Több, mint 100 évvel ezelőtt J.S. Haldane kifejlesztette az első dekompressziós modellt, amely nagyon sokáig volt használatban. A modell a következő elgondolásokon alapult:

  • A gázok elnyelődése és kiürülése a szövetekben exponenciálisan történik
  • A különböző szöveteknek különböző szaturációs rátája van
  • A dekompressziónak be kell következnie, ha a környezeti nyomás lecsökken
  • A gázfeszültség nem haladhatja meg a környezeti nyomás kb kétszeresét

A modellt jó hatvan évvel később R. Workmann fejlesztette tovább, majd később A. Bühlmann finomtott rajta. Az e modell alapján készült táblázatok közös jellemzője, hogy a dekompressziós megállókat viszonylag sekély mélységekbe helyezik, hogy minél hamarabb megkezdődhessen a gázok kiürülése.

A 80-as években Richard Pyle kezdett el mély megállókat (deep stops) alkalmazni merülései során, hogy kiürítse az általa a mélyben fogott halak úszóhólyagjait. Az ilyen merüléseket követően jóval kevésbé tapasztalt fáradtságot és rossz közérzetet, mint amikor nem fogott halat. Pyle 2-3 perces megállókat iktatott be a maximális mélysége és az első dekompressziós megálló közé kb félútra és ha szükséges volt, megismételte az előző mély megálló és az első dekompressziós megálló között. Ezeket a megállókat ő “deep stop”-oknak, azaz mély megállóknak nevezte el. E gyakorlat elég hamar népszerűvé vált, főként a technikai búvárok közösségében olyannyira, hogy több búvákomputerben is megjelent beállítható lehetőségként. A tudósok is ringbe szálltak, elkezdték tesztelni az ötletet, és természetesen akadt bőven tanulmány, amely alátámasztotta helyességét. A tudományos magyarázat az, hogy a szöveteinkben lévő gázok a merülés megkezdésekor összenyomódnak, majd emelkedéskor az eredeti méretükre tágulnak. Ez így is van, ha a merülés rövid. Viszont hosszabb fenékidő esetén az összezsugorodott buborék szép lassan az eredeti (felszíni) méretére hízik, így emelkedéskor jóval nagyobb lesz, mint kezdetkor. Ebből az következik, hogy a mély megálló beiktatása előnyös lehet a buborékfejlődés kordában tartása érdekében.

De az elmélet helyességéhez megállapításához először is azt kell tisztázni, hogy mi számít “mély”-nek. Mitől lesz a mély megálló mély? A válasz egyszerű: attól, hogy mélyebben van, mint az általánosan javasolt megállók. Ebből viszont az következik, hogy ha a mély megálló működik, akkor az eredetileg használt modell hibás. Természetesen senki sem szeretne hibás modell alapján merülni. Sokkal inkább szeretnénk olyan modellt használni, mely “optimális” mélységbe teszi a megállókat és nem számít, hogy az a mélyben vagy a sekélyben van. Másodszor azt kell megvizsgálni, hogy mi számít rövid vagy hosszú merülésnek. A lemegyünk és rögtön jövünk is fel típúsú merüléseket lehet rövidnek hívni és a teljes szaturációs merüléseket pedig lehet hosszúnak. De mi van a kettő között? Itt jegyezném meg, hogy Pyle a 2 óra fenékidőt rövid merülésként határozta meg. Ebből az következik, hogy a Pyle által leírt, mélyben tartott rövid megállók nem mások, mint a hagyományos dekompressziós görbék alsó farkincái. Ennek fényében viszont a mély megállók már sokkal inkább emlékeztetnek a VPM (Varying Permeability Model) és RGBM (Reduced Gradient Bubble Model) modellek által leírt dekompressziós görbék alsó szakaszához.

A fentiek alapján a következők állapíthatók meg: a hétköznapi, kedvtelési célból végrehajtott mély technikai merüléseken, amelyeknél a 2 óra fenékidő már extrémnek számít, nem hosszúak. Ezért az általánosan javasolt megállókhoz képest mélyebben kezdett dekompressziós megállók alatt csak további beoldódás történik és nem gáz-kiürülés, ezért a megálló tartása felesleges, sőt a kívánt céllal ellentétes hatású. 2 órát meghaladó fenékidő esetén indokolt lehet a használata, de ezeket a manapság elterjedt VPM és RGBM modellek amúgy is javasolják.

Befejezésként idézném Pyle ajánlását: Ha úgy döntesz, hogy követed a javaslatomat és beiktatsz mélyebb biztonsági megállókat a merüléseiden akkor az jó. Ha úgy döntesz, hogy követed a komputered által generált dekompressziós profilt, akkor az is rendben van. De bármelyiket is választod, teljes mértékben te vagy a felelős magadért, bármi is történjen veled a víz alatt. Az ég szerelmére – szárazföldi emlős vagy, először is semmi keresnivalód a víz alatt! Ha nem tudod vállalni ezt a felelősséget, akkor inkább be se menj a vízbe!  

A legtöbb oktatási rendszer a kedvtelési búvárkodás fogalmát a következő paraméterrekkel határozza meg: olyan merülés, amelyen a mélység legfeljebb 40 méteres, és a felszín gázváltás nélkül, közvetlen emelkedéssel elérhető. A technikai búvárkodás minden olyan merülés, amely e paramétereken túl van, azaz nagyobb mélységű, hosszabb fenékidejű és ezért kötelező megálló szükséges, vagy zárt térben történik esetleg az előzőek valamilyen kombinációja.

A kedvtelési búvárkodás viszonylag hosszú történelemmel rendelkezik, mivel az első kedvtelési búvárok már az 1950-es években megjelentek és az 1980-as évekre komoly iparággá nőtte ki magát. Erre az időre tehető a technikai búvárkodás megjelenése. A kezdeti időkben a nitrox használata még a sötét tudományok közé tartozott (csak érdekességképp: még 2008-ban is találkoztam olyan horvátországi búvárbázissal ahol keresztet vetettek, amikor nitroxot kértem és rögtön woodoo-val vádoltak).

A kezdeti idők óta a technikai búvárkodás hatalmas fejlődésen ment keresztül. Például a mélyebb merüléseken megszokott látvány volt a kedvtelési felszerelések módosítgatásai és toldozgatásai-foltozgatásai. Ehelyett ma már szinte egységes felszereléseket láthatunk a mélymerüléseken, amely nagy mértékben köszönhető a WKPP és GUE szervezeteknek. Manapság szinte nincs olyan búvárkodással foglalkozó médium, amely legalább egy kicsit ne foglalkozna ezzel a témával valamilyen formában. De ahhoz, hogy belefogjunk ebbe a tevékenységbe érdemes átgondolni néhány dolgot.

1. Véleményem szerint a technikai búvárkodás legfontosabb aspektusa a helyes motiváció. Például jó indok lehet, ha valakit nagyon érdekelnek a roncsok, és ezért előbb-utóbb kénytelen mélyebbre merülni vagy hosszabb ideig maradni, hogy megcsodálhassa érdeklődése tárgyait. Az ego, büszkeség, vagy csak a nagyobb kihívás keresése számomra nem jelent elegendő okot, csak több kiadást és nagyobb kockázatot.

2. A technikai búvárkodás költséges tevékenység. Ha valaki csak a forintokat számolgatja mikor felszerelést vásárol, gázt töltet vagy képzést választ, az ne is kezdjen bele ebbe, mert ez csak a biztonság rovására fog menni. A felszerelés legyen jó minőségű és legyen hozzá használati tapasztalat. Az olyan felszerelésre, mely valamilyen sufni-tuning műhelyben készül, évi 10-15 darabos szériában, nem feltétlenül bíznám az életem egy komoly merülésen. Az utóbbi évtizedekben a búváripar sajnos a minél gyorsabb és olcsóbb tanfolyamok irányába mozdult el, amelyek csak minimális követelményeket tartalmaznak. Ahhoz, hogy az oktatók versenyben maradhassanak kénytelenek egyre alacsonyabb összegeket kérni, ami egyben alacsonyabb színvonalat is jelent. Az olyan oktatók, akik hosszú évekig képezték magukat mind búvárként, mind oktatóként, és megfelelő gyakorlattal rendelkeznek, nem feltétlen fogják magukat fillérekért kiárusítani.

3. Remélem senkit sem ér meglepetésként, ha azt mondom, hogy a biztonságos technikai búvárkodáshoz merülési tapasztalat és precíz készségek szükségesek. Jó lebegőképesség, helyes testtartás, figyelem a környezetre, stresszkezelő képesség, jó fizikai állóképesség, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Ezek nélkül csak egy vízalatti tánchoz fog hasonlítani, ahogy pörög és forog a búvár az egész merülés alatt. A tapasztalatot nem lehet rövid idő alatt megszerezni, még ha sokat is merül az ember. Ehhez évekre van szükség, hogy a tudás leülepedjen és beépüljön a készségekbe. Természetesen nem létezik olyan tanfolyam, amely ilyet tudna adni, csak olyan amely meg tudja mutatni az utat az önálló tapasztalatszerzéshez.

4. Első ránézésre az oktatóválasztás elég bonyolultnak tűnhet. Elsőként talán nézzük meg, hogy az oktató mióta merül azon a szinten, amit tanítani szeretne, mivel a technikai búvárkodás nem olyan dolog, amely 2-3 évnyi tapasztalattal már tanítható lenne. Másodszor nézzük meg, hogy milyen okatási tapasztalattal rendelkezik az oktató. Az oktatási rendszerek mindenhol több-kevesebb oktatási tapasztalatot írnak elő a technikai oktatóvá váláshoz. A tanulókkal való bánásmód, az oktatói kvalitások könnyebben fejleszthetők kedvtelési tanfolyamokon, ezért a túl gyors oktatói karrier mindenképp elgondolkodtató. Harmadszor, milyen gyakran merül az oktató azon a szinten amit tanítani akar? A csak tanolyamokon merülő oktató honnan szerzi merülési tapasztalatát?

5. A képzési helyszín és időtartam szintén megfontolás tárgya lehet. Csak uszodai képzéssel nem lehet technikai búvárrá válni. Fontos, hogy a tanulók tényleges merülési tapasztalatot gyűjtsenek olyan környezetben, amelyekre a kártyájuk jogosítani fogja őket. A hosszú ideig – hónapokig vagy akár évekig – elnyúló képzések nem hatékonyak. Ha két merülés között hetek telnek el, akkor sem a tanuló sem az oktató nem fog emlékezni, hogy melyek azok a területek, amelyeket fejleszteni kellene.

A fentiek átgondolása, kérdések megválaszolása remélem seíteni fogja azokat a kedvtelési búvárokat, akik kacérkodnak a technikai búvárkodás gondolatával. Érdemes-e egyáltalán belevágni és ha igen, milyen módon tegye azt.

Emlékszem, még 2003 tavaszán történt, hogy Tibor barátunk odajött hozzánk, hogy a figyelmünkbe ajánlja egy német oktató tanfolyamát. Annyit mondott róla, hogy van egy jó oktató, aki eljönne Budapestre pár napra, jól kiosztana minket és ezért még egy rakás pénzt is elkérne, csak úgy, a jellemünk fejlődése érdekében.

Bár az ötlet első hallásra nem villanyozott fel, sőt még másodikra sem, de azért csak kötélnek álltunk és novemberben el is jött hozzánk Achim “guru”. Tizenketten jelentkeztünk a tanfolyamra, mind a technikai búvárkodás iránt érdeklődő, tapasztalt búvárok, a legalacsonyabb végzettségű is divemaster volt. A bemutatkozáskor vált világossá számunkra, hogy mi valójában egy GUE tanfolyamon ülünk egy igazi GUE oktatóval.

2003-ban a DIR filozófia még épp, hogy csak betört Magyarországra, és mi is főleg az internetről szereztük az információkat róla. Bár a GUE nem volt számunkra ismeretlen szervezet, de azaddig csak egy távoli, megfoghatatlan, misztikus, félistenekből álló csoportként vizionáltuk őket, annak ellenére, hogy 2003-ban még csak 5 évesek voltak. Tibor – aki kiválóan beszél németül – volt a tolmácsunk, nem győzte fordítani a kérdéseinket, amelyeket záporoztattunk az oktatóra. Csütörtök estétől vasárnap délutánig tartott a tanfolyam. Az elméleti képzéseken kívül szárazgyakorlatokat és merüléseket is végrehajtottunk. A bemutatott felszerelések és használati módjuk teljesen lenyűgözött minket. Megtudtuk, hogy az akkor meglévő saját felszereléseinket miként kellett volna használnunk. A gyakorlatok alapjában véve nem voltak ismeretlenek számunkra, de valahogy mégsem tudtuk olyan könnyed stílusban, helyes testartásban végrehajtani őket, mint ahogy az oktatónk tette. Sajnos sokaknak nem fejeződött be eredményesen a képzés, mert túl sok hiányosságuk került reflektorfénybe és nem tudták azonnal korrigálni azokat.

Számomra az egész tanfolyam egy megvilágosodás-számba ment és szerelem volt első látásra, mely egyébként a mai napig is tart. Rögtön éreztem, hogy ez az az út, amelyen járni szeretnék, és így akarok oktatni. A tanfolyamot követően azonnal elkezdtük a felszereléseinket átállítani “GUE üzemmódba”. Ehhez persze be kellett szereznünk egy-két új játékszert, hogy részt vehessünk a következő GUE képzésen a Tech1 tanfolyamon. De ez már egy másik történet. Szilágyi Zsolt

Azt gondolom, hogy a búvárok többsége nem szereti a hideg vizet. Azon túl, hogy a hideg könnyen el tudja rontani a merülési élményt, és a kihűlés is komoly kockázatot jelent, számolnunk kell még dekompressziós problémákkal is.

A kihűlés (hipotermia) nem csak merülés közben fordulhat elő, hanem a vízben történő várakozás (legyen az szándékos, vagy véletlen) közben, vagy előfordulhat, hogy a búvárhajónak nincs fedett része, és így merülésre menet, vagy jövet hül ki az ember. Ezért nagyon fontos, hogy mindig legyen megfelelő hővédelem, amelyekkel el lehet ezeket a problémákat kerülni és ne töltsünk felesleges időt a vízben, akár merülés előtt, akár utána.

Először is fontos leszögezni, hogy a búvár hőállapota és a környezet hőmérséklete nem mindig függ össze, mivel jeges vízben is lehet jó a hőállapot, és egy kellemes hőmérsékletű vízben is lehet fázni. A hőállapot függ a védőruházattól, a merülés előtti, alatti és utáni tevékenységektől, az adott személy adottságaitól (hidegtűrő képesség, testalkat, testösszetétel, stb.) és a használt felszereléstől. Szerencsére ezeket a búvárok többsége számításba veszi a merülésre való felkészülése során. Azt viszont már jóval ritkábban, hogy a hőmérséklet jelentős hatással van a gázok be- és kioldódására is. Egy merülés, amely biztonságos egy kellemes hőmérsékletű vízben, dekompressziós betegséghez vezethet hideg vízben.

Gyakori tévhit, hogy a búvárkomputerekbe épített szoftverek számításba veszik a hőmérsékletet a dekompressziós értékek meghatározásakor. Ez a legtöbbször nem igaz. Habár kijelzik a hőmérsékletet, de a matematikai modellek már nem veszik figyelembe az értékeket. De ha találkozunk is olyan típusokkal, amelyek figyelembe veszik ezt, még ezek sem tudnak semmit a használó hőállapotáról. Tehát fenntartás nélkül a komputerünkre sose hagyatkozzunk.

A másik probléma, hogy sokan próbálják melegen tartani magukat (meleg helységben vagy a ruhába töltött meleg folyadékkal) a merülés megkezdéséig, hogy a test lehűlése minél később kezdődjön meg. Ezzel viszont növelik a szövetek hőmérsékletét, ami által azok szélesre tárt kapukkal várják a semleges gázokat. Mivel a semleges gázfelvétel maximuma jellemzően a merülés első szakaszában, a mélyebb részeken van, ezért ezzel a tevékenységgel növelik a beoldódott gáz mennyiségét. Majd a merülés előrehaladtával, ahogy a testhőmérséklet csökken, lassul a keringés, különösképp a végtagokban. Így azok a végtagok, amelyek a merülés elején jól feltöltődtek semleges gázokkal, most csapdaként tartják fogva azokat.

Vizsgálatok szerint sokkal hatékonyabb módszer, ha a búvár nem kimelegedve, vagy nem meleg helyről  – de nem fázva – kezdi meg a merülést, mert ilyenkor az erek összehúzodottabbak, így kevesebb gáz tud beoldódni a szövetekbe, mely elővigyázatosság megtérül a merülés végén.

A hideg vízben történő merülés megnöveli a merülés utáni kockázati időt is. Mivel a gázok nem oldódnak ki hatákonyan egyes területekről, ezért a tünetek jelentkezési ideje kitolódik. Egy forró zuhany, vagy egy jó meleg szoba gyors módja lehet a felmelegedésnek, de ne felejtsük el, hogy a gázok oldhatósága fordítottan arányos a hőmérséklettel, azaz minél hidegebb a folyadék, annál több gázt képes megtartani. A merülés után akár 2 órával későbbi forró zuhany könnyen okozhat dekompressziós tüneteket – főleg márványbőrt -, ezért javasolt a lassú, fokozatos felmelegedés.

Hosszú merüléseken egy lehetséges megoldás lehet a szárazruhák alá vehető fűtő-rendszerek. Sokan vélik úgy, hogy a merülés végén használva hatékonyabbá tehetik a dekompressziót. Ez igaz, de legyünk óvatosak! Tervezzük úgy a hővédelmünket és dekompressziónkat, mintha nem is lenne fűtő-rendszerünk, és a fűtést csak extra kényelmi eszköznek használjuk – ne függjünk tőle. Ha így járunk el, a rendszer esetleges meghibásodása esetén sem leszünk gondban.

Nem szeretnék elijeszteni senkit sem a hidegvizes merülésektől, inkább csak nagyobb körültekintésre inteni. Összefoglalásként íme néhány jó tanács:

  • Legyünk ellátva a víz hőmérsékletének és a merülési időnek megfelelő hővédelelemmel
  • Tervezzük merüléseinket konzervatívabbra (sekélyebbre, rövidebbre)
  • Csökkentsük le a vízben tötlött időt, amennyire csak lehetséges
  • Tervezzünk hosszabb dekompressziós/biztonsági megállókat
  • Legyen minimális a merülés utáni aktivitás Legyen lassú és egyenletes a felmelegedés
  • Ne kezdjük túlságosan kimelegedve a merülést
  • Ne függjünk a fűthető rendszerektől

Barlangok tanulmányozása és felmérése a Yucatan-félszigeten Mexikói Barlangkutatási Project (Mexico Cave Exploration Project – MCEP) Projekt jelentés – 2013 December

Most decemberben a MCEP és a CINDAQ (El Centro Investigador del Sistema Aquífero de Quintana Roo) 13 különböző országból hozott össze GUE búvárokat, hogy részt vegyenek a félévenkénti kutatási és felmérési projektben a Karib-tenger partvidékén, a mexikói Quintana Roo -ban.

Ez a mostani alkalom kifejezetten Dr. Eduard Reinhardt (McMaster Egyetem – Kanada) és csapata tudományos kutatásainak támogatására, valamint a GUE és hollandiai kutatók együttműködésében készülő cenote térkép-készítésre koncentrált.

OX BEL HA

A projekt december 9-14. között történt, és az Ox Bel Ha barlangrendszer déli részét érintette. Az Ox Bel Ha -t a világ egyik legnagyobb vízzel kitöltött barlangjaként tartják számon. Hatalmas méretei, változatossága és ősrégi vizei kiemelt helyszínné teszik a barlangi vonatkozású tanulmányokhoz.

ÜLEDÉK

A kamobiánok és likacsosházúak olyan amőbák, amelyek a világ minden pontján megtalálhatók, édes és a sós vizekben egyaránt. Elterjedtek mindenfajta vizes környezetben a mélytengerektől kezdve a tavakon át a mocsarakig. Ezek az organizmusok apró héjat (mikrofosszília) építenek, amelyek kb. homokszem nagyságúak és bőségesen megtalálhatók az üledékben – egy evőkanál méretű mintában gyakran több ezer is. Továbbá nagyon érzékenyek a környezeti változásokra és néhány fajtájuk csak egy adott környezetben tud megélni. Ez teszi őket nagyon hasznossá a régmúlt környezet rekonstruálásában és, hogy ez a környezet miként változott az idők folyamán. Ezért Dr. Reinhardt csapata üledék-szelvényeket vesz, amelyekben tanulmányozza a mikrofossziliák lerakódását, és rekonstruálja az adott környezetben bekövetkezett változásokat. MCEP4_tn Az említett vizsgálatokhoz kapcsolódóan, a részvevők a projekt keretében megmértek 11 üledék keresztmetszetet, 39 üledékcsapdát gyüjtöttek be és helyeztek ki újra, vettek 2 szelvényt és 10 üledékmélység mérést végeztek.

KALCITLEMEZEK

A decemberi tudományos projektben Dr. Reinhardt csapatából Shawn Kovacs PhD-tanuló egy újabb vizsgálatot is elindított. Ez a tanulmány a kalcitképződésre fókuszál. A kalcitlemezek (szokták hívni őket még úszó lemezeknek vagy leopárdpöttyöknek is) nyugalmas vízfelszínek és levegő találkozásánál keletkeznek (barlangi környezetben) és morfológiailag egyedülállóak más kalcit képződményekhez képest: a levegő felé lévő oldala teljesen síma, míg a víz felé lévő másik oldalon fejlett kalcit-kristályok tapadnak meg és növekednek. A Yucatan partközeli karsztos medencéiben a talajvíz gyakran túltelített kalcium-karbonátban (CaCO3), a barlangi atmoszféra pedig alacsony CO2 tartalmú, ezáltal rákényszeríti a talajvizet a gázleadásra és kalcitképzésre a vízfelszínen. Amennyiben valamilyen mozgás keletkezik a vízfelszínen, vagy a kalcitlemezekre ható gravitációs erő meghaladja a víz felületi feszültségét, akkor a lebegő kalcitlemezek elsüllyednek, és részévé válnak az üledékrétegnek. 65 kalcitminta-vételre került sor, különbző barlangok különböző pontjain.

TÁVOLI HELYEK

MCEP1_tnA Quintana Roo karibi partvidékén 16 különböző barlangi helyszín került felkeresésre, beleértve a különlegesZapote cenote-t is, amely a többitől kb. 80 kilométerre északra található. A helyet gyakran hívják Hell’s Bells -nek (Pokol harangjai), utalván az egyedülálló harangformájú képződményekre, melyek 30-40 méteres mélységben találhatók a víznyelőkben. A GUE létrehozott egy csapatot az Amsterdam Egyetemről, hogy többet tudjon meg a karsztablak eme különleges formációiról. A munka térképkészítéssel és 2 mélység- és hőmérséklet szenzor telepítésével kezdődött.

MÉLYSÉG ÉS HŐMÉRSÉKLET

Dr. Chris Werner a WKPP tudományos vezetője először 2001-ben telepített hőmérséklet-mérő szenzorokat az Ox Bel Ha -ba. Az összegyűjtött hőmérsékleti adatbázis nagyban hozzájárult a régió vízbázisának és a barlangjainak általánosan vett jobb megismeréséhez. Az utóbbi években beindult egy “fogadj örökbe egy szenzort” program, hogy folytatódjon a hőmérsékleti adatgyűjtés, amivel a búvárközösséget is sikerült jobban bevonni. A Reefnet és a CINDAQ tud olcsó hőmérsékleti és mélységi szenzorokat adni az érdeklődőknek, akik fontos szerepet játszanak a vízalatti adatok gyűjtésében és terjesztésében. A szenzorok “örökbefogadására” búvárokat, búvárcsoportokat és más érdeklődő magánszemélyeket hívtak meg. December 10-től 13-ig összesen 34 szenzor került begyűjtésre és 32 újra ki lett helyezve az adatok letöltése után. A feljegyzett mélységváltozások különösen érdekesek voltak, mivel a környék a valaha látott legesősebb időszakát élte át, és az adatok megmutatták, hogy néhány cenote-ban több, mint 3 métert emelkedett a vízszint!

PROJEKT RÉSZVEVŐI:

Erik Birkhoff, Chantelle Blanchard, Steve Blanchard, Ivan Borovikov, Tim Chase, Angelica Chimal Teh, Shawn Collins, Maria Constança Duarte Costa Sousa Goncalves, Fred Devos, Peter Gaertner, Heleen Graaw, Osama Gobara, Katalin Kuti-Nagy, Joaquim Hjelm, Sander Jansson, Jan Kleene, Evan Kornacki, Shawn Kovacs, Delfin Machado, Chris Le Maillot, Johannes Lock, Jan Mulder, (Alex) Sverdlov Oleksii, Rafal Palucha, Paulina Paupierska, Alison Perkins, Forest Rothchild, Renato Raseta, Eduard Reinhardt, Cameron Russo, Aaron Stretch Altenhein, Manuela Schoch, Zsolt Szilagyi, Hubert Urbanczyk, Onno Van Eijk

Az eredeti angol nyelvű szöveg megtekinthető az mcep.org.mx honlapon

Mikor oktatóm, Szilágyi Zsolt megkérdezte lenne-e kedvem írni a Fundamentals tanfolyamomról, örömmel igent mondtam mivel az egyik legjobb képzésnek tartom az életemben.

Azt hiszem joggal gondoltam magam tapasztalt búvárnak, több éves oktatói múlttal, akit már nem érhet sok meglepetés, de tévedtem. A várakozásaimat bőven felülmúlta az az egyszerűség ahogy az egész metodika felépül, az elmélet és a gyakorlat praktikus ötvözése, és az a céltudatosság ami a résztvevők maximális biztonságát tartja szem előtt, miközben környezettudatos csapatjátékosokat nevel a nebulókból. A technikai vonalon már régóta megszokott TEAM végre megtalálható egy „kedvtelési“ oktatásban, és van egy rendszer ahol rájöttek hogy mennyivel könnyebb egy kezdő szinten megtanítani a helyes testtartást és az uszonyozásokat, amikor még előítéletektől mentes a tanuló. Tetszett, hogy nincs túlmisztifikálva a nitrox (vagy a későbbi képzéseken a trimix), mint légzőgáz, sem a számítások logikája, így nem rémül meg a használó, és könnyedén tud merülést tervezni komputer és tábálzatok nélkül is.

A legnagyobb előrelépést mégis a többi rendszerben is megtalálható „társellenőrzés“ jelentheti, ami összetettségével toronymagasan emeli a tagok közötti összhangot, előtérbe helyezve azt, ami valóban fontos: a csapatszellemet és a feladatok megosztását, így az egységet, és ezáltal biztonságosabb merülést teremt mindenkinek.

Az külön öröm hogy a felszerelés nem egy karácsonyfára (vagy bazári majomra) emlékezteti a külső szemlélőt, és minden búvár tisztában van vele, hogy mi és hol található, így nem okoz problémát vagy vészhelyzetet, ha más a rendszer által elfogadott szabványú tartalék berendezést (legyen az wing, hevederzet, reduktor vagy akár a kaniszteres lámpa) kénytelen használni bármelyik csapattag. Persze kereshetnék kifogást, hogy ez vagy az nem biztos hogy így tökéletes, de  itt mindenre van indoklás is, hogy annak miért kell éppen ott és úgy lennie. Fantasztikus hogy az oktatások videózásra kerülnek, mert így az ember viszontláthatja az esetleges hibáit (legyen az rossz fejpozíció, vagy asszimetrikus békauszonyozás), azonnali visszacsatolást kap, és vizualizálhatja hogy miben fejlődött és mi az amit teljesen jónak érez (erről is van saját emlékem ☺), miközben javításra szorul. Azóta én is felveszem a saját oktatásaimat és néha meglepődöm milyen jó eredményt érek el már azzal, hogy tudják hogy rögzítem a feladataik bemutatását, arról nem beszélve hogy saját hibáimat is jobban észreveszem, ezzel magamat is fejlesztem. Igaz, hogy a Fundamentals-on a tanulnivaló nem kevés és a tempó is erőssen feszített, de biztos, hogy minden résztvevő élete egyik legjobb döntését hozta, mikor regisztrált, tekintet nélkül arra, hogy lett-e belőle igazolványa vagy sem, mert a tanfolyamon mindenképpen sikeres lesz, azáltal hogy végigcsinálja, már profitál belőle. A szárazgyakorlatok pedig azon felül hogy módfelett viccesek tudnak lenni, igen hasznosak a motorikus készségek rögzülésében, és elengedhetetlenek a sok kezdeti hiba kiküszöböléséhez. Ez nem a katonaság, de kétségtelen hogy megkövetel némi tiszteletet és alázatot a részvevőktől, ami (akárcsak a versenysportok) építőleg hat az egyenes jellemre, így azok az emberek akik nem tartanak be semmilyen szabályt, nem fogják kedvelni (talán el sem kezdik), de remélem minél jobban elterjed, és sok jó búvárt ad még a társadalomnak. Az elv, hogy egy felelősségteljes búvár ne dohányozzon szintén mérföldkő lehet, és még oldalakat írhatnék a többi finom kis részletről ami tetszett, de nem az lenne a lényeg.

A figyelem, ami a környezetvédelemre is mindig emlékezteti a búvárt külön kiemelendő, mert csak így adhatunk esélyt annak hogy 50év múlva is legyen miért merülni. A GUE filozófiát minden búvárnak ismernie és követnie kell, a hatékonyabb, biztonságosabb, és élvezetesebb merülések érdekében. Köszönöm, és már várom a következő tanfolyamom hogy az milyen érdekes lesz.

Adamovszky István

GUE Fundamentals Búvár

A dekompressziós megbetegedések egyik gyakran emlegetett hozzájáruló tényezője a PFO (Patent Foramen Ovale). De mi is az a PFO?

A magzatok fejlődő tüdeje még nem működik, ezért az anyai tüdő biztosítja a gázcserét. A tüdő kikerüléséhez a keringési rendszerben a szívben a két pitvar között átjárhatóság van, amely a születés utáni első évben normális esetben lezáródik, de némely esetben fennmarad. Ez az átlagos népesség körében 25-30 százalékban fordul elő, de nem okoz különösebb problémát. Ha a lyuk nagy marad, okozhat némi csökkent fizikai teljesítőképességet, de normál életvitel mellett ez sem problematikus. Viszont a búvároknak kockázatot jelent.

Az első és legnyilvánvalóbb kockázat Boyle-törvényéből fakad. A csökkenő nyomás hatására a buborékok növekedni kezdenek. Ha a problémát még nem jelentő buborékok, kikerülvén a tűdő szűrőjét, átkerülnek a vénás oldalról az artériás oldalra, tovább növekedhetnek már akkorára, hogy  gátolják a vér keringését a szövetekben.

A pitvarok közötti átjárhatóság azonban önmagában is hozzájárulhat a buborékképződéshez. A ki nem szűrt buborékok forrásai lehetnek vagy növelhetik az egyén fogékonyságát a buborékképzésre. Jelentősebb mennyiség esetén be is indíthatják a dekompressziós betegséghez vezető folyamatot.

Meglévő PFO esetén a helyzetet súlyosbíthatja a merülés közbeni köhögés, erőteljes Valsalva-manőver, vagy nagyobb súlyok emelése. További hozzájáruló tényező lehet a magas vérnyomás és a krónikus tüdőbetegségek.

A jó hír az, hogy a PFO megléte még önmagában senkit sem zár ki a búvárkodásból. Tanulmányok szerint a PFO megléte növeli ugyan, de csak minimálisan a dekompressziós betegség kockázatát. Mint az elején már említettem, a népesség körében 25-30 százalékban fordul elő PFO, de a merülések csak kb. 0,3 ezreléke végződik dekompressziós betegséggel.

Nagyon egyszerű kockázatcsökkentési mód, ha a búvár egyszerűen csak konzervatívabb merülési profilokat alkalmaz, de dönthet úgy is, hogy műtéti úton rendezi a problémát. Létezik egy viszonylag egyszerű katéteres műtéti módszer. Egy vékony, rugalmas csövet vezetnek be – jellemzően a comb felső részén – a vénán keresztül a szívhez, amelynek a végén egy esernyőszerű eszköz található, amellyel bezárják a lyukat. Kb. 6 hónap alatt a szív normál szövetei elfedik az eszközt és a lyuk eltűnik. Természetesen ez idő alatt ajánlott minden olyan tevékenység kerülése, mely a szivet erőteljesebben terheli, így a búvárkodás is.

Habár az eljárás gyors, egyszerű és nem kell hosszú távon kontrollra visszajárni, de mint minden invazív műtét, ez is hordoz kockázatot magában. Továbbá némely esetben okozhat későbbi komplikációt, mint például a szívritmuszavar, légúti fertőzések, magas vérnyomás, késői nagyvérköri embolia, és mivel egy idegen test kerül a szívbe, ezért a hosszú távú hatásai megjósolhatatlanok. Jónéhány kardiológusnak és búvárorvosnak az a véleménye, hogy a PFO bezárás következtében jelentkező problémák kockázata sokkal nagyobb, mint a PFO-val való merülés miatti dekompressziós betegség kockázata, ezért csak nagyon-nagyon indokolt esetben javasolt a beavatkozás, pl ipari búvárok esetében, akiknek a megélhetése függ ettől. Sport-búvárkodás közben kialakult dekompressziós betegség után sokkal inkább javasolt a merülés analizálása és a körülmények megvizsgálása (merülési profil, gázok, fiziológiai tényezők), mivel minden esetben biztos, hogy az esetleges PFO csak hozzájáruló tényező volt a balesetben. Nitrox és oxigén használata, hidratáltsági és fittségi szint növelése, kevésbé aggresszív merülési profilok alkalmazása – csak néhányat említve – egyszerű és biztonságos módon tudja a problémákat megoldani.

Nyilvánvalóan nincs két egyforma eset, egyforma életkörülmény, egyforma merülés. Ha felmerül a gyanú, hogy a PFO szerepet játszott egy dekompressziós baleset bekövetkezésében, mindenkinek magának kell értékelnie a körülményeket, az egyes megoldási módozatok előnyeit és kockázatait, de mindenféleképpen javasolt a probléma szakemberekkel együtt történő, alapos körüljárása.

Egy álmom vált valóra azáltal, hogy elvégezhettem a GUE Cave 2 tanfolyamot, abban a festői környezetben, amelyet Mexikó cenote-i biztosítanak. Ezek olyan természetes módon kialakult vízgyűjtő karsztképződmények, amelyek jellegzetesen Mexikóban, azon belül is a Yucatan-félszigeten fordulnak elő. Az innen induló járatok, csodálatos barlangrendszert alkotnak, többségükben látványos cseppkőformációkkal.

A tanfolyam 6 napon át tartott, két kiváló oktató, Chris Le Maillot és Fred Devos vezetésével. Három tanulótársammal, négy különböző barlang, más és más járataiban tettük próbára magunkat.

Az oktatás minden nap reggel 8 órakor kezdődött és este 7–8-ig tartott a már megszokott GUE struktúra szerint, elméleti előadásokkal, szárazgyakorlatokkal és merülésekkel.

Az elméleti előadásokat és a szárazgyakorlatokat a két oktató közösen tartotta, egymást váltva, illetve kiegészítve, így még több lehetőséget kínálva ezzel számunkra a tanulásra. A merülések során, két csapatban dolgoztunk, 2 tanuló 1 oktatóval.

Aki ismeri a GUE rendszerét, vagy vett már részt tanfolyamokon, tudhatja, hogy nem lehet addig tovább lépni, amíg nem teljesen egyértelmű, hogy a korábban tanultak maximálisan bevésődtek a búvárba, ezért az oktatás részét képezi az ismétlés, illetve szükség esetén a korábban tanultak gyakorlása. Ilyenformán, mindjárt az első vízbemenetel alkalmával, bizonyítjuk az oktatónak, hogy már készségszinten elsajátítottuk az olyan alapokat, mint az S–drill és a szelepgyakorlat.

Első reggel Chris körbevezetett a bázison, megmutatta mit hol találok és melyek az adminisztrációs kötelezettségek. A tanteremben rendkívül színvonalas fogadtatásban részesültünk, mindenkinek ki volt készítve egy, a nevére kiállított karton a profiljával, jegyzetpapír, toll és ásványvíz. A papírmunka végeztével pedig már bele is vágtunk a dolgok közepébe és elindultunk az első merülésünk színhelyére, mely az Eden nevet viseli. A cenote elnevezése nagyon találó. Gyönyörű környezetben merültünk, hihetetlen látótávolsággal.

image_3Az első feladat az úszásteszt volt, ezután szárazgyakorlat következett. Chris és Fred kiépítettek egy kötélpályát a fák között, elágazással és jump-pal (oldaljárat kötelére váltás) tarkítva. Ismétlésként átbeszéltük, sőt Chris be is mutatta a lekötést és a főkötélre csatlakozást, illetve azok szabályait. Átvettük az eddig általunk ismert navigációs elemeket, a cookie (jelzőkorong) elhelyezést stb., majd rátértünk a jump-ra. Ezután a stage-ről és a gázváltásról beszélgettünk.

A merülés során előjöttek a korábban már megtanult, lámpa és szelepmeghibásodás esetére szóló gyakorlatok, amelyeket az oktató szimulált és szigorú kontrol alatt tartott. Természetesen abban a „fantom” üzemmódban, amit már a korábbi tanfolyamokon is megszokhattunk, hiszen továbbra is cél, az önállóan működő csapat. A napot elméleti előadással zártuk.

A második nap csakúgy, mint az előző, a gázok analizálásával és bepakolással kezdődött, ezután már indultunk is Tulum mellé, a Mayan Blue nevű merülőhelyre. A helyszín megtekintését követően szárazgyakorlat formájában átismételtük és közösen átbeszéltük az elveszett búvár keresését és a gázosztást, rossz/nulla látótávolságban.

imageEgy rövid térképáttekintést követően a csapatok elkülönültek és mindenki összerakta a maga merülési tervét. Ezúttal nekünk kellett kérdéseket feltenni, hogy minél több információt megtudjunk a környezetről és a tennivalók körülményeiről. Ezen a merülésen, gyakoroltuk a jump-ot, a lámpa és szelep meghibásodásokat, gázosztást. A második merülésre újabb merülési tervet készítettünk, amely fő feladata, a körmerülés előkészítése volt. A bázisra visszatérve az elméleti tananyag a gázszámításokról szólt, amelynek újdonsága a stage használatból eredt.

image_2A harmadik nap színhelye ugyanaz volt, mint az előző napon, ahol be kellett fejeznünk a már előkészített körmerülést, azaz az első igazi C2-es feladatunkat. Természetesen, most sem maradhattak el a szokásos meghibásodásokra vonatkozó gyakorlások, illetve újabb ismétlésként, az elveszett merülőtárs keresése. A két merülés közti rövidke szünetben, merülési tervet készítettünk. A második alkalommal pedig már vittünk stage palackot is, így az előző esti elméleti anyagot a gyakorlatban is kipróbálhattuk. A szokásossá vált gyakorlatok mellé, újdonságként a stage meghibásodás szimulálása is becsatlakozott.

A negyedik reggelen a merülőhelyünk a Cristal-cenote volt. A felszín csodaszép, és némileg kiépítettebb is, már ami a helyi körülményeket, szokásokat illeti, talán túlzásnak is éreztem az öltözőt és a padokat, asztalokat. Az aznapi szárazgyakorlat témája az elveszett kötél keresése volt. A merülés során a hét folyamán tanultakat vonultattuk fel, mint jump, navigáció, stage használat. A merülés végéhez közeledve pedig ismétlésképpen az elveszett kötél keresése következett. A nap második merülése a komplex navigációra volt kihegyezve, jump–ok és elágazások sokaságán keresztül.

image_1Az ötödik nap helyszíne a Carwash-cenote. Csodálatos és egyben izgalmas hely, meglehetősen keskeny járatokkal és szűkületekkel. Lényegében ez volt a nap tananyaga, ilyen helyen mozogni, problémákat megoldani. Ezen a napon, egy rendkívül fontos és hasznos feladatot is átismételhettünk, az eszméletlen búvár mentését.

Tanfolyamunk utolsó napját elméleti előadással kezdtük, amely a korábbi tanulmányokból is ismert dekompressziós elmélet volt. Majd megkaptuk a feladatlapokat és nekiláttunk az írásbeli vizsgának. Ennek megoldása az érdekes és színvonalas előadásoknak köszönhetően nem okozott különösebb nehézséget. Miután befejeztük, elmentünk az utolsó merülésre a Chikin Ha-cenote -hoz.

Szárazgyakorlat keretében Fred bemutatta, hogyan és milyen adatokat kell gyűjteni egy járat felmérése során, amelyet azután a vízben is kipróbáltunk. Ez azért is keltett némi izgalmat a csapatban, mert ez „előszobája” volt a következő héten indult tudományos projektnek, amelyet mindannyian nagyon vártunk.

A tanfolyam utolsó momentuma ez alkalommal is a személyre szabott értékelés volt, amelynek során mindenki kap egy kis jellemzést a képzés alatt nyújtott teljesítményéről, erősségeiről és gyengeségeiről; illetve megtudhatja, hogy kiérdemelte–e a minősítést.

Számomra a hét, minden egyes perce nagyon hasznosnak és tanulságosnak bizonyult. Ebben szerepet játszott az is, hogy két nagyszerű szakember együttműködésével zajlott az oktatás. Sokat tanultam mind az oktatóimtól, mind a társaimtól; lehetőséget kapva arra, hogy tovább merészkedhessek a víz alatti barlangok csodálatos, lélegzetelállító birodalmába.

Nagy Kata