Sorozatunkban olyan emberekről írunk, akik közvetlenül vagy közvetetten hozzájárultak búvárkodásban alkalmazott tudományok, törvények, szabályok, felszerelések, stb megszületéséhez. A mostani témánk: Dalton törvénye.

John_Dalton_by_Charles_Turner
John Dalton

A XVIII: – XIX. század pezsgő tudományos életének egyik kétségkívül kiemelkedő alakja volt John Dalton, angol kémikus, fizikus és meteorológus. Mivel színvak volt, ezért ezt a területet is vizsgálta, és az orvosi irodalom még ma is gyakran daltonizmus néven említi a színvakságot. Egyszerű emberként ismerték, aki a számos kitüntetés, elismerés, állami nyugdíj vagy a Royal Society-beli tagsága ellenére egész életében folytatta az alapszintű aritmetika oktatását egy manchester-i külvárosi iskolában. Amikor 1844-ben meghalt, 2 mérföld hosszú sorban 40 ezeren jöttek el a koporsójához, hogy tiszteletüket tegyék.

A búvárkodással kapcsolatos leghíresebb hozzájárulása a tudományhoz a parciális nyomást (szokták még rész-nyomásnak vagy részleges nyomásnak is hívni) leíró, Dalton törvényének nevezett összefüggést tartjuk. E szerint egy gázkeverék teljes nyomását az őt alkotó egyes gázok nyomásának összessége adja.

Másképpen megfogalmazva: ha vesszük egy gázkeveréket, mundjuk a levegőt, amely egy kis egyszerűsítéssel nitrogénből és oxigénből áll, akkor a két gáz, külön-külön vett nyomása adja ki a levegő nyomását.

DSC_0226
A többgázas merülések nem létezhetnének Dalton törvénye nélkül

Ez a búvár számára azt jelenti, hogy a belélegzett gázkeverékben az egyes gázok hatását is külön-külön kell számításba vennie, azaz – a levegőnél maradva – például mikor okoz az oxigéntartalma oxigénmérgezést és a nitrogéntartalma pedig narkózist. Továbbá, ha változtatjuk e gázok arányát (pl. nitroxot lélegzünk be), milyen kedvező (dekompressziós kötelezettség csökkenés) és milyen hátrányos (oxigénmérgezés kockázata) tulajdonságok jönnek elő. (Az oxigénmérgezésről hamarosan Paul Bert kapcsán lesz részletesebben szó.) De a mélymerüléseken, amikor a búvárok három gázból álló keverékeket (trimixet) használnak, akkor is a Dalton törvény szerint választják ki a megfelelő légzőgázt.

Az egyes gázok hatását a Dalton törvényből származó képlettel szokták leírni, melyet több néven is emlegetnek: T-formula, Dalton-gyémánt, Dalton-háromszög, stb. E szerint:

Adott gáz parciális nyomása egy gázkeveréken belül = Környezeti nyomás szorozva az adott gáz térfogatszázalékával.

Számokkal kifejezve: Mennyi a Nitrox32-es gázban (amely 32% oxigénből és 68% nitrogénből áll) lévő oxigén parciális nyomása (pPO2) 20 méteres mélységben (3 ATA)?

pPO2 = 3 ATA x 0,32 = 0.96 ATA

A gyakorlatban a Dalton-törvényt rengeteg helyen használjuk és kijelenthető, hogy a mai modern búvárkodás, ahol rengeteg változóval dolgozunk, nitroxot, trimixet lélegzünk be, nem létezhetne ezen összefüggés nélkül.

Nem tudom ki hogy van vele, de bennem volt némi kétely, hogy vajon a barlangi búvárkodás nekem való-e. Viszont az első merülés után, a hidegtől vacogva, de boldogan, egymás szavába vágva mondtuk el az élményeinket. Persze volt már néhány zárttéri merülésem, roncsokba, jég alá, kisebb üregekbe, sőt – tudtomon kívűl – tényleges barlangokba is, amelyek veszélyét a meleg, a jó látótáv és a sekély mélység miatt annó fel sem mértem. Igaz, biztonsági szempontok miatt ezek a “kilengések” duplapalackkal és általában deco palackokkal lettek végre hajtva – mai szemmel nem is vagyok rá büszke – és már értem, hogy mit jelent az hogy GUE szemlélet.

Innen nézve minden sokkal tisztább, és érthetetlennek tűnik, vajon miért nem követ a többi oktatási rendszer is hasonló irányelveket, és egyértelművé válik miért is merülünk szívesebben inkább GUE búvárokkal. Ezzel nem azt mondom, hogy mindenki más rossz lenne, mert én is ismerek olyat, aki odafigyel mindenre és megvan a megfelelő tudása és tapasztalata, de sajnos több a rossz példa, mint a jó. Ezért is döntöttem a GUE-nál, annak ellenére, hogy más rendszerben technikai tréner vagyok és oktatókat képzek már évek óta. De inkább leírom miért tetszett a tanfolyam és mindenki döntse el maga, hogy szeretne-e a GUE Csapat részese lenni. Az biztos, hogy ez nem való minden búvárnak (nem úgy, mint a Fundamentals tanfolyam), és egyáltalán nem ajánlott “comfort diver”-eknek –  amiben semmi rossz nincs, én is imádom a láblógatós szafarikat – csak éppen itt nincs helye annak, akit megrémiszt egy 100 méteres séta duplapalackkal a hátán, vagy a folyamatos kontroll és gyakorlatozás, bár én ezt élveztem a legjobban.

10689847_774058349328454_4190989707945016560_n
A szárazgyakorlatok fontos részei a képzésnek

Természetesen itt is elméleti képzéssel indult a hét, és a sok fontos információ mellett nem maradt el a barlangtípusok megismertetése, keletkezése, és még sok más érdekesség, ami közelebb hozza a természetet a kalandvágyó jelöltekhez. A felszerelések átnézése és jelölése után (ami meglepően hosszú időt vett igénybe), jöttek a rendkívűl fontos szárazgyakorlatok – minden nap más és más), hogy az ember álmából felkeltve is tudja mikor melyik oldalán legyen a kötélnek, hogyan fogja azt miközben gázt ad a társának, hogy ki menjen elől a sorban probléma esetén, vagy mit is tegyünk nulla látásnál, de még sorolhatnám, csak itt sem ez a lényeg. Jön a már jól megszokott társellenőrzési rendszer a helyi viszonyoknak megfelelő kiegészítésekkel, még nagyobb figyelmet kap a környezetvédelem és a már korábban elsajátított testtartás és uszonyozási technikák finomhangolása, mert itt tényleg életek múlhatnak rajta – ha nem is mindig a miénk –, hogy milyen látótávolságot hagyunk magunk mögött, és hogy mennyire vagyunk alázatosak a több évszázados jelenségekkel szemben. A nyugalom alapvető tulajdonság, így aki egy lámpa vagy szelephibától stresszelni kezd, nem fogja élvezni a tanulást, de aki vágyik az adrenalinra, jóleső érzéssel nyugtázza majd, hogy olyan valószínűtlen helyzeteket is képes megoldani, amelyek tényleges merüléseknél sosem fajulhatnak addig a pontig, és minden vészhelyzetre felkészül a képzés alatt.

1233986_777733805621382_6889685870301584848_n
Idilli környezet

A helyszín paradicsomi, ideális a kikapcsolódásra, csendes, barátságos, természetes, hegyek, fák, patakok és tiszta levegő várja az embert, és a világ legjobb barlangjai között számon tartott Ressel és még több tucat másik, Franciaország délnyugati részén. A 100 évnél régebbi szálláshelyünkön még 3 búvárcsapat volt velünk egyidőben (legalább 4 országból), mégsem volt sehol zsúfoltság, mert váltottuk egymást mind a merülőhelyeken, mind a terepen a szárazgyakorlatok alatt. Esténként, a házi feladat elvégzése után jóleső fáradtsággal döltünk be az ágyba, hogy reggel ismét a közeli házi pékségben kezdve a napot, egy új kalandnak vágjunk neki Cajarc környékén. A töltőhelyen színvolnalas szolgáltatással várják az ügyfeleket, hatalmas pufferekből néhány perc alatt 240 barra töltve a duplapalackjainkat – látszik, hogy itt tudják milyen fontos az a néhány plusz 10 Bar légzőgáz. Szóval egy tökéletesen felépített rendszert találtam, amit ajánlok mindenkinek, aki komolyan veszi ezt a szép hobbit!

1236685_780097212051708_4800623401588284328_n
Büszke GUE búvárok

Én biztosan folytatom ezt az utat, és felderítem mi a különbség az általam is oktatott technikai tanfolyamok és GUE szisztéma között, hogy ebből is tanuljak és növeljem a biztonságot a magam és tanulóim merülései során. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Vízalatti Vontató (DPV) tanolyamon is rengeteg újdonságot tanultam, amely az egyik legszórakoztatóbb képzés volt, miközben megcsillant a lehetőség a további kalandokra. Külön köszönöm a türelmet, oktatóbarátomnak Szilágyi Zsoltnak, aki elviseli az oktatói rigolyáimat, és többször is elmagyaráz mindent, mintha egy laikussal beszélne anélkül, hogy éreztetné az emberrel, hogy milyen keveset tud az adott területről. Nem utolsó sorban javaslom a többi oktatónak hogy ne döljenek hátra elégedetten, mert ha nem képzik magukat, azt veszik észre hogy egyre kevesebb embernek tudnak értéket és élményt adni!

Adamovszky István Technikai Oktató Tréner és büszke GUE Cave1 búvár

A GUE-nál nem szokás szétaprózni a tanfolyamokat. Ha valaki megszerezte a “Tech” szintű Fundamentals fokozatot és van 100 merülése, rögtön mehet a Tech1 fokozatra, mely lényegében egy normoxikus (a levegő oxigéntartalmához hasonló oxigéntartalmú) trimix-gázos tanfolyam. De miként is lehetséges rögtön 51 méteres mélységbe menni egy olyan búvárral, aki még csak (elméletben) 30 méterre merült?

936114_523082797759345_964475670_n
A képzés sekély mélységben kezdődik

Nagyon egyszerűen, ugyanis a GUE Fundamentals tanfolyam tech fokozatát csak stabil alapkészségekkel (lebegés, testarttás, felszerelés-kezelés, stb) lehet megszerezni, melyre egy még erősebb technikai búvár képzés épül rá.

croatie2011-2--12
Photo: JP Bresser

A 6 napos tanfolyamon a fokozatosság elve érvényesül. Az első három napban folyamatosan növelve a mélységet, a tanulók a mélymerülésekhez szükséges készségeket, eljárásokat gyakorolnak “szimulált” üzemmódban. Többek között a dekó palack kezelését, eszméletlen búvár mentését, precíz emelkedéseket vagy, hogy mi a teendő ha “elveszett” a hátkészülék gáza vagy éppen a dekógáz. Ehhez hozzájön még az alapos elméleti képzés a gázokról, dekompresszióról, merüléstervezésről, valamint a merülésről gyűjtött adatok alapján a búvárkompjúter nélküli “menet közbeni” dekózásról.

A maradék három napban – amennyiben minden rendben volt a tanfolyam első felében – a tanulók tényleges mélymerüléseken alkalmazzák – jellemzően roncsmerüléseken – a megszerzett tudásukat, készségeiket.

Természetesen a tanfolyamnak azért vannak határai is. Ilyen például, hogy a merülés mélyben eltöltött része nem haladhatja meg az 51 méteres átlagmélységet, normoxikus GUE szabvány gázokat és legfeljebb egy dekógázt lehet használni, valamint a dekompresszió ideje nem haladhatja meg a fél órát.

A GUE Tech1 minősítése nagyon népszerű, mert könnyeddséggel, használható tudást nyújtva készítí fel a búvárokat a határok kiterjesztésére. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Talán nem tévedek, ha úgy gondolom, hogy a magyar búvárok a külföldi célpontok között horvátországi merülőhelyeket látogatnak leggyakrabban. Az Adrián a népszerű merülőhelyek jellemzően nem mélyebbek 40-50 méternél. Aki szeret ebben a mélységtartományban hosszabbakat merülni, annak már erősen javasolt valamilyen dekompressziós gáz használata a dekóidő csökkentésére.

Manapság az oxigén és az 50-es nitrox szinte szabvány dekompressziós gázként funkcionál. De melyiket használjuk? Netán mindkettőt?

Az alábbiakban egy táblázat látható, amelyben a GUE DecoPlanner szoftverével kiszámolt dekompressziós idők láthatók egy trimix 21/35-ös gázzal a hátkészülékben, 50 méteres átlagmélységű, 25 perces merülést követően. (A Bühlmann modellelnél 20/85-ös biztonsági beállításokkal, a VPM modell esetén 2-es konzervatívizmussal van számolva). 

Tábla
Teljes dekóidő egy 50 méteres, 25 perces fenékidejű merülést követően

Ami nyomban szembetűnő, hogy a “csak oxigénes” dekó mindkét modellel számolva jóval hosszabb, mint a csak 50-es nitroxos. Ennek egyszerű oka van. Az 50-es nitroxra már 21 méteren rá lehet váltani, oxigénre viszont csak 6 méteren, így hamarabb tudunk nyomáskülönbséget (gradienst) létrehozni a semleges gázok kiürüléséhez, amíg még kicsik a buborékok. A “csak oxigénnel” végrehajtott dekónál a 21 és 6 méter közötti tartományban a buborékok kordában tartása a hátkészülék gázával történik, ezért jóval hosszabb időt emészt fel.

Az 50-es nitrox előnye, hogy jóval megengedőbb a lebegőképességi problémák tekintetében, mivel csak kevés időt töltünk a veszélyes 1,6-os oxigén parciális nyomás közelében, míg oxigén esetén jóval többet ami csökkentheti az oxigénmérgezés kockázatát.

rigged_40_large
50-es nitrox dekópalack

Aki érzékeny a tengeri betegségre, az is jól teszi, ha minél kevesebb időt tölt a hullámos felszín közelében és már a mélyebb részeken letudja a dekó egy jelentős részét, ami szintén az 50-es nitrox mellett szól.

Előfordulhat, hogy előre nem látható okok miatt, hamarabb kell befejezzük a dekót, mint szeretnénk – mondjuk 9 méteres mélységen. Ebben az esetben 50-es nitroxon már egy jó részét teljesítettük a dekónak, oxigénen viszont még semmit, így a dekompressziós betegség kialakulásának kockázata is kisebb.

A gáztervezés során is jól jön, hogy az 50-es nitroxra már 21 méteren rá tudunk váltani, mivel kevesebb fenékgázt kell tartalékolni. Egy 200 Bar-ra töltött dupla 12 literes palack az említett mélységekben, akár fél óra fenékidőt is lehetővé tehet. Egy gázelfogyásos szituációban, amikor a társ segítségével történik az emelkedés, a problémával küzdő búvár hamarabb válthat saját gázforrására és válhatnak a merülőtársak újra önállóvá.

A másik megfigyelhető dolog a táblázatban, hogy a két gázzal végrehajtott dekóidő alig rövidebb, mint a csak pusztán 50-es nitroxos. Úgy vélem nem nehéz belátni, hogy két dekompressziós palack kezelése összetettebb feladat, mint egy palacké. Egy palackkal könnyebb és gyorsabb is úszni, ami áramlásos merülésnél nem utolsó szempont, és eltűnik a palackok véletlen felcseréléséből adódó – kicsit sem elhanyagolható – kockázat. Egy dekógáz esetén leegyszerűsödik a merüléstervezés is. Ebben a mélységtartományban a két dekompressziós gáz használatával nyerhető pár percnyi előny véleményem szerint jóval elmarad a keletkező hátrányoktól.

Összefoglalásként elmondható, hogy a 40-50 méteres mélységekben kb. fél óra fenékidőig, nagyon kényelmesen és biztonságosan lehet merülni egy dupla hátkészülékkel és egy darab 50-es nitroxot tartalmazó dekópalackkal a technikai merülésekre jellemző bonyolultság nélkül.

Sorozatunkban olyan emberekről írunk, akik közvetlenül vagy közvetetten hozzájárultak búvárkodásban alkalmazott tudományok, törvények, szabályok, felszerelések, stb megszületéséhez. A mostani témánk: Charles törvénye.

Jacques_Alexandre_César_Charles
Jacques Alexandre César Charles

Amikor Boyle törvényét alkalmazzuk, akkor állandó hőmérsékletet tételezünk fel. De ha a hőmérséklet változását is belevesszük a változók közé, akkor Charles vagy Charles és Gay-Lussac törvényéről beszélünk. (Ismert még Gay-Lussac I. törvényeként is.) Ez kimondja, hogy állandó nyomáson a gáz térfogata egyenesen arányosan változik a gáz abszolút hőmérséklének változásával. Magyarán ahogyan változik a hőmérséklet úgy változik a térfogat adott nyomáson. Más megközelítésből nézve (amelyre szoktak Gay-Lussac II. törvényeként is hivatkozni), ha a térfogat állandó és növekszik a hőmérséklet, akkor növekszik a nyomás is.

Gaylussac
Joseph Louis Gay-Lussac

E törvényeket Gay-Lussac francia fizikus fogalmazta meg a 19. század elején Jacques Charles szintén francia matematikus és fizikus egy 18. századi kiadatlan művére hivatkozva. A törvényt rengeteg helyen alkalmazzák, például a hőlégballonozás területén, de a búvárkodásban is előkerül. Boyle munkáira alapozva Charles volt az első aki hidrogénballont épített és eresztett magasba a Champ de Marsról (Ezen a helyen ma az Eiffel-torony található). Később az első hidrogénballonos utazást is ő tette meg 550 méter magasba emelkedve 1783-ban. Érdekes még, hogy maga Gay-Lussac is használt hidrogénnel töltött ballont kísérletei során. 1804-ben több mint 7000 méter magasba emelkedett vele, miközben vizsgálta a légkör hőmérsékletét, összetételét.

dive-tank-christmas-island
Soha ne hagyjuk a palackokat a tűző napon

A búvárkodásban gyakori jelenség, hogy a felszerelés összeállításakor a nyomásmérő valamilyen értéket mutat, majd a felszínihez képest hűvösebb vízbe való bemenetel után csökken a nyomás a palackban anélkül, hogy bármennyit is használtunk volna belőle. Mivel a palack térfogata állandó, ezért itt a hőmérséklet csökkenése eredményezi a nyomás csökkenését. De az ellenkezőjére is találunk példát, ha esetleg a tűző napon vagy valamilyen más magas hőmérséklet közelében hagyunk egy palackot, akkor a felmelegedés hatására akár veszélyesen is megnövekedhet benne a nyomás, ezért az ilyen eseteket kerüljük.

A töltőállomásokat is működtető búvárbázisok is nap, mint nap találkoznak a törvény gyakorlati oldalával. Töltéskor növekszik a palackok hőmérséklete, ezért a későbbi visszahűléskor nem ritka a 20-30 Bar-os nyomáscsökkenés sem. Ennek elkerülésére szokták a palackokat vízben tárolva tölteni, hogy már töltés közben hűtsék a palackot, vagy ha ilyen nincs, akkor némileg magasabb nyomáson állítják le a kompresszort, hogy visszahűlés után a kívánt értéket kapják.

Lehet, hogy Charles törvényében megfogalmazottak nem nyilvánulnak meg olyan látványosan, mint pl. Boyle törvénye, de nagyon fontos lehet a merüléstervezés és a palackok kezelése, tárolása során.

Sorozatunkban olyan emberekről írunk, akik közvetlenül vagy közvetetten hozzájárultak búvárkodásban alkalmazott tudományok, törvények, szabályok, felszerelések, stb megszületéséhez. A mostani témánk: Boyle és a róla elnevezett törvény.

The_Shannon_Portrait_of_the_Hon_Robert_Boyle
Sir Robert Boyle

Sir Robert Boyle sírján a következő írás található: “A kémia atyja és a corki gróf fivére”. Az írországban született angol nemes épp Firenzében tartózkodott, amikor Galilei meghalt. Ezen esemény keltette fel a természettudományok iránti kíváncsiságát és kezdett el Galileit olvasni. A mai kémikusok a kémia alapító atyjaként tekintenek rá, ugyanis abban az időben a természettudományokat egy kalap alá sorolták, és Boyle volt az, aki a kémiát önálló tudományággá tette. A róla elnevezett törvény megalkotásán kívül például ő volt az első, aki hidrogéngázt tudott előállítani, a foszforról szóló tanulmányához 200 évig senki sem tudott újat hozzáadni, de a sav-bázis koncepció megalkotása is az ő nevéhez fűződik.

Boyle törvénye kimondja, hogy állandó hőmérsékleten a gázok abszolút nyomása és a térfogata fordítottan arányos. Ahogy a nyomás növekszik, úgy csökken a térfogat, vagy fordítva, ahogy csökken a nyomás, úgy növekszik a térfogat.

Boyle törvényét gyakran nevezik Boyle-Mariotte törvénynek is, mivel Boyle és Edme Mariotte francia fizikus egymástól függetlenül jött rá a 17. században az összefüggésre.

Ez nagyon fontos törvény a búvárok számára, mivel a mélység változásával változik a nyomás, így a rugalmas falu edényekben az állandó térfogat megtartásához a gázok sűrűségét is folyton változtatni kell. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a merülés minden egyes pillanatában alkalmazzuk a törvényt.

JULIE GAUTHIER ET GUILLAUME NERY, APNEISTES
A nyomásváltozás a test egészére hat

Hol jelentkezik ez a gyakorlatban számunkra? Rengeteg helyen. A kiegyenlítő térfogatban, a szárazruhában, az emelőballonban, a jelzőbójában, a búvármaszkban, hogy csak a legismertebbeket említsem és talán a legfontosabb: a test különböző részein, azon belül is a levegővel kitöltött részek emelendők ki: tüdő, arc- és homloküregek, fül, stb.

Süllyedéskor és emelkedéskor, a lebegőképesség beállításakor, egyenlítéskor folyton Boyle törvényét alkalmazzuk. Ha esetlegesen elmulasztjuk az alkalmazását, igen komoly problémákat tudunk okozni magunknak barotraumatikus (nyomásváltozással kapcsolatos) sérülések formájában. Ezért nem számít, hogy ki melyik oktatási rendszerben tanult, a készülékes merülések legfontosabb szabálya, hogy emelkedés közben soha ne tartsuk vissza a lélegzetünket.

A lebegőképességünk kontrolljának elvesztése is problematikus. Például a gyors emelkedéskor, a szöveteinkben oldott formában lévő gázoknak nem lesz elég idejük távozni, és kitágulva buborékokat képezhetnek, amelyek dekompressziós betegséget okoznak.

Megemlíthetjük még, hogy lebegőképesség kontrolljának hiánya látótávolság csökkenést vagy felszerelés-kárásodásokat is okozhat, amikor a búvár becsapódik az aljzatba, vagy zárttéri merüléseken nekiütközik a plafonnak.

Természetesen a törvény szerint a hőmérséklet változását is bele kellene kalkulánunk a nyomás-sűrűség-térfogat számításába, de ettől rendszerint nagyvonalúan eltekintünk, mert az összefüggés gyakorlati alkalmazhatósága szempontjából ez nem lényeges. Ha már a hőmérsékletet is bele akarjuk keverni a történetbe, az már Charles törvénye, de erről majd később írok.

A fentiek alapján minden kétséget kizáróan elmondható, hogy Boyle törvénye rendkívül fontos a búvárkodásban.

hjjkyeg5glivzkhfdloq
Dr. David Doolette

A GUE 2014-es konferenciáján Dr. David Doolette a US Navy Kísérleti Tesztelő Búváregységének kutatóorvosa tartott a fenti címmel egy előadást. Jelen írást az ott elhangzottak inspirálták, azokat némileg kiegészítve.

Hélium: színtelen, szagtalan, íztelen gáz, az emberi anyagcsere folyamatokban egyáltalán nem vesz részt. A héliumot főleg földgázból kivonva állítják elő.

Az 1900-as évek elején Elihu Thomson feltaláló jött elő az ötelttel, hogy a búvároknál a belélegzett gázban lévő nitrogént lehetne helyettesíteni héliummal. Úgy gondolta, hogy legalább 50 százalékkal meg lehetne növelni a merülési mélységet, ha a nitrogént héliummal helyettesítenék. 1919-ben javasolta az Egyesült Államok Bányászati Hivatalának, hogy vizsgálja meg ezt a lehetőséget (azért nem a Haditengerészethez ment, mert a Bányászati Hivatal kvázi monopóliumként felügyelte a hélium kitermelését és elosztását).

1924-ben a Haditengerészet és a Bányászati Hivatal közös kísérletsorozatba kezdett. Az első kísérletek semmilyen komoly negatív hatással nem jártak a kísérleti alanyokra. A feltárt negatív hatások csupán csak a furcsa, Donald-kacsa szerű hang és a hélium jobb hővezetőképessége miatti hidegérzés voltak. Mivel a negatív hatások nem voltak jelentősek, viszont úgy találták, hogy a lecsökkent narkózis és dekompressziós idő egyértelműen pozitív hatások, ezért elkezdtek dekompressziós táblázatokat kialakítani. A kísérleti búvárok 150 méteres mélységben (kamrában) is olyan érzésről számoltak be, mintha levegővel 30 méteren lettek volna. Tesztelték azt is, hogy ha a kísérleti alanyok a dekompresszió alatt 90 méteren levegőre váltottak a hélium-oxigén keverékről, akkor mi lesz: nyomban problémák támadtak a nitrogén-narkózis miatt.

GKS3mBW3 web
Felszínről táplált rendszer

A US Navy mellett civilek is tesztelték az új gázt és a 30-as, 40-es években sorra döntötték meg a mélymerülési rekordokat, ami 1948-ban már 165 méter volt. A Brit Királyi Haditengerészet 1956-ban már 180 méterre, az Egyesült Államok Haditengerészetének egyik búvára 1962-ben 330 méterre merült, amely sajnos tragédiával végződött dekompressziós betegség miatt. Ezen merülések mindegyike a felszínről, csövön táplált felszereléssel történt, de elindultak a nyílt rendszerű készüléket használók között is a tesztelések. (A barlangi búvárkodás fejlődésére legnagyobb hatással lévő Sheck Exley is egy 330 méteres héliumos mélymerülési rekordkísérlet során vesztette életét 1994-ben.)

A teljes szaturációs merülések terén (amikor a búvár a mélyben kamrából úszik ki és oda is tér vissza) a 80-as évek elején már 700 méteres mélységekben jártak.

Jelenlegi tudásunk szerint a hélium előnyei búvárkodás során a kisebb gázsűrűség miatti kedvező hatás a narkózisra, oxigénmérgezésre és szén-dioxid felgyülemlésre. Hátránya, hogy maga a gáz drága, magas nyomású idegi szindrómát (HPNS) és izobár ellendiffúziót okozhat.

A HPNS főleg 120-150 méteres tartományban (az okok ismeretlenek egyenlőre) jelentkezik, bár lassú süllyedéssel elkerülhető. Tünetei a szédülés, zavartság (pl. a jobb és bal kéz megkülönböztetési képességének hiánya), a környezeti tényezők iránt mutatott közöny, stb.

Az izobár ellendiffúzió akkor történik, amikor különböző gázok ellentétes irányú és különböző sebességű mozgást végeznek a szövetekben, azaz egyik beoldódik, a másik meg kiürül (a hélium sokkal gyorsabban oldódik be, mint a nitrogén) és a szövetek túltelítődnek. A tünetek főleg bőrviszketés és izületi fájdalmak formájában jelentkeznek – kvázi dekompressziós betegséget okoznak.

Dr. Doolette és munkatársai főleg arra a kérdésre keresték a választ, hogy a technikai búvárkodás során jellemző héliumos merülések után a nitrogén alapú dekompressziós gázok miként hatnak a szervezetre.

Úgy találták, hogy az egyik kedvezőtlen hatás a belső fülben jelentkező dekompressziós betegség az átmeneti túltelítettség miatt.

A másik kérdésük az volt, hogy héliumos merülést követő dekompresszió alatt a nitrogén vagy a hélium alapú gázkeverékek használata kedvezőbb-e. Ha első hallásra kellene erre a kérdésre válaszolnunk, akkor bizonyosan azt mondanánk, hogy a nitrogén alapú keveréknek használatakor a dekompressziónak rövidebbnek kell lennie, hiszen a hélium kiürülésére vonatkozó nyomáskülönbség (gradiens) megnő, ezért gyorsabb lesz a kiürülése. A kísérletek viszont azt mutatták, hogy nincs kimutatható különbség a kétfajta gáz használata között a dekompressziós betegség előfordulására nézve. Viszont érdekes dolgot találtak a dekompressziós betegség milyenségére vonatkozólag. A nitrogén alapú dekompressziós gáz használata során az esetek 5 százalékában jelentkezett 2-es típúsú (azaz az idegi, komolyabb tünetekkel járó fajta) dekompressziós betegség, míg a hélium alapú dekompressziós gáz használatakor ez az arány 60 százalék volt. Ez egyértelműen mutatja, hogy nem javasolt ilyen gázok dekompressziós gázként való használata.

Összefoglalásként elmondható, hogy a hélium használata alapvető és javasolt a mélymerülések során, hogy elkerüljük a narkózist, oxigénmérgezést és a széndioxid felgyülemlését, habár lehetnek kockázatok, mint például a HPNS és az izobár ellendiffúzió. A héliumról nitrogén alapú gázra váltás, bár nem gyorsítja fel a dekompressziót, de lecsökkenti a 2-es típusú esetek előfordulásának valószínűségét, viszont hozzájárulhat a belső fül dekompressziós betegségéhez.

És a befejező rész:

P1040225
A vizek megközelítése nem egyszerű

A konferencia ezután kiselőadásokkal folytatódott három különböző helyszínen három különböző témával: vörös-korall kutatás Portugáliban Diogo Paulo-tól, Richard Lundgren a Mars hadihajó roncsának kutatásának újabb eredményeiről számolt be és Richard Walkernek volt egy előadása dél-franciaországi Herault településnél található barlangok kutatásáról. Én ehhez az előadáshoz csatlakoztam.

A barlangok nem azok a tipikus “park and dive” típusú barlangok. A vízek kúszással, mászással, némely esetben barlangi kötéltechnikával érhetők el. Habár a víz alatti járatok mérete nem igazán indokolta, de mivel a duplapalack becipelése a vízhez szinte lehetetlen feladatnak bizonyult, ezért oldalkészülélékes merülések mellett döntöttek a felfedezők. Minden esetben a legnagyobb probléma a logisztika volt, mivel a környéken nem található búvárbolt vagy töltőállomás, tehát mindent maguknak kellett megoldani.

A kiselőadások második szakaszában a Ghostfishing roncstisztító projektről tartott előadást Karim Hamza, Fritz Hanselman a Meadows központ vízalatti régészeti és kutatási kezdeményézesét mutatta be, valamint Andrea Marassich beszélt a szardíniai barlangok kutatásáról.

n5lZSCG
Szárazföld felől nehéz a sziciliai barlangokba a bejutás

Nem meglepő, újra a barlangos témához csatlakoztam. Szardínia a Földközi-tenger második legnagyobb szigete. A keleti partvidéken  található barlangok elég távol vannak minden lakott településtől, ráadásul a megközelítésük szárazföldről szinte lehetetlen, mivel a partot égbe szökő sziklafalak szegélyezik, ezért a merülések hajóról történnek. A barlangokban található cseppkövek arról tanuskodnak, hogy ezek a barlangok a múltban biztosan szárazak voltak. A földtörténeti közelmúltban a tengervíz részlegesen elárasztotta őket, így itt is megtalálható a mexikói baralangokra jellemző édes és sós víz találkozásánál létrejövő halocline. A kutatások egyik fő területe az üledékvizsgálat, amellyel a múltban bekövetkezett környezeti változásokra lehet következtetni.

A kutatás másik területe a szardínián már nem található barátfókák az egyik barlangbeli csontjainak tömeges előfordulásának vizsgálatára irányult, hogy miként is kerültek oda. A 4-6 ezer évesre becsült csontok a bejárattól távolt találhatók, több mint egy kilométerre. Az egyik elképzelés szerint a barlang egyfajta temetője volt a fókáknak, mint amilyent az elefántoknál figyelhetünk meg, a másik elképzelés, hogy valamilyen tömeges pusztulás történt a múltban környéken a és az áramlatok valamint az árapály besodorta a csontokat a barlangba. Az eddig összegyűjtött adatok és csontok vizsgálata jelenleg is folyik, így talán a közeljövőben választ kaphatunk erre az érdekes kérdésre.

A konferencia első napja ezzel lezárult. A második napon kisebb workshop-okkal és merülésekkel telt. A konferencia beszámoló ezzel véget ért. Egy témával vagyok még adós, David Doolette előadásával. Hamarosan jön az is…