerek komplexitását tekintve a nuttlar-i bánya a közepesen bonyolultak közé tartozik: a 12 kilométer hosszú, három mélységszinten lévő járatokban bőven vannak az elágazások, zsákutcák és körjáratok ezért alapvető fontosságú a precíz tájékozódás. Az első látogatáskor amúgy is csak a legsekélyebb, 14 méteres mélységű járatokat lehet merülni, többször vissza kell térni ahhoz, hogy engedélyt kaphassunk a mélyebb részeken való kalandozáshoz. A főbb járatokban fixen telepített vezetőkötelek és irányjelzők ellenére azért néha használni kell a saját orsókat és jelzőket is.
A víz kristálytiszta, de csak addig, amíg ügyesen mozog a búvár, mert a mindenhova lerakódott üledék rossz technikával könnyen felkavarható. A víz hőmérséklete a kellemesnek nem mondható 7-8 Celsius fok – de ahogy mondani szokták: hideg víz nem létezik, csak rosszul megválasztott búvárruha van. Nem is kérdés, hogy itt csak száraz búvárruhában és jó vastag aláöltözetben lehet merülni.
Az 1878-ben megnyitott Nuttlar-bánya művelésével csak 1985-ben hagytak fel, így a bennhagyott eszközök, berendezések és infrastruktúra még viszonylag jó állapotban vannak. Ahogy a búvár elúszik a csílék mellett, szinte kedve lenne arrébb gurítani őket, és mintha a világítási rendszer is csak arra várna, hogy feléledjen álmából. Könnyedén el lehet képzelni, hogy néhány éve itt emberek dolgoztak napi rendszerességgel. De vajon milyen lehetne egy bányásznak ide búvárként visszajönni és látni, hogy egykori munkahelye szép lassan az enyészetbe vész? Valószínűleg szívszorító érzés, de talán vígasztalást adhatna, hogy a búvárok nem hagyják a hely szellemét a feledésbe merülni.