A 2013-as GUE konferencia, mely Portimao-ban (Portugália) került megrendezésre, a 2011-es nagy sikerű Kiel-i konferencia által elindított vonalat volt hivatott folytatni, abban az értelemben, hogy a GUE búvárok körén túl, egy szélesebb közönséghez szólhasson.

A konferencia egyik kiemelt témája volt a GUE fő céljaikent meghatározott környezetvédelem és kutatás, valamint ezen cél elérése érdekében létrehozott Project Baseline eredményeinek bemutatása. A Project Baseline tevékenység keretében helyi búvárok rendszeresen információkat (mért adatok, fotók, videók, stb) gyűjtenek a helyi vizekről – világszerte. A cél, hogy létrejöjjön egy olyan adatbázis, amelybe bárki bármikor betekinthet és 10, 20 év vagy akar hosszabb idő múlva, összehasonlíthassa az akkori állapotokat a mostaniakkal.
Holland tavi merülesek, portugál korall-kutatás, spanyol roncsvadászat és egy portugál barlangi kutatás (erről olvashattok a 2013. október 8-i bejegyzésben) voltak a nyitó témák. A project-ek bemutatása után egy SSI -os prezentáció következett arról, hogy milyen hatást gyakorolt a hagyományos kedvtelési búvároktatási rendszerekre a DIR filozófia, valamint a GUE.
Majd egy nagyon izgalmas expedíció – Mars the Magnificent – roncsainak kutatásarol láthattunk egy nagyon színvonalas előadást. A Mars a XVI. században a svéd flotta és egyben világ legnagyobb hadihajója volt, 120 ágyúval. Elsüllyedésével legendák garmada keletkezett, mígnem egy 20 éves elhivatott kutatás után GUE búvárok 2011-ben megtaláltak.
Ezt követően a szárazruha fűtési rendszerek új generációjáról esett szó, miután már csak egy jó kis társasági esemény volt vacsorával, beszélgetésekkel az első nap végen.
A 2. napot Jarrod Jablonski előadása indította a GUE múltjáról, jelenéről es a jövőbeni kihívásokról. Ezt a vonalat folytatva következett egy előadás az újralégzők fejlődéséről és a GUE nyitásáról a zárt rendszerű újralégzők irányába, mely egy panel beszélgetéssel zárult.
Ezután egy nagyon elgondolkodtató kockázat-kezelési előadás hangzott el.
Az olasz “Elveszett sziget” víz alatti vulkán-kutatás bemutatása talán kicsit túl tudományosra sikeredett, de ezt gyorsan feledtette a II. világháborús D-napra készülő katonák roncsos vonatkozású történetét kutató Tiger-project, amelyben magyar GUE búvárok is érintettek voltak.
A roncsos vonalat folytatta a Plymouth környékén elsűllyedt hajók kutatását bemutató – nagyon vicces – prezentáció.
A tudományos célú merülesek értéket, hasznosságát, határait taglalta a következő előadó, majd egy mesterségesen elsüllyesztett roncson történő tengeri biodiverzitási kutatásról esett szó.
A záró előadás pedig víz alatti archeológiai témákat boncolgatott.
Úgy érzem, hogy ezen a konferencián is érdekes témák voltak és színvonalas előadásokat láthatott a közönség. Megérte eljönni.

A jó lebegés és helyes testtartás alapvető fontosságú bármilyen típusú merülésnél. A lebegőképesség elég jól tudja jelezni a búvár tudását, de csak a helyes testtartás mutatja meg, hogy mennyire magabiztos a tudása. 

A jó testtartáshoz a búvárnak vízszintesnek kell lennie és az uszonyait magasan kell tartania. Sajnos a legtöbb búvár “láblógatós” pozícióban úszik, amellyel folyamatosan felfelé tolják magukat. Ez egyben jól jelzi a lebegőképesség hiányát, miközben nagyobb felület keletkezik a haladás irányába, ez több energiát igényel és növekszik tőle a gázfogyasztás is. A “láb-lenn” pozíciós búvár útját törött korallok, lecsökkent látótávolság és más környezeti rombolás jelzi.

A lebegőképesség hiányát nagyon könnyű észrevenni. Csak azt kell kérni a búvártól, hogy álljon meg. Megállás után nem szabad sem emelkednie, sem süllyednie. 

Nagyon sok búvár képes elérni és megtartani a semleges lebegőképességet mindaddig, amíg valamilyen feladatot nem adunk neki. Nem kell bonyolult dologra gondolni, lehet ez egy bójalövés, vagy akár egy mezei maszkürítés is. A problémák egyik oka ott keresendő, hogy a tanulókat térdelő pozícióban képzik. A kezdeti meghatározó élmények után nagyon nehezen lehet elhitetni és rávenni az ilyen búvárokat, hogy lehet például maszkot üríteni vízszintes testtartás közben is.

További problémát jelent a nem megfelelő felszerelés-kialakítás. A hagyományos mellény típusú BC + ólomöv verzióban a mellény a felsőtesten felfelé, az ólomöv az alsótesten lefelé szeretne mozdulni, amellyel jóval nehezebb a vízszintes testtartás elérése és megtartása. Az acél háttámla és némi súly feljebb helyezése a törzsön segíthet az egyensúly könnyebb megtalálásában. Nagy segítség az ágyékheveder is, amelynek segítségével sokkal inkább tudunk egy egységet alkotni a felszerelésünkkel.

Érdemes fontolóra venni, hogy a búvár vetesse fel és nézze vissza magát videón. Az eredmény gyakran meglepetésszerű, sajnos nem jó értelemben. De egy jó merülőtárs is lehet hasznos eszköz, aki hozzáértő tanácsokkal tud segíteni a kívánt eredmény elérésében.

A megfelelő technika és felszerelés, valamint némi visszajelzés együttes alkalmazásával képessé válhat bárki a jó lebegőképesség és testtartás kialakítására, ami merüléseket még hatékonyabbá és örömtelibbé teheti.

A szeptember 2-i bejegyzésemet ott hagytam abba, hogy a GUE stílusú merülési filozófiának három fő eleme van, azaz az egységes csapat, merülésre való felkészülés és a GUE stílusú felszerelés-konfiguráció.

Egységes csapat

Szokták mondani, hogy egy lánc csak annyira erős, mint a leggyengébb láncszem. Ez igaz a búvárkodásban is aképpen, hogy egy csapat csak annyira erős, mint a leggyengébb csapattag. A merülő csapat nem különálló személyek együttese, hanem egy csoport, amely céljai elérése érdekében összehangoltan tevékenykedik. Ez nincs ellentétben azzal, hogy mindenkinek külön-külön is hozzáértőnek kell lennie. A búvároknak kötelességük tájékoztani a többieket, ha úgy érzik, hogy képességeiket meghaladó, vagy a komfortzónájukon kívül eső merülést terveznek. Persze az ego ezt sokszor nem engedi elmondani.

Merülésekre való felkészülés
A legtöbb búvár úgy gondolja, hogy a merülésre való felkészülés órákkal vagy legfeljebb napokkal a merülés előtt kezdődik. Az igazi felkészülés ennél összetettebb, egy folyamatos elkötelezettséget jelent mentális, fizikai és búvár-tapasztalati értelemben. Az a búvár, aki figyelmen kívül hagyja bármelyiket is, az nem tekinthető felkészültnek.

Aki mentálisan nem összpontosít a merülésre, az nem lehet felelősségteljes merülőtárs. Jól felkészült összpontosítással a búvárok élvezik a merülést, miközben bármikor készen állnak, hogy reagáljanak a környezetük által teremtett problémákra. Példa lehet a mentális összpontosítás hiányára, ha nem vesszük észre a fordulási pontot (gázkészlet, mélység, távolság, idő, stb), vagy eveszítjük a merülőtársakat.

A nem fitt búvárok nem csak magasabb egészségügyi kockázatnak vannak kitéve, hanem a rövidebb és rosszabb minőségű életre is számíthatnak. Ők sokkal nagyobb valószínűséggel szenvednek búvárkodással összefüggő betegségektől és nehezebben boldogulnak fizikailag megterhelőbb környezetben. Ráadásul nem csak magukat hozzák nehezebb helyzetbe, de társaikat is. A fittségi felkészülés a következőket kell tartalmazza: ép szív- és érrendszer (cardio), erő, rugalmasság, megfelelő étkezés, drogoktól, dohányzástól, túlsúlytól való mentesség és legfeljebb minimális alkoholfogyasztás.

Nagy mélységet vagy hosszú távolságot elérni relatíve könnyű. Akik ezt tapasztalat, tudás és sokszor megfelelő felszerelés nélkül teszik, azok óriási kockázatnak teszik ki magukat. Ezek megszerzéséhez időt és energiát kell áldozni. Gyakori hozzáállás-beli probléma, hogy a búvárok miközben rengeteget költenek felszerelésre és utazásra, a megfelelő képzésért viszont sajnálnak pénzt kiadni.

GUE stílusú felszerelés-konfiguráció
Ez az a rész, amely a legtöbb érdeklődést és egyben a legtöbb vitát szokta kiváltani. De rögtön leszögezném, hogy akik csak ezt a részt adaptálják, és figyelmen kívül hagyják az egységes csapat és a felkészülés koncepcióját, azok teljesen féleértették a rendszert. Az egyes elemek persze könnyen átemelhetők más rendszerkbe, de azok attól még nem válnak sem GUE stílusúvá, de még DIR-essé sem. Ez a megállapítás igaz a felszereléseken belül értelmezve is. Például ha ugyanolyan dupla-palackot használ valaki, mint mi, de nem érti a szeleprendszer működését vagy nem ismeri a problémamegoldási eljárásokat az talán még nagyobb problémát okoz magának, mintha mono palackkal merülne.
A másik probléma, amit a felszerelést nem igazán értők gondolnak, hogy ez egy techikai felszerelés, ami hosszú és mély barlangi merülésekre találtak ki. Ez nem igaz. A rendszer megalkotói között szép számmal találhatunk nem-barlangi búvárokat is, és ezért elképesztően rugalmas a felépítése. Kiválóan használható nyíltvízi merüléseken, jég alatt, roncsmerülések alkalmával, vagy egy relaxáló zátony melletti merülésen 15 méteres mélységben. Igazából lehetetlen összehasonlítani bármely más rendszerrel, ugyanis nem létezik “másik rendszer”. Nem létezik mégegy ennyire kidolgozott, koncepcionálisan megalkotott és extrém körülmények között is nagy számban tesztelt rendszer. Mi nem mondjuk azt, hogy a mi rendszerünk tökéletes, csak azt, hogy jelenleg nem létezik ennél jobb. Persze nem kizárt, hogy egy nap valaki kitalál egy jobbat, de addig is ezt használjuk.

Kedves természetbarát Társaim,

Ha netán arra a nemes és hálás vállalkozásra adnátok fejetek, hogy a vízi világ csodáit is szívesen szemügyre vennétek, akkor ajánlom figyelmetekbe az alábbi irományom:

Hol is kezdjem… talán ott, hogy aki ismer engem, az tudja, hogy igazán vízi lénynek születtem, viszont elég fázós vagyok, ami sokszor visszatart a pancsolástól és az úszkálástól.

A másik oldalam viszont szereti a kihívásokat és imád felfedezőt játszani. Azaz teljesen észszerű döntésnek tűnt, hogy a családom férfitagjai után (akik PADI képzési rendszerben tanultak) én is búvárkodásra adjam a fejem.

Hosszas keresgélés után találtam rá a GUE (Global Underwater Explorers) képzési rendszerére, ami számomra a legmegfelelőbb választásnak tűnt, hiszen azokat az alapelveket foglalja magába, melyek szerintem elengedhetetlenek. Ilyen többek között a természetvédelem, a biztos alapok elsajátítása, az egészséges életmód, a csapategység és nem utolsó sorban a megfelelő erőnlét. A szervezetet 1998-ban alapították környezetvédők, felfedezők és oktatók, azért, hogy javítsanak a víz alatti képzések minőségén. A GUE törekszik rá, hogy globálisan használható merülési és képzési szabványokat fejlesztsen ki, valamint hozzáértő búvárokból, oktatókból és kutatókból álló nemzetközi bázis kiépítsen ki. Emellett támogatja a kutatási, felfedezési, környezetvédelmi kezdeményezéseket is.

Így döntöttem igen, én ezt szeretném. Az oktatóm Szilágyi Zsolt volt, akinek előéletével teljesen tisztában voltam. Emlékeztem a 2001-es balesetére, amikor mintegy 120 órát töltött az Aggteleki Nemzeti Park (ANP) területén lévő Rákóczi-barlang fogságában. Bár többen megbélyegezték az “Esztrámosi Rém” névvel, de kérdezem én: Hát nem a saját hibáiból tanul az ember a legjobban! Szerintem a mondás igaz, Szilágyi Zsolt személye pedig méltó példa. Hiszen 2001 után igazán belevetette magát a csorba kiküszöbölésébe, és minden tanfolyamot elvégzett, amit csak tudott, a témát teljesen körbejárta, és elsajátította.

„Garantálni tudom neked, hogy szakmai szempontból nem hiszem, hogy kifogást lehetne találni a Szilágyi Zsolt tevékenységében, függetlenül attól, hogy a múltban hibázott. Sokat merültem vele is, illetve tanítványaival is, minden túlzás nélkül állíthatom, hogy jó vele/velük merülni… Ami pedig a Szilágyi Zsolt “kutatásait” illeti, tudomásom szerint több járatban járt először a Molnár János barlangban, illetve a jelenleg legmélyebb merülést is Ő (és a merülőtársa) hajtotta végre a barlangban. Hát ennyi. Egyszóval az “Esztrámosi rém”-től a jelenlegi Szilágyi Zsolt akármilyen szintű oktatóig, azért eltelt némi idő, és történt némi változás. A Te hozzáállásoddal minden repülőbalesetnél szidhatnánk a Wright fivéreket, mert annakidején neki fogtak repülni.” (Gyurka Zsolt, 2007. 12. 07)

Szóval vígan jelenthetem én kipróbáltam, teljesen meg vagyok elégedve, szerintem kitűnő oktató, nagyon is ad a biztonságra, és legfőképpen ért ahhoz, amit csinál, azaz semmi negatívumot nem tudnék felhozni ellene. Élvezhető, interaktív, precíz, humorral fűszerezett elméleti órák, még precízebb gyakorlati merülések, szárazon is elpróbált feladatok jellemzik oktatási stílusát.

A tanfolyamról részletesebben:

A csoportunk 5 főből állt, amiben megosztottsága szerint 2 nő és 3 férfi, korban 26-45 éves korig teljesen vegyesen voltunk jelen. A tanfolyamra a kiscsoportos foglalkozás volt a jellemző. Az elméleti órákon közösen vettünk részt, míg a gyakorlaton párokat alkottunk. A tanfolyamra a jól szervezettség volt jellemző, hiszen az elméleti órákhoz megkaptuk a kinyomtatott anyagot, az órák végén pedig összefoglaló kérdésekkel vettük át a tanultakat.

941128_509432245791067_1701285650_n

A gyakorlati védett vízi (azaz medencés) merüléseket az Aqua Worldben hajtottuk végre, ami nagyszerű volt, amellett, hogy nagyon  szép környezetben tölthettünk ezeket a napokat, szerencsémre a víz is kellemes, pedig én aztán nagyon tudok fázni. A felszerelésről az oktatónk mindvégig gondoskodott, sosem volt gond, és a legjobb minőségű termékekkel felszerelkezve kezdhetünk neki a kalandunknak. A szemináriumokon megismerkedtünk a GUE rendszerével, a búvárkodás történetével, a gáztörvényekkel, a gázok és a nyomás fiziológiai hatásaival, valamint a biztonságos merülés feltételeivel és alapjaival. Emellett a merüléseken megismerkedtünk a felszerelésünkkel, megtanultuk, hogyan kell összeszerelni azokat. Az uszodai foglalkozásokon különböző feladatokat oldottunk meg a víz alatt, hogy az éles merüléseken már a begyakorolt módszereket gondolkodás nélkül legyünk képesek megoldani. Ilyen volt többek között a levegő-megosztásos merülés (S-drill), a palack merülés közbeni zárása és újra nyitása, görcsoldási technikák, stb. A gyakorlati képzésen az oktatónk, Szilágyi Zsolt mellett, számíthattunk Kuti-Nagy Kata segítségére és odafigyelésére is, akit szintén nagyon megszerettünk ez alatt a 3 hónap alatt. A GUE oktatási rendszerben nagy hangsúlyt fektetnek a megfelelő erőnlétre és az egészséges életmódra, ezért az első merülésen erőnléti felmérésnek kellett megfelelnünk, ami 270 m megállás nélküli úszásból és 15 m egylevegős víz alatti úszásból állt.

Training

A vizsgánkat egy hétvégén, 2 nap alatt tettük le. Az első napon, Tatán a forrásvízi tavakban merültünk. Hát nem találtunk szavakat, gyönyörű környezet, kristálytiszta víz egy természetvédelmi területen, a régi Eszterházy birtokon. A víz 20-22oC-os volt, ami a forrás miatt télen-nyáron jellemző. Nagyon látványos helyszín, ahol nincs nagy mélység, de pont ezért vigyázni kell az aljzatra, azaz elég fontos az uszonyozásra való odafigyelés, amit már a medencében elsajátítani igyekeztünk, vagyis kihívás a javából. Nekem nagyon tetszett, szerettem.

1044597_538850179515940_1283160431_n

A második nap a gyáli bányató következett, ami teljesen más körülményeket ígért, hiszen itt azért van mélység, azaz a víz is jóval hidegebb, szabályosan érezhető volt a 7 m-nél a hőhatár, a víz hőmérséklete legalább 7 fokot esett hirtelen. Na itt, azért 10-12 m-es mélységben már lehetett fázni az 5 mm-es neoprén ruhában. A látótávolság 1 m-es volt körülbelül, így a vezetőkötél mellett, merülőtárssal összekapaszkodva úszkáltunk és oldottunk meg feladatokat (mint pl. a bójalövést). A merülés végeztével megkaptuk a vizsga tesztlapját, hozzáfűzném, mint személyes megjegyzést, aki odafigyelt az órákon, és egyszer-kétszer átolvasta az anyagot, annak ez nem jelenthet problémát.

Mind az elméleti, mind a gyakorlati foglalkozásokról, mind a vizsgáról elmondhatom, hogy hasznosan és nagyon jó hangulatban teltek.

Amikor megjött a GUE-től a merülési engedélyem, rettentő boldog voltam, emellett természetesen büszkeséggel töltött el, hiszen nem sokan tudhatnak ilyen hobbit magukénak. Ami talán a legnagyobb elismerés az GUE oktatási rendszerének az, az egy hónappal későbbi első tőlük független merülésem, hiszen a merülőtársam egy több mint 1000 merüléssel rendelkező ipari búvár volt Horvátországban, aki kicsit szkeptikusan bár, de szívesen vitt el engem, a kis kezdőt az első tengeri merülésére. A merülés alatt sajnos az egyenlítéssel akadt némi problémám (az azt megelőző héten betegeskedtem kicsit), a fülem nem volt hajlandó többszöri próbálkozás után sem kipattanni, és iszonyatos fajdalmaim voltak. Kézjelekkel elmutogattam neki, hogy fáj, úgyhogy feljebb megyek és igyekszem ott megoldani a problémám, de menjünk nyugodtan tovább. Talán a legnagyobb dicséret volt, amit a felszínre érkezéskor kaptam tőle, a következőket mondta:

Nagyon szépen uszonyozom, szép béka, egyenes testtartással (1. GUE követelmény – pipa)

Szépen lebegek, egyhelyben maradok (2. GUE követelmény – pipa)

Nem sikerült kiegyenlítenem a nyomást, azaz fajdalmaim voltak, mégsem úszkáltam össze-vissza, nem próbáltam a felszínre úszni, nyomát sem látta pániknak, sőt gondolkoztam és tettem, amit kellett. Meglepte, azt mondta ez kb. a 10. merülés után lesz ennyire zökkenőmentesen egyértelmű. (GUE tanács: Gondolkozz, ne pánikolj!)

Ami megdöbbentette, tudok hátrafelé úszni, jobban, mint ő. ☺ (GUE ajánlat: Nem árt, ha megtanulsz hátrafelé úszni, a jó lebegéshez elengedhetetlen, sőt sokszor könnyebb, és gyorsabb, mint megfordulni.)

Ekkor vált számomra biztossá és beigazolttá, hogy nem tévedtem, amikor ezt a rendszert választottam. Egyszerűen csak büszke voltam magamra és, hogy ilyen dicséretet kaptam.

Szóval részemről köszönet Szilágyi Zsoltnak, hogy megismertette velünk ezt a sportot, hobbit, vagy életformát nem is tudom, hogy nevezzem, de mindenképpen számolhat majd velem a továbbképzéseken is, ezt mindenképpen megígérhetem, mert én teljesen beleszerelmesedtem a buborékok játékába.

És összegezve nektek, drága mélyvízi élővilág után érdeklődő olvasók, ha megvan bennetek a kedv, és tényleg kalandként szeretnétek megélni a víz alatti felfedezéseket, akkor legyetek maximalisták, törekedjetek a profizmusra mind saját, mind társaitok, mind a környezet szempontjából. Szerintem a Global Underwater Explorers képzési rendszerével és csapatával elégedettek lesztek. Abban meg csak reménykedhetek, hogy egyszer a jövőben egy merülés során, majd találkozhatok veletek, akiket e pár sor, búvárkodásra ihletet.

Üdvözlettel: Balogh Enikő

Sok sikert Nektek is!

Idén tavasszal felhívott Ricardo Constantino GUE oktató barátom Portugáliából, hogy lenne-e kedvem csatlakozni egy barlangi búvár expedícióhoz. A hely nem túl könnyű, mivel kötélen kell ereszkedni kb 100 métert a vízhez, és a nehéz logisztika miatt újralégzővel kellene merülni. Természetesen azon nyomban igent mondtam egy ilyen izgalmas merülésre. Hónapokon keresztül egyeztettünk az időpont, gázok, merülési tervek, felszerelés, stb tekintetében, és szeptemberre minden készen állt. A Portugál Barlangi Szövetség szervezésében történt az egész akció, akik nagyon sok támogatást nyújtottak nekünk búvároknak, személyi és tárgyi értelemben egyaránt.

Az expedíció célja a Mira de Aire nevű településen lévő Moinhos Velhos-barlang és egy ettől nem messze lévő másik barlanggal való összeköttetés megtalálása, továbbá térkép készítése a víz alatti járatokról és újabb járatok felkutatása volt.

Eleinte minden rendben és tervszerűen zajlott. Telepítettük a biztonsági felszereléseket, és elkezdődhetett a munka. Közel 400 méternyi járatot sikerült feltérképezni, köztük ezeddig ismeretlen részeket. Viszont ekkor – nem derült égből – elkezdett esni az eső. Először csak kb 1,5 métert emelkedett a vízszint, ami okozott némi problémát a lenti bázisunk hatékony működtetésében, de még a kezelhető kategóriában maradt. Az igazi probléma akkor kezdődött, amikor a vízbemeneteli ponthoz képest kb 60 méterrel magasabban fekvő vízszintes járatok elkezdtek megtelni vízzel, ami akadályozta a merülőhelyhez való eljutást. Nevetséges, ha az ember azért nem tud merülni, mert a víz elzárja a merülőhelyhez vezető utat. De a tervezéskor számítottunk erre a lehetőségre is, ezért üzembe helyeztünk egy szivattyút.

Addig is, amíg az szorgalmasan dolgozott, mi megmerültünk szimplán kedvtelési célból másik két, a közelben lévő barlangot, az Alviela és Almonda nevezetűeket. Már-már úgy látszott, hogy át tudunk jutni a kritikus barlangszakaszon, amikor a szivattyú felmondta a szolgálatot. Ez teljesen tönkretette minden további reményünket a merülésre. Ráadásul aggódhattunk a lent rekedt felszereléseinkért is, amelyet a mai napig sem sikerült kihozni onnan. Remélhetőleg azért az ősz folyamán lesz még lehetőség a lejutásra. Mindezek azonban nem szegték kedvünket, mivel jövőre újra visszatérünk és folytatjuk.

A kedvtelési búvárkodást űzök körében feltünően sok a dohányos. Még azok a búvárok is, akik tudatában vannak a dohányzás – mára már minden kétséget kizáróan – kedvezőtlen hosszú távú élettani hatásainak, sem kapcsolják össze a búvárbaleseteiket káros szokásukkal. Nagy hiba!

Az olyan dekompressziós baleseteknél, ahol minden szabály be van tartva és az emelkedési sebesség is megfelelő, de mégis balesettel végződik, a dohányzás kulcsszerepet játszik.

Hosszasan lehet sorolni, hogy a dohányzás miként csökkenti a gázcserét a szervezetben és miként okozhat dekompressziós betegséget. Nézzünk a legnyilvánvalóbb okokat.

Minden merülés dekompressziós merülés, és főleg a tüdő buborékszűrő képességén múlik, hogy nem minden merülés végződik klinikai értelemben dekompressziós betegséggel. Mivel a tüdő közvetlenül károsodik a dohányzás miatt, csökken a buborékszűrő képessége, ezáltal növekszik a dekompressziós betegség kockázata.

A nikotin jelentős összehúzódást okoz a hajszálerek falaiban, ami által csökken a vér áramlása, ezzel veszélyeztetve a semleges gázok kiürülését az általuk jelentősen átszőtt területeken. A nikotin továbbá elősegíti a vérlemezkék összeállását, azaz a vérrög-képződést, ami szintén csökkenti a test képességét a semleges gázoktól való megszabadulástól.

A dohányzás növeli a vörösvérsejtek számát, ami első hallásra még kedvező is lehet, csak az a baj vele, hogy besűrűsíti a vért, amely tovább nehezíti az áramlást a hajszálerekben.

A szén-monoxid gátolja a oxigén eljutását a szövetekhez, mivel 250-szer könnyebben kapcsolódik a vér fő oxigénszállítójához, a hemoglobinhoz. Egy dohányos vérében a hemoglobin 15 százalékát szénmonoxid köti le, és ez a lecsökkent oxigénszint szintén hozzájárul a vörösvérsejtek számának növekedéséhez.

A rendszeres dohányzóktól a merülések alatt kényszerűen megvonódik a függést okozó nikotin. Ez teljesítmény-csökkenést, memória-gyengülést, zavartságot, ingerlékenységet, és megnövekedett reakcióidőt okoz egy olyan környezetben, ahol még az egyszerű döntéseknek is élet vagy halál lehet a következménye. Gondolkozzunk el azon a kérdésen, hogy szívesen merülnénk-e dohányos búvárral? Miként számíthatunk rá egy esetleges vészhelyzetben, amikor növekszik a légzésszám, pulzus, és a szövetek (pl. izmok) igényelnék a több oxigént? Miközben növekszik a gáz-fogyasztás, ami szén-dioxid szint növekedést eredményez a szervezetben (a szén-dioxid 20-szor narkotikusabb gáz, mint a nitrogén), és ezzel a lecsökkent mentális és fizikai teljesítő-képességgel kell megoldania egy vészhelyzetet?

Nem kérhetem azt, hogy minden dohányzó búvár azonnal hagyjon fel a dohányzással, és csak remélhetem, hogy átgondolja a leírakat amikor a következő szálhoz nyúl, vagy ha olyan búvárral merül, aki dohányzik, hiszen a dohányzás okozta baleseteknél az a legszomorúbb, hogy teljességgel megelőzhetőek lennének.

Úgy vélem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy a könnyűbúvárkodás felszerelés-igényes tevékenység. Hosszasan lehetne vitatkozni azon, hogy melyik a jobb nyomáscsökkentő vagy, hogy melyik a jobb kiegyenlítő térfogat. Nem célom ez, viszont a különbőző gyártóktól származó felszerelések kérdéskörén túl érdekes lehet, hogy ki milyen összeállításban (konfigurációban) használja azokat.

Már jó régen a vezető kutató-, és felfedező-búvárok felismerték, hogy a különböző felszerelésekből adódó zavar, vagy a nem-ismerésből adódó lassabb reagálás a vészhelyzetekre egy olyan elfogadhatatlan kockázat, amely teljességgel megelőzhető. Azt a szabványosított felszerelést, amelyet mi a GUE-nál használunk, gyakran nevezik “technikai” felszerelésnek, mivel a technikai búvárközösségek ismerték fel leghamarabb az előnyeit, de sokkal hasznosabb lehet az olyan búvárok számára, akik még csak kevés tapasztalattal bírnak.

Ennek a felszerelés-konfigurációnak az alapjait a floridai Woodville Karst Plain Project (WKPP) tagjai tették le még a 80-as évek elején, nevezetesen Bill Gavin és Bill “Hogarth” Main. Ők voltak azok, akik az észak-floridai mély és hosszú barlangok kutatása során összegyűlt tapasztalatra támaszkodva alakították ki a kezdetben “Hogarthian” konfigurációnak hívott felszerelést. Bill Gavin neve is ismerősen csenghet azok körében akik vízalatti vontatót (szkútert) használnak, mivel a ma használt torpedó típusú vontatók közös őse a Gavin-szkúter.

Közel két évtized, több ezer merült óra a mély és hosszú baralngokban természetesen módosításokat, kiegészítéseket eredményezett, apránként tökéletesítve a rendszert, amely később “Doing it Right” vagy röviden DIR konfigurációként ment át a köztudatba. A DIR-es felszerelés egy letisztult, áramvonalas és minimalizmusra törekvő kialakítást képvisel. A GUE alapítói között szép számmal találhatunk WKPP-s tagokat, ezért a szervezet megalakulásakor (1998-ban) az egyik cél az volt, hogy ezt az összeállítást népszerűsítsék. A 2000-es évek során nagyon sokan próbálták meg kisajátítani a nevet maguknak, a nemzetközi internetes fórumok tele voltak DIR-es gurukkal és parázs viták zajlottak, ki is az igazi DIR-es, és idővel kezdett az egésznek egy picit keserű mellékíze lenni. Az óriási viták közepette valahogy elfeljtődött, hogy a DIR nem csak egy felszerelés-konfiguráció, hanem annál sokkal több, egyfajta búvárstílus, amely minden elemében a biztonságra, hatékonyságra és kényelemre törekszik.

A GUE-nál tovább fejlesztették a rendszert, amit mi GUE stílusú merülési filozófiának hívunk, és jóval túlmutat a DIR-es rendszeren. Az egyes elemek úgy lettek kialakítva, hogy tökéletes összhangban működjenek közre a többi résszel. Nagyon óvatosan kell bánni a változtatásokkal, mivel egy apró változtatás a rendszer egy teljesen más pontján eredményezhet problémát. Ennek a rendszernek a következők az elemei:

Egységes csapat

Merülésre való felkészülés

GUE stílusú felszerelés-konfiguráció

Folyt. köv.

Számtalan búvártúrán vettem már részt. Biztos meg van annak is a varázsa, ha az ember korán kel, pakol, gyors reggeli, buszozás a merülőhelyre, lökdösődés a gázolajszagú kikötőben a tűző napon, bepakolás a hajóra, felszerelés előkészítése a merülésre, és mindez ellenkező sorrendben este. Talán maradi vagyok, de én azért ennél kényelmesebb nyaralásra vágyom. Léteznek ennél relaxálóbb búvártúrák is, erre az egyik legjobb példa a szafarizás.

Reggel az ember kisétál a kabinjából az összerakott felszereléséhez, merül egyett, majd nekiáll kényelmesen reggelizni, relaxál egy kicsit és merül mégegyet. Ezt követően az ebéd köti le a figyelmét és a délutáni ejtőzés, meg egy újabb merülés. Az esti merülés után az étkezés újabb, már-már szinte elviselhetetlen tortúrája következik a vacsorával, valamint a nap végén a fárasztó munka utáni jól megérdemelt pihenés. Nem hiába, hiszen fárasztó dolog a búvárkodás.

A napi három-négy merülés azért felvet olyan kérdéseket, amelyeket érdemes talán végiggondolni. Az első ilyen, hogy milyen gázokat is lélegezzünk a merülések alatt. A napi kihajózós búvárokhoz képest a levegővel merülő szafarizó búvárok sokkal több nitrogént halmoznak fel a szervezetükben és előfordul, hogy a harmadik, negyedik nap környékén, már egy könnyü kis merülés után is vakaróznak a búvárok a dekompressziós betegség enyhe tüneteként. Manapság már egyáltalán nem ritka, hogy a szafarihajók 32-es nitroxot is kínálnak a búvároknak, ezért én csak eleve olyan hajókra megyek, ahol ez a lehetőség elérhető, amúgy meg a 0-30 méteres tartományban ez a szabványosított gáz a GUE-nál. Nem ritkaság már az olyan szafarihajó sem, amelyek kifejezetten technikai búvárokra szakosodott és technikai felszereléseken túl bármilyen gázt képesek előállítani. Persze mielőtt technikai merüléses túrát tervezünk egy szafarihajóra érdemes előtte tájékozódni, hogy a szafarihajó üzemeltetője ugyanazt érti technikai merülésen, mint mi, és a felszerelésekről alkotott képe hasonlít-e a miénkhez. Például ne a hajón szembesüljünk azzal, hogy a hajó személyzete az acélpalackokat kiválóan alkalmasnak tartja stage palacknak.

Érdekes jelenség, hogy a hajók személyzete rendszeresen belógat 5-10 méteres mélységbe egy nyomáscsökkentővel felszerelt “vészhelyzeti” palackot. A probléma ezzel csak az, hogy a palack jelenléte a búvárokat figyelmetlenné teszi, mivel kevésbé figyelnek a saját gázkészleteikre, mert beépül a gondolkodásukba, hogy ha többet fogyasztanak, akkor majd a vészhelyzeti palack úgy is segít.

Másik nagyon fontos szempont a test hidratáltságának fenntartása. A meleg szél, a hőség, a kabinok légkondicionálói sokkal intenzívebben vonják el a testtől a folyadékot, mint normálisan, ezért a folyadék pótlása kiemelt fontosságú a dekompressziós betegség megelőzésében. Jellemzően a búvárhajók bőséges készletekkel rendelkeznek folyadékkal, tehát ez nem lehet probléma.

A legtöbb búvárhajó saját merülésvezetőket alkalmaz a merülések vezetésére, amely szintén felesleges konfliktushelyzeteket teremthet. Ezek a merülésvezetők jellemzően még csak nem is hallottak a GUE által alkalmazott merülési profilokról, minimum dekompressziós eljárásokról és okozhat némi feszültséget, ha a búvár nem követi birkaként a merülésvezetőjét. A megoldás erre az lehet, ha az ember rögtön a túra elején illedelmesen leül a merülésvezetővel beszélgetni az általunk alkalmazott eljárásokról valamint, hogy megcsillogtatja készségeit a bemutatkozó merülésen, ami ezer szónál is többet jelenthet. A merülésvezetők elég hamar le fogják venni, hogy képzett búvárokkal van dolguk, és hagyják az ember a saját társaságukkal külön merülni.

A saját tapasztalatom az, hogy egy-két nap után a nem GUE búvárok elkezdenek érdeklődni, kérdezősködni a felszerelésről, a lebegésről, testtartásról, stb és ez kiváló alkalom, hogy jó nagykövetei legyünk a GUE-nak, hiszen így testközelből láthatják az általunk alkalmazott módszerek hatékonyságát. A legfontosabb ezeken a beszélgetéseken, hogy az ember kedves és szerény legyen.

Úgy vélem, hogy a szafarihajós túrák élvezetes és kényelmes lehetőséget biztosítanak a merülésekre, és aki egyszer is kipróbálta, biztos, hogy vissza akar térni.