Wagner Emőke

1991-ben születtem Sopronban és 2010-ben kerültem elöszőr kapcsolatba a búvárkodással egy egyiptomi nyaralás során. A víz alatti világ csodája azzonal lenyűgözött és a búvárkodás egy új szenvedélyemmé vált. 2011-ben vettem részt életem első búvár tanfolyamán és a PADI rendszerben folytattam a képzésemet. A GUE-ról elöszőr az PADI búvároktatói tanfolyamomon hallottam elöszőr amely azonnal felkeltette az érdeklődésemet, habár akkor még nem nagyon értettem a filozófiájukat, mégis éreztem, hogy ez valami nagyon különleges és egyedi. 2014-től a férjemmel a Maldív-szigeteken dolgoztunk főállású kedvtelési búvároktatóként miközben lehetőségünk volt több búváriskola vezetésére és további tapasztalat gyűjtésére. Ebben az időszakban vált számomra nyilvánvalóvá a tapasztaltabb búvárok alapkészségeinek hiánya. 2015-ben vettünk részt életünk első GUE tanfolyamán Szilágyi Zsolt segítségével, ami azonnal megváltoztatta eddigi búváréletünket. A tanfolyamot követően elhatároztam, hogy GUE oktató szeretnék lenni. 2016-ban már el is kezdtem a munkálatokat az oktatóvá váláshoz, hogy bekerülhessek a világ legjobb oktatói közé. A gyakornokoskodás mellett Cave 1 minősítést szereztem Franciaországban, Tech 1 és DPV 1 minősítést pedig Horvátországban. 2016 októberében készen álltam a saját vizsgatanfolyamom megszervezésére és Jesper Berglund segítségével GUE Fundamentals oktató lettem. 2016 novembere óta Rec 1 oktatói szinttel is rendelkezem, illetve Gas Blender, Doubles és Drysuit tanfolyamokat is oktatok. Nem sokkal ezután Mexikóba érkeztünk ahol Cave 2-es búvár lettem Fred Devos-nál, az MCEP tagja és elvégeztem egy “upgrade” tanfolyamot Gideon Liew-nél, hogy Rec 2-t és 3-at is oktathassak. Jelenleg oktatok: Fundamentals, Rec 1, Rec 2, Rec 3, Gas Blender, Doubles, Drysuit, Triox, Rescue és Navigation tanfolyamokat. A világ különböző pontjain szereztem a merülési tapasztalataimat és szívesen utazok bárhova tanfolyamokat tartani. Habár a búvárkodás a fő szenvedélyem és munkám, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán végeztem humánkineziológusként.

Merüléseim száma 2500+ (barlangi, roncs, dekompressziós, mély, áramlatos és DPV-s merülések). A jövőben szeretnék GUE technikai oktatói szintet elérni illetve még magasabb barlangi búvár tapasztalattal rendelkezni. Célom a GUE rendszer megismertetése és biztos alapokkal rendelkező búvárok képzése.