1988-ban születtem Sopronban, a búvárkodással elöszőr 2006-ban egy családi nyaralás alkalmával kerültem szoros kapcsolatba. Mindig is egy vízi embernek tartottam magam, így a víz alatti világ iránt érzett vonzerő szinte automatikusan jött. Az első merülésemnek köszönhetően a búvárkodás azonnal magával ragadott. Az első búvárképzéseimre a PADI rendszerben került sor, ahol 2012-ben oktatói fokozatot szereztem. Eközben kezdtem a technikai búvárkodás iránt érdeklődni. Szerettem volna a saját határaimat próbára tenni, valamint bővíteni azokat a tanfolyamokat és tudást amit a diákjaimnak adhatok. 2014-től a feleségemmel több búváriskolát is vezettünk a Maldív-szigeteken. Elég korán ráeszméltünk, hogy a kedvtelési búvárpiac órási problámákkal küszködik, ami látható volt még a tapasztaltabb búvárok között is, hogy milyen hiányos az alapkészségek ismerete. 2015-ben döntöttünk úgy, hogy szeretnénk megismerni a búvárkodás legbiztonságosabb és leghatékonyabb formáját. Ekkor már rengeteget hallottunk és olvastunk a GUE-ról, de soha nem gondoltuk volna micsoda tudás és eljárások állnak a dolgok mögött, egészen addig amíg nem vettünk részt egy Fundamentals tanfolyamon. Ez sorsfordítóvá vált számunkra. Habár a tapasztalataink révén próbáltuk a szabványosított merülés előnyeit beépíteni a munkánkba, nem fogadták szívesen azokat. 2016-ban Európában elkezdtem GUE oktatói gyakornokoskodásom. Eközben Cave 1, Tech 1 és DPV 1 tanulói minősítést is szereztem. 2016 novemberében Jesper Berglund segítségével GUE oktatóvá váltam: Fundamentals, Rec 1, Doubles és Drysuit szinten. Ezután úgy döntöttünk Mexikóban folytatjuk az oktatást. Itt váltam aztán Cave 2-es búvárrá, lettem az MCEP tagja, valamint DPV 1 és Gas Blender oktatói szintet is szereztem. Nem adtam fel a kedvtelési búvároktatás minőségének a javítását, de ugyanakkor nagyon érdekelnek további GUE tanfolyamok, azok oktatása, projektek, és szeretném magamat a barlangi búvárkodás terén is tovább fejlesztni. Jelenleg a GUE Cave 1-es szinten tudok oktatni.